Hakuna matata - Varsó

Tudtátok, hogy mit jelent a „Hakuna matata”? Swahili-ül, azt jelenti szó szerint, hogy „nincs tüske ami böködjön”, tehát nincs probléma. Avagy, mit jelent Pumbaa neve az Oroszlánkirályban?

Ezt mind ma tudtuk meg egy kenyai kollégától. Szóba került a nyelvük és akkor említették meg a már jól ismert Oroszlánkirályos mondást. Pumbaa egyébként bugyutát jelent, vagy például a majom neve Rafiki, barátot jelent. Elcsevegtünk a többiekkel is, nigériai, Ír, Ukrán…

Múlthéten voltunk könyvtárban, a Varsói Egyetem főkönyvtárában, ami elég híres neves, mivel oda jár rengeteg bölcsész, jogász, filozófiát tanuló egyén. Annának is ez a kedvelt tanuló helye így néha vele megyek én is, de még nem találkoztam ott olyannal, aki valamiféle Engineering-et tanulna. Ahogy könyvekkel sem, amiket kiraknak kosarakba, hogy elvihető. Elkezdtem bogarászni őket, majd megkérdeztem pár

embert, hogy ez akkor most ingyen elvihető? Igen, de semmi hasznos nincs köztük – mondták. NEKTEK! A 12 rekesz tartalmának 80%-a Engineering könyv volt, ANGOLUL, amit lengyel professzorok írtak. Tehát megtaláltam a tanulmányaimnak az emeltebb és felsőbb részeit remekül leírva, és végre nem amerikai könyvek mintájára, amik követhetetlenek és tanulhatatlanok. Másnap vittünk sporttáskát és annyi könyvet hoztam amennyit nem szégyelltem, na meg aminek tényleg volt is értelme. Volt egy-két nagyon specifikus könyv is, például a gyémántcsiszoló gépekről, amit nem hoztam el. De a többi megérte, azt hiszem.

A héten voltam egy kis városkában, Varsótól 30km-re, ahova busszal jutottam el 1 óra alatt. Olyan volt, mint a Boráros-térről eljutni volánnal Szigetszentmiklósra. Oda egy magyar fogorvos miatt utaztam, aki megcsinálta a fogamat. Magánklinika a javából! Csak a wc-t fotóztam le, de akárcsak egy szálloda mosdója. A recepción becsomagolt fogkefékből és tisztasági készletekből lehet venni az érkezőknek. Bent pedig egy számítógépes programon jelölgették be, a fogaim állapotát. Kis kék színűre bejelölik a fognak azon részét ami lyukas vagy, amit tömtek már, majd elmentik minden beteg állapotát. Utána az orvos beledugott egy nyálelszívóra hasonlító rudat a számba, majd bekapcsolt egy LCD monitort és odahúzta, hogy tessék itt tudom megnézni, hogy mit fog most csinálni…Elképesztő, ahogy az is, hogy kedden ZH, és még tanulni kell. :O Na jó Mikulást mindenkinek.

Instytut Lotnictwa

Péntek esti a Repülési intézetben volt nyílt nap, ahova Kamila-val és Adam-al, két csoporttársammal látogattunk el. Este 9-11ig voltunk, zárásig, elég gyors tempóban de sikerült rengeteg újdonságot látnunk. 

Volt sok makettek, teleszkópok, távcsövek, légpárnás vízi mentőhajók, amire mai napig nem tudom vajon milyen kategóriás jogosítvány kellhet. Majd jött a rengeteg helikopter, Zlin 142, Eurocopter, és a hadsereg egy nagyobb gépe is.

CF6-80C2

Sok helyre nem jutottunk be mert hosszú sorok álltak, de ezek főleg csak a szimulátoroknál voltak. Bejutottunk egy hangárba, ahol a CF6-80C2-es (ilyen van pl. a Boeing 747, 767, Airbus A300, MD-11 gépekbe) és a CFM-56-os (Boeing 737, A319, A340, MD-8) hajtóműveket láttuk felbontva. Adamnak köszönhetően mindent értettem, mert mindent fordított közben, ám néha átváltottak angolra az ottani szaktudásúak, mivel hallották, hogy fordít mindent. Kedvesek voltak és persze a mi szakunkon végeztek korábban. Erősen javasolták a General Electrics-et majd gyakorlatnak, szóval van hely bőven. Érdekes volt a hajtóműveket úgy nézi, hogy előtte reggel Materials in Aerospace Tech. órán pont a különböző elemek bevonatairól tanultunk, és azok típusairól (Coating). A tanár által felrajzolt ábrákon elképzelt elemek pedig este a szemünk előtt hevertek és kézből megfogva tudtuk őket azonosítani. Továbbá Aeronautical systems órán a generátorokról tanultunk, így majdnem mindenhol azt kerestük a hajtóműveken, és kerestük a jelöléseket rajta. 

Közben tettünk még egy sétát, beültünk a mentőhelikopter cockpit-jébe, majd záróra előtt felfedeztünk egy nyitott ajtót a gyárnegyedre emlékeztető telepen. Bent egy nagy szélcsatorna fogadott minket, egy kis repülőmakettal felszerelve, hogy azon teszteljék az átesési sebességkor legkevésbé ellenálló szárnyszelvényt. A szélcsatorna lényege, hogy a képen látható élek és felületekre cérnát tesznek, ami a szélben lobog. Ha egyenesen áll a szál, ott a légellenállás a legmegfelelőbb, de amint a szálak rezegnek, ott nagyobb az ellenállás. Legalább is ezt értettem a magyarázatból, ugyanis látván, hogy bementünk utolsónak, az egyik ott dolgozó lelkesen beindította nekünk a masinát és magyarázott angolul.

a szélcsatornában lévő modell

Isteni műszak (Heavenly Shift)

29.Varsói filmfesztivál, amin ma voltunk. Illetve a fesztiválon akárcsak tavaly, több remek film is bemutatásra került, de idén csupán egy magyar, az Isteni műszak (meg egy másik animációs).

A film az első 5 percénél elnyerte a tetszésünket és a közönségét is, akik végig röhögve nézték a filmet. Telt volt a mozi, de csupán 4-en láttuk magyarok, plusz a rendező Bodzsár Márk, aki bemutatta filmjét, majd válaszolt a közönség kérdéseire. Ezt követően 3-an magyarok mi is megtámadtuk őt, és elhívtuk sörözni.

Több kulisszatitkot és egyéb, a filmmel kapcsolatos információt tudtuk meg tőle.

A film elég horrorisztikusnak tűnik elsőre, de mellette egyértelműen vicces, groteszk játékfilm. A történet egyik szála, kapcsolat a feleségével nagyban tart egy komoly szálat, amitől mégsem megy át a film egy szimpla vígjátékba. A poénok kidolgozottak és kell szerintem némi intelligencia hozzá, ezért sem egy olcsó poénos film. Tele van fordulattal és megdöbbentő részekkel. A történet semmiben nem tükrözi a mentők állapotát, kizárólag fiktív történet, ami egy lengyel megtörtént eseten alapszik. Ezt a rendező mondta el, mivel a filmet az OMSZ nagyban támogatta, és ők is eleinte félreértették a mondani valót. Ám később ők lettek szinte a legnagyobb támogatói a filmnek. A magyar filmalap mellett persze, akiktől származik 206millió forint további támogatás. Annak ellenére, hogy mennyit halljuk, hogy a filmalap nem ad semmilyen „jó” magyar filmre támogatást, most itt van rá egy ellenpélda. Szóval ajánlom mindenkinek, október 24-től vetítik otthon a mozikba, menjen el rá! :D

Ezek pedig mi vagyunk jobbról Anna, Bodzsár Márk, és Kovács Gabriella, aki a már említett varsói blog szerkesztője.

Ez pedig itt a reklám helye:

Blank paper syndrome / Ősz

Manufacturing technology tanár, aki éppen a külföndről
hozott virágait magyarázza nagy lelkesedéssel, avagy
mire vigyázzunk, ha kinyitjuk az ablakot

Blog, blog, blog! Igen, tudom, hetek óta készülök megírni, de melyiket is? Annyi témában tudnék hírtelen írni most, hogy a töredékét sem érinti, amit most írok. De azért mesélek! :) 

Másodévesként érzi már az ember nagyjából, hogy tényleg azt tanulja amire jelentkezett. Első évben meg is jegyeztük, hogy milyen fura, hogy Aerospace Engineering-en tanulunk, de még egyik órán sem láttunk „repülőt”. Ezt a mondatot azonban első héten meg is cáfoltuk. Tantárgyaim fele a repülésre épül vagy ahhoz kell, és nagyon tetszik ez a fajta célirányos képzés. Kezdeném az Aeronautical system-s tantárggyal, ami egyik kedvencem lett. De ott van még a Fluid mechnaics 1.-is, ami nehézségétől fogva olyan vonzó egyrészt, másrészt a legérdekesebb dolgokra ad választ. Machine design, CAD 2, és számos szép tantárgyam van még. (A neveket nem fordítom le magyarra, mert a tananyag részben eltér a magyar megfelelős tantárgyakkal.) Amit előre látok, hogy ez a szak még nehezebb mint gondoltam. De az eredmény megéri! Nemcsak itt, de a mérnök szakmákra igaz, hogy mire elvégzi az ember és eljut oda, hogy alkosson valamit, akkor már nem lesz ott a „könyv hátulja”, hogy azt a találmányt ellenőrizze az ember. Persze amíg eljut addig, a tanárai/professzorai segítik, de utána nem lesz. Itt jön a második nehézség, amit angolul „blank paper syndrome”-nak neveznek, amikor az embernek terveznie kell valamit és jön a pillanat, hogy jó, de hol is kezdjem. Vegyünk egy egyszerű példát, autóemelőt kell tervezni. Mindegy hol kezdi az ember, csak kezdje el, hiszen úgyis rossz helyen fogja elkezdeni, de ahhoz tudnia kell, tehát el kell kezdeni valahol. De erre egy sor logikus terv van, hogy egy ötlettől hogy jut el az ember a megvalósításig és éppen ilyen lépcsőfokokat tanultunk például Machine Design 1-en.

a jobb oldali házban lakunk

Lépjünk is tovább, itt az ősz, és ilyenkor visszaemlékezem, mikor tavaly októberben hazalátogattam és megdöbbenésemre otthon zöldek voltak még a fák, mikor ott már sárgák és lehulltak a levelek. Az időjárás ugyanis tapasztalatom szerint 1 hónappal előrébb jár, de ennek egyszerű földrajzi magyarázata van.

Ami viszont megint csak érdekes, hogy találtam egy varsói blogot, aki az egyik blogomra kommentelt, úgy találtam rá. Kiderült, hogy akkor kezdte a blogját, és hogy tévedésemre nem férfi hanem nő a szerző. Fel is vettük a kapcsolatot, és pénteken találkoztunk is, és örültem, hogy még egy magyarral bővült itt az ismeretségi köröm. Érdekes szemszögből ismeri a várost és a lengyel kultúrát, akit érdekel, az kövesse nyomon a blogját:

http://warshowblog.blogspot.com/

És azt hiszem ma itt a vége. Zajlik a varsói 29. film fesztivál, amire idén egy magyar filmmel neveztek, ezt meg is nézzük a hétvégén. Tanulás van, és boldogság, attól még, hogy egy temető mellett lakunk. :D 

Kihagytam valamit? Akkor majd legközelebb folytatom! Üdvözlet mindenkinek! 

Út a sikerhez

Az elmúlt két hét, és az azelőtti plusz egy hónapos tanulás úgy látszik, meghozta eredményét. Mindent megtettem, ami tőlem telhető volt, de van azonban még valami, fontosabb tényező a sikerhez. Ez pedig az, hogy higgyél magadban! És, hogy hidd el, hogy sikerül.

Többnyire én is ezt tettem a napi 8 óra tanulás közben. Végig hittem és gondoltam, hogy sikerül, de elérkezett az első vizsga (Szeptember 6.) és ismét kudarc. Ekkor találtam Facebookon egy képet, amit az egyik csoporttárs rakott ki, akinek szintén nem ment a dolog.

Egészen 6-áig, a lépcső utolsó előtti, előtti fokán álltam. És mind odáig azt mondogattam magamnak, hogy „Át tudsz menni!” (I can do it) Konkrétan emlékszem még angolul is nem egyszer ismételgettem a „can” szót. De jött az eredmény és kiábrándulásomban láttam ezt a képet, és még egy lépcsőfok választ el a sikertől.

Ekkor jött az utolsó hét, „Igen is át fogsz menni!” (I will do it) Persze a „will” helyett én igyekeztem a „going to”-s, nyomatékosabb jövőidő kifejezését, mint mikor tizedikbe angolórán mondtam, hogy ’I am going to be a pilot’. Ezt persze Hajdú Anita egyből kijavította, hogy ilyet nem mondhatunk „going to”-val, mert nem biztos…de utána hozzátette, hogy na jó aki olyan elszánt, hogy Malévos pólóba jár suliba annak megengedett. :) Lényeg a lényeg, eljött a csütörtök.

Kihoztam a maximumot mindkét vizsgán. Persze amilyen peches az ember mindig feltornyosulnak a dolgok és egyre több lesz a próbatétel. De egy reggeli orrvérzés sem zökkenthet ki az eltervezett rutinból. Minden úgy ment, ahogy elterveztem, és Igen, megcsinálam! A meglepetés nem akkor ért, mikor délután megtudtam, hogy átmentem Calculusból, hanem este, amikor megtudtam a Termodinamikát, ami 100/100pontra sikeredett. Szóval „Yes, I did it!” :)

Első napok

Már megint innen.

a szoba jobb oldala az enyém

Újra Lengyelország, és újra a 476-oas Metropol EN vonat. Odafele Vácig 3 rendőr társaságában ültem majd rájöttem, hogy a rendőrvicceket okkal hívják rendőrvicceknek. Utána egy váci ember életútját hallgattam Kúty-ig, ahogy Új-Zélandon éltek a családjával. Igazából Párkánytól aludtam végig, de közben még beszélgettem is. Az út így hamar eltelt, és zökkenőmentesen leszálltam Varsóba, csomagokkal célba vettem a 109-es buszt és már 8-ra itt is voltam a kolimban. Vártam egy órát, hogy az adminisztráció kinyisson, és kaptam is szobát. Többszöri kopogásra sem sikerült kinyittatni, így a pótkulccsal próbálkoztam, amire már felkelt az illető. Bartek – Szia, én vagyok az új szobatársad! :D Ő kevésbé örült nekem, mert épp akkor keltettem és mivel éjszakás éppen, hogy elaludt. Bepakoltam meg visszaszereztem a dobozaimat bennük rengeteg kinccsel. Ilyenek, mint konyhai felszerelések, tusfürdő és mi-egyéb dolog, amitől egyből otthonosabban éreztem magam és nem volt avval gond, hogy beszerezzem őket.
            Kipakoltam, és nekiláttam a tanulásnak. Délután aludtam, de sokat nem sikerült, így végül este bevásároltam. Utána már nyugodtabb voltam, hogy mindenem megvan (még internet is), csak egy egészen pici dolog hiányzik.
ANNA! ÉS a többiek otthonról. És maga az OTTHON szó… :/
Olyan érzésem van, mint egy szenvedélybetegnek, akit hirtelen megfosztanak valamitől és jelentkeznek nála a megőrülés jelei. De ez mára szépen lassan csillapodik. Vagy nem. Olyan a hangulatom akárcsak az itteni időjárás. Egyik percben tűz a nap, a másikban esik 5 percet az eső. Közben tornádó erejű szél és 12 fok napi átlaghőmérséklet. Felhős/borús.

            Mindenesetre beállt a napi rutin, felkelek, tanulok 9től estig. 1-2 óránként szünet, és így napi 8 óra tanulás megvan. Közben főzök, eszek, és írok. Mást úgysem tudok, meg nem is akarok csak beszélgetni valakivel. Lévén, hogy a koli üres és nyári szállásként üzemel, nem ismerek senkit. A szobatársam 23-07-ig dolgozik és nappal alszik, de ha ébren is van akkor is csak lengyelül tudok vele beszélni.
            Vizsga pénteken, majd jövő hét csütörtökön. Addig is ennyi.

Ha itt a nyár...

Üdvözöllek nyári, és egyben az első éves záróblogban. Ezt a videót eredetileg július első napjaiban szerettem volna feltölteni, de ez technikai problémák miatt nem volt megvalósítható. Most végre elkészült, íme:

http://www.youtube.com/watch?v=AOBT_Hk3p44

szünet

Nem, nem tűntem el, csak hazajöttem.
Na jó terveztem egy videóblogot, és már készen is kéne lennie július első hetével bezárólag. Kész is, csak nem tudom a vágott filmet elmenteni. Meg megvágni sem rendesen. Movie Maker.
Hamarosan!

Légiposta

Egy júniusi keddi napon odajött hozzám az egyik lengyel csoporttársam Konrad, akivel mellesleg sohasem beszélek, hogy ezt találta, kezében felém nyújtva egy fehér papírlappal. „Drága Friss Házasok…” Rögtön felkaptam a fejem, hogy mit akar ez tőlem, majd mondta. Ő szerinte ez magyar, le tudnám neki fordítani? Elkezdtem szemügyre venni a papírt majd fordítottam, és mielőtt visszakérdeztem volna, hogy mi ez, még megnéztem a lap hátulját, amin egy bábolnai cím és hozzá kapcsolódó adatok voltak. Itt jöttem én: MI EZ!?

Elsőre azt gondoltam, hogy valahol találta az utcán és csak itt elhagyta valami utazó magyar pár…Ő ezt a nagymamája kertjében találta a hétvégén a fűben hevert, egy lufihoz kötve.

Persze, nyilván átrepült két országot haha. És akkor azért van rajta szalag? „Levágtam a lufikat mert koszos volt.” Na itt kezdtem elhinni a történetet.

          

  Hazaértem és felkerestem az illetőt facebookon, de csak a jókívánságot író személynek tudtam üzenetet hagyni, aki máig nem kapta meg. Mindenesetre megkerestem Google-be a Gorzakiew nevű települést, ami Varsótól úgy 200km-re van vidéken. Itt landolt a küldemény, ami ha légvonalban nézzük elég egyenes pályán, csupán egy feláramló széllel átrepülte a Tátrát és landolt az alföldön. Elvileg hihető de azért levetettem papírra az elméletemet és elpostáztam a lapot a rajta álló bábolnai címre. Majd vártam.

            Mikor már teljesen lemondtam róla, hogy valaha még választ kapok, akkor jött a válasz. A feleség megtalált facebookon, és írt, hogy én küldtem-e nekik levelet? Miután tisztáztuk, beigazolódott a feltételezésem:

„az előtörténet a következő: május XX-án volt az esküvőnk Bábolnán. Volt egy lufiposta nevű játék a lagzin, a vendégeink írhattak ígéreteket levelezőlapokra, amiket héliumos lufikkal szélnek eresztettünk. Ha a levelezőlap visszatalál, a vendég beváltja ígéretét. Azért azt nem gondoltuk, hogy Lengyelországig eljut, mivel sajnos elég rossz minőségű lufikat kaptunk, egy részük nem is szállt fel. … A férjemmel Németországban lakunk, szüleim ide továbbították a leveledet, szóval XY levelőlapja Magyarország-Lengyelo.-Magyaro. -Németo. vonalon egy pár ezer km-t megtett! Köszi Neked és barátodnak mégegyszer!...”

Tanulság, higgy a mesékben és használj te is LUFIPOSTÁT! :)

Teher alatt nő a pálma, de egy bizonyos teher alatt nem tud nőni!

 2013.06.10. Hétfő

Most Computer Science-en ülök a teremben tele 30 emberrel, akik velem együtt arra várnak, hogy bemutassák a projectüket. Annyi különbség van köztünk, hogy nekem nem igazán van kész és nem is biztos, hogy jó.
Múlt héten sok új dolog történt ahogy mindig is lenni szokott. Pénteken megtudtam, hogy egyik csoporttársam apja Termodynamics tanár és ő jött be egyszer helyettesíteni hozzánk, akire azt hittem, hogy filozófia tanár, mert úgy nézett ki. :D Most pedig beengedett az apja irodájában, aki éppen nem dolgozott, így beültünk kávézni és nézegetni az ottani dolgokat. Elmesélte az életüket, meg hogy a családban mindenki tanár vagy valami értelmiség.

Aztán elérkezett a számomra várva várt szombat. James Horner koncert volt, (aki nem ismeri szégyellje el magát és keressen rá) egyébként ő a Titanic és számos másik híres film zeneszerzője. Az előadás 16:30-kor kezdődött, amit szépen reggel 6:30-nak véltem, és 5 perccel műsor a műsor kezdése előtt eszméltem rá, hogy valami nem stimmel. Sebaj, kétszer játszották, tehát mentem az este 19:30-as kezdésre, beengedtek egész egyszerűen, ám a foglalt helyem közelébe nem akartak engedni leülni, így leküldtek a színpadtól 10m-re lévő oldalsó sorokba. Végül középen a legelőkelőbb helyek egyikén ülve hallgattam végig a koncertet. A koncert maga olyan filmek, mint például Titanic, Avatar, Apollo13, Saving Private Ryan és hasonló filmekből volt összeválogatva. Titanic-ból persze csak 3 számot játszottak és egyben játszva, azokból is a 4 ütemek helyett mindenhol 3-at játszva, ami miatt mindegyik ütemnél kétségbe voltam esve, hogy á ez így nagyon gyors, 1-2-3, még 1et, nah… 1-2-3… :( De hallgatni egészen felemelő volt élőben. Ami nem tetszett, hogy a zenekar feje fölött vetítettek a filmekből betéteket keverve a zenekarról vett élő képekkel, ami persze full HD minőségben volt rögzítve, míg a filmek a legalacsonyabb minőségben. Nyilván nem futotta a jogdíjakra vagy nem volt kéznél egy Blue Ray DVD mindegyikből, de könyörgöm egy Titanic-os vagy Avatart 10x7méteres kijelzőn kockákba nézni… (Jó az én képeim minősége is csak telefonos lett) A rendezés viszont maximális volt. Mármint ahogy a fénytechnikával játszottak az egyes ütemes részeknél. Vagy mikor az Aliens-ből volt egy rész ahol az űrben megfagynak, egyből hideg levegőt fújtak a nézőtérre.

Majd jött a vasárnap. Egész nap érdekes felhőképződmények voltak az égen, végül 14 óra tájt jött a monszun. 2 órán át szakadt az ég, amivel semmi gond, mivel tök szép felvételeket lehet készíteni, de mikor folyik be a víz az ablakokon akkor már elég. Később a földszinten tapasztaltam, hogy a portás káromkodva rohan le kulcsokkal a pincébe. Tehát beáztunk. Picében van ugye a zuhanyzó (:D) és a mosószoba, de minden 15cm-es vízben állt.

Közben még mindig várok, mivel a tanár érzi, hogy nálam nem lesz sok dolga, ezért hagy a végére? Legalább jut időm a blogra amit egyébként júliusig nem terveztem, hogy lesz időm megírni, csak szegény Annát sajnálom, aki kint vár rám 2 órája mert nem tudom mikor végzek.

Elöljáróban, ezen a héten hasonlóan a mai 3 óra alváshoz, nem tervezek többet naponta, de valamit muszáj lesz. Testek, aztán majd jövő hét hétfőn vége a semesternek. És 19-től vizsgaidőszak. Az eltart 29-ig, aztán ki tudja, hogyan és mikor sodor haza a víz.

1 héttel később

Folytatnám a blogot, amit hétfőn nem sikerült feltöltenem. Azóta eltelt egy hét, és mindjárt megint hétfő. És ahogy terveztem minimum alvással vészeltem át a hetet, maximális teljesítménnyel akár fizikailag akár szellemileg. :) Pénteken (Aludtam 01:00-10:00) éreztem, hogy most halok meg, de furcsa mód még élek. Meg szerdán is. Egyébként a hét abból állt, hogy délelőtt 2-3 test volt egyetemen, aztán délutántól hajnal 2-ig könyvtárba tanultunk Annával. Aztán még haza, és kelés 7-kor, hogy ugyanezt eljátsszuk másnap. (Szerdán 4:30-7:30-ig aludtam)

ez amolyan hajnalban hazajövős kép egyike

Közben zajlanak a lezárások már néhány tantárgyból, köztük a Phisical Education, amiből 2 órát lehet hiányozni egy semesterben, na nekem sikerült 5-öt, mivel mindig correction test-et írtam és valahogy jobbnak láttam egy Calculus examre menni, mint a kondiba. Ezt persze hetekig mondtam az edzőnek, de ő megnyugtatott hogy „twuj problem!”. Aztán végül kitalálta, hogy ha hétfőn reggel 8-kor megyek kosarazni, akkor átenged. Szóval reggel kosár! :D

ez amolyan utálom már a napfelkeltét nézni kép

Szombaton elmentünk Annával az egyetemi színjátszó kör előadására. Agata osztálytársam játszott benne, és őt hallgattuk, ahogy lengyelül színészkedik. Viszonylag keveset értettem a darabból, de ezt még inkább ösztönöz most abban, hogy akkor a nyáron megtanulunk lengyelül!  Mert az milyen jó, hogy itt mindenhol, a magyar, amolyan titkos nyelvként bárhol használhatjuk, de otthon már nem lesz ez így, és arra jó lesz a lengyel.

ő Anna :)

Ma vasárnap (you don’t say! :O), Dani szobatársam már ül a vonaton hazafele, és elfogyott az 1 kiló eper is amit ma vettem 4zł-ért (280ft). Csak hogy érezd a jólétet. Na meg van egy angyali szakácsom, akivel főzünk olyan finomakat, hogy mindig a Mesterszakács-os Csabi unokatesómat kell, hogy felhozzam példának, és persze mindig olyan meghitten étkezünk a folyosón lévő valamelyik nagy ablakpárkányon, hogy az nagyon jó. :)

Ami zavar most, hogy nagyon kéne tanulnom és lassan haladok csak vele. Meg aztán Anna elmegy a héten, én pedig még júliusig itt leszek. Most kezdem igazán érezni a honvágy jeleit. Vagyis inkább fogom, akkor. Sebaj, vizsgák lemennek és jön a nyár! Sokakat nagyon várok már, hogy újra lássak, de előre félek, hogy nem lesz időm mindenre. Ahogy most sem egy rendes blogot írni, ezért ami még érdekes és leírtam volna azt röviden, néhány mondatban:

- Ma könyvtárba menet elvérzett egy hajléktalan a buszon…hát mondom kéne szólnom a sofőrnek, hogy álljon ki a busszal, hogy feltakarítsák. Mondtam is neki hogy the bus is full of blood de az a 4-5 nyugdíjas akit megkérdeztem nem igazán értett, helyette lengyelül elkezdtek velem ordibálni. Jó leszállok...

- Ma ugye 8 kor zárt a könyvtár mert már nincs meghosszabbított nyitva tartás hajnal 5 ig mint múlthéten, ezért tök vicces volt hallani ahogy bemondták este, hogy „It’s time to close the library, thank you for comming, Good bye!”

- Műszakirajból utolsó órán mivel minden rajzot be kellett mutatni, hogy a tanár lezárjon, vittem neki. Majd mikor megköszönte az évet, kérdeztem, hogy khm! A rajzaim ottmaradtak… Igen, mert hogy ő neki azt el is kell tennie. MII!? Na-nanana, neem! :D Mondta, hogy ez az új szabály, sajnálja, de nem adhat. Mondtam, hogy pedig én nagyon szeretném őket megtartani ha már ennyit dolgoztam vele, mire kivett a 15 darab közül 2-t hogy ennyit odaad. Jobb mint a semmi, de azért 5 perccel később újra próbálkoztam, hogy hát izé, miért kell nekik azt elvenni. Végül mivel kedves és kedvel engem megadta magát és még 2-3 rajzot odaadott, de a többit mondta, hogy szigorúan elveszi. Nagyon szomorú voltam, mint ha egy végtagomtól fosztottak meg.

- Computer Science pedig úgy nem tetszik, ahogy van. Mármint a tanítási menet. Végül még szerdán 3 órát vártam a tanárra, hogy bemutassam utolsók között a félig működő projectem-et, amiben egy rugót és egy hozzá rögzített súrlódó test mozgási dinamikáját kellett levezetni, és c programozással kiszámolni a kért dolgokat. Végül Mechanika test után mondta, hogy akkor még menjek vissza befejezni. Sikerült mindezt, és végül kaptam 8 pontot a 16 maximumból amit el sem akartam hinni.

Na mára ennyi, még két hét. Üdvözletem! (Blog címe egy saját mondás, amit tanulási és kialvatlan óráim közepette gondoltam ki a héten)

The First

A történet az éjszakai buszozásról szól meg másról. Annyira jó kedvvel utaztam az elmúlt két napban az éjszakai járatokon, hogy gondoltam megosztom, ti is hadd röhögjetek. (előre is bocsánat, de nem lesz kép mellékelve. Próbáltam lefotózni ma a hot-dog-ot amit csináltam, de az túl béna kép lenne egy blogra :D)

A dolog ott kezdődik, hogy felszállok az N36-os buszra, ami jellemzően mindig egy Ikarusz 260-as busz, akárcsak az otthoni BKV flottás buszok egy része. És míg beérek vele a Centrumba, eltűnődök, hogy bármennyire is jó itt és szeretem az itteni "új" buszokat, mennyire visszahozza azt a jó kis régi, Ikaruszos korszakot, ha felszálló kegy ilyenre. Meg hirtelen otthon érzem magam, az a szag, a csengő, azok a jelzőgombok, amit nem bírsz ki, hogy ne nyomj meg és így tovább. Persze átszállva a jövő buszaiba, egyből más a légkör, az a régi busz szag helyett az új kárpit szaga fogad...
Aztán jön az 'óra 45 perc, ekkor egyszerre indul a központból az összes éjszakai járat, az összes irányban. Sofőrök beszállnak, és versenyszerűen indítják be a motorokat. Jön a hirtelen sietség, mindenki utolsóként fut a buszokhoz, légsűrítő jár, kijelzők boot-olnak, jegykezelők aktiválódnak, lámpák felkapcsolódnak, majd ahogy kattan az óra, minden ajtó egyszerre záródik, és már gördülnek is ki a sárga-piros buszok az állomásról. És ekkor jön az utazás, tele élményekkel. Még 10.ben meséltem akkori osztálytársamnak, hogy szeretnék egy könyvet írni 151-es címmel, benne a mindennapos élményeimmel a 151-es buszon suliba menet. Erre ő csak furán írt vissza, hogy vajon miféle élmények lehetnek egy buszon? De bármennyire is fura, ott mindig történik valami fura. És így volt ez az éjszakaikon is.
Tegnapelőtt például egy részeg csapat fiatal állt középtájt, és egyikőjük enyhén be volt csípve. Egyik lámpánál álltunk és szegényen látszott hogy nagyon unja magát, csüngött a kapaszokódról lefele, majd elkezdte énekelni hangosan, hogy: "Hot-dog, Hot-dog, nyamnyamnya-nyam nyam nyam!" :D Elsőre persze nem tűnik fel, mert mindenki részek és ez normális. De mikor már 5 percig ezt énekli a síri csendes buszon, akkor kezd viccessé válni. Végére már a fél busz vigyorgó arccal ült és bárkire néztél láttad, hogy másodpercek kérdése és elröhögi magát mindenki. Majd jött még egy "hot-dog" és sikerült... :D

Aztán tegnap is hasonlóképp jártam, noha ezúttal N42 helyett N43-al jöttem, mert az milyen jó már, hogy 4 busszal hazatudok jönni hajnal 2 kor. Ezúttal két koma kezdett el versengeni a busz közepén lévő kapaszkodón, hogy ki tud több húzódzkodást csinálni. A dolog már abból a szempontból is tetszett, hogy mindent értettem, mivel ugyanazokat a szavakat mondták, mint a kondiba az edzőm szokott, és mikor elkezdett számolni raz, dwa,... akkor kezdtem el röhögni rajtuk. Megcsinált 10-et, de jött a másik, hogy áá csinálj még!! Osiemnaście! Majd jött a másik. És megyünk a kis busszal az éjszakában, középen két csávó húzódzkodik, sofőr a tükörből látva röhög, meg az egész busz. Néztem a mellettemülőt, aki eddig kómás arccal aludt, most könnyes szemekkel röhög mellettem. Aztán eljött a megállójuk, az egyikük lajhárpózban lehajolva meghajolt, majd illedelmesen megtapsoltuk őket.

Fura, hogy itt érezni ezt a "lengyelséget" az emberekben, az összetartást vagy a jókedvet, ami otthon is megvan, de itt más. A bácsika aki mindig jön a villamoson hegedülni, harmonikázni, vagy a rendszeres éjszakai éneklések a buszon, ne adj isten a rendőrökkel folytatott "férfias" társalgások, mint minap az egyik megállóba, mikor kinyílt az ajtó és két rendőr állt a megállóba. Egyből felcsillant minden buszon lévő szeme és kezdték mélyen tisztelve üdvözölni a biztosurakat. És azok a nézések... :D

Lublin

Ahogy minden eltervezett, tanulós és semmittevős szünet vége lenni szokott, most is történt egy fordulat, mikor péntek este kiderült, hogy másnap megyek Lublinba Paulinához. Ő róla az előző blogban lehet, hogy már említettem pár szót, de aki nem ismerné, egy ismerős a koliból.

Vonattal a centrumból 2,5 óra alatt odalehet érni. Útközben egy Dęblin nevű városkán át vezet az út aminek olyan tetszetős neve van, hogy fontolgatom, mikor megyek oda legközelebb. Végül megérkeztem 11 után nem sokkal. Paulina és bátyja  Karol, valamint Karol egy Moldovai barátja jöttek ki elém. Vagyis mögém, de végül csak elindultunk az ottani óvárosba. 

Ami egyből szemetszúr, hogy nincsenek villamosok, viszont ez egyike annak a 3 lengyel városnak, ahol trolibuszok közlekednek. Trolololololo :D És Azok közül is a legmodernebbek, érintőképernyős jegykezelőgépekkel, de ezen ugye már rég nem lepődünk meg. Amin viszont igen, hogy a buszok 70%-a piros-fehér-zöld-re van festve. Átballagtunk az ilyen-olyan téren, hirtelen Kőszeg vagy Szombathely, esetenként Pécsett éreztem magam.

A város terebélyesedik a közeli dombokon és mint valami vásznon a háttérben panel és különböző lakóházblokkok tömkelege fogad. Ezt kiválóan lehet látni az óváros közepén, és egyben tetejéről is. Itt a dombtetőn ugyanis 3zł-ért fel lehet menni az egyik templomra és +47méterről pásztázni a várost. Láttunk még várat, és még több templomot. Annak ellenére, hogy hosszas beszélgetésekben meséltük, hogy ki mennyire nem követi a vallását, valahogy mindig egy templomban ücsörögve találtuk magunkat és azt vitattuk, hogy vajon az ki-miért imádkozik manapság? Szintén nem meglepő, hogy Lengyelországban nagyon vallásosak az emberek, ezért ne lepődj meg ha kígyózó sor áll a gyóntatószéknél.

Majd kettéváltunk, mint a Scooby-Doo-ban szoktak így elmentünk Paulinához. Ebédeltünk, vicces beszélgetést folytattam az apjával, aki nem tud angolul, így kénytelen voltam lengyel ér orosz tudásommal ékeskedni. Hát ez nem megy sokáig, így mindig mondta az öreg, hogy na majd mindjárt jön Paulinka és lefordítja :D Szóval igen, szegény csajszi ott fordítgatott, és ismét elmondták, hogy a magyar ételek mennyire finomak. A néni, pedig aki a templom múzeumban volt és megtudta, hogy magyar vagyok, egyből füligérő mosollyal mondta, hogy ő imádja a miniszterelnökünket! :D (végre valaki, gondoltam magamba)

Abban a múzeumban pedig csak azért fizettünk be, hogy kipróbáljuk a "hangvezetőplafont". Beállsz a sarokba, mint egy szanatóriumban a betegek és elkezdesz a falhoz suttogni, amit az átellenes oldalon a másik hall. Ha még egy pár beáll a másik két sarokban, akkor pedig ők is ugyanúgy hallják egymást, és a hang nem fog középen keveredni vagy semmi ilyesmi. Jó dolog, bár ilyenkor az ember csak röhögni tud és nem igazán suttog. :D

Visszaérve az állomásra, még fél órát sorban álltunk, hogy jegyet vegyek, kipróbáltuk a váróterem boltívjának a hangvezetését is, de itt annyira nem hallatszódott semmi, ezért inkább visszaálltunk a sorba. :P Végül nem volt idő, vonat nem vár, így rohantunk a peronra, hogy ott hátha kapunk még jegyet a kallernál, de hasonló volt a sor. Fájdalmas búcsú, mivel holnap találkozunk a koliban, de a történetnek nincs vége, ugyanis a vonaton mindig történik valami.

Ezúttal felszállt a kabinba 3 ötvenes éveiben járó életvidám úrinő, majd később csatlakozott egy pasi is hozzájuk. Épp utaznak a Kanári-szigetekre és kezdték körbekínálni a kocsit valami méregdrága alkohollal. Az volt az érdekes mikor 1 órányi "beszélgetés" után odafordult hozzám az egyik, hogy te lengyel vagy...? Nie. Mire mindenki meglepődve kapkodott félre, hogy akkor mi? Magyar...óóóó Polak i Wengier dwa bratanki...és jött a szokásos mondat/öröm, amire persze inni kell ismét...Ekkor már összeállt a kép nekik, és mondták, hogy áh akkor azért beszéltem olyan furcsán a kalauzzal. Na ekkor jött még Abbey, egy kutya, aki csak úgy beosont a folyosóról. Majd jött hozzá a gazdája, aki hasonló lengyeltudással, mint én kezdett beszélni. New Jersey? - kérdeztem...Nem, New Yorkból jött és csak utazgat, de már 2 hónapja itt van. stb stb stb.

Jó, képek?

Itt

Holnap beindul az üzem és két hónap tanulás. Ma még egy pizzát sütök, de most datolyázunk Aboody-val, mert vettem Auchanba, ő meg itt ujjong, hogy 2 éve nem evett. :P De állítólag tejbe áztatva hűtőbe 5 óra után fogyasztva a legjobb. Na pá! :D

Kwiecień

Csak úgy lengyelesen, kwiecień, ami áprilist  jelent, de ha leveszed az utolsó két betűt akkor már virágot. Sokat gondolkoztam, hogy vajon miért nem írtam húsvét óta blogot, és főképp azon, hogy mit tegyek bele. Most legyen ez egy amolyan áprilisi összefoglaló.

Ha fellapozom a tavalyi naptáromat és összevetem az idei április történéseit az akkorival, akkor meglepően sok hasonlóságot kapunk. Baráti szálak akkor és most, vizsgák tömkelege akkor és most, na meg persze a már rég óta ismert Titanic évforduló. Ez jellemzően hónap közepén van, és ilyenkor szoktam késztetést érezni arra, hogy karácsony után ismét megnézzem, mert már régen láttam. Tavaly, 3D-ben néztem moziba, majd a suliból hazavitt projectorral otthon wide-screen view-ban...most itt a koliba nem maradt más, mint a TV-szoba, ahol szintén projectoron, még wide-abb view-ban nézhettem. És ami furcsán fogadott április elején, hogy megjelent egy nagy poster az egyetemen, rajta egy felnagyított és kiszínezett kép a hajóról. Az első emberrel, aki szembe jött lefordítattam, hogy MI EZ? :O ekkor derült ki, hogy csak a végzősök báljának a plakátja és semmi köze a Titanic-hoz, csak mivel április gondolták ráteszik. És mivel elmúlt a bál, ezért valakinek gondoskodnia is kell a poster eltávolításáról, így történt, hogy már kettőt szereztem belőle. 

Ami még új és kapcsolódik itteni tartózkodásomhoz, az az, hogy megismerkedtem "magyarokkal". Mert, ahogy korábban tévesen vélt hitem megcáfolódott, vannak itt páran akik tanulnak/dolgoznak akár Erasmuson akár anélkül. Dani(szobatársam) által így ismertem meg egy kis csapat magyart, köztük pl. volt osztálytársam Adri unokatesóját, Annát, Dorottyát, Esztit és Sanyit, ja meg Dávidot stb. Velük először csak egy péntek esti csevegésre ültünk be a Relax nevű bárba, majd következő héten ismét összetalálkoztunk, hasonló céllal. Legutóbb pedig kedden este találkoztunk és mentünk el a Remont-ba, ahol utoljára novemberben voltam, mikor pár magyar meglepett a szülinapomra. 

Most viszont én leptem meg Orsi (unokatesómat) szülinapjára, egy általam már ismert videóval, és azt vetítették le otthon a családi-baráti körnek. Telt egy kis időbe, míg operatőrt találok hozzá, meg megrendezem, hogy mit is akarok bele. Ezt a videót most nem osztom meg, mivel személyreszólóra csináltam, de elárulok egy kulisszatitkot, folyamatosam forgatom új kisfilmemet, amit majd remélhetőleg a nyáron tudok bemutatni. Addig is folyamatosan gyűlnek a különféle filmes ötletek és egyéb kameraállások, amiket majd egyszer felhasználok, ha már tudom mit akarok forgatni.

Voltam Agata szülinapján is, ami Varsó keleti részén volt egy barátjuk házában. Oda két osztálytársammal Agnieszkával és Kamillával mentem, de később Adam is hozzánk csatlakozott. Így 3-aban "ünnepeltünk" végül, mert a többi ember úgy elvolt magával vagy mással. 

még csak parciálisan deriválni tudok, de hamarosan!

Suli? Megy, kezdem érezni a vizsgák közeledtét ezért most kéne extra tanulási módra kapcsolni, de ez a legnehezebb akkor, amikor üres a koli és tudod, hogy mindenki otthon van/utazgat vagy bármit csinál de nem tanul. Nembaj, én ellenpélda leszek most. Fizikából 4-essel zártam az első félévet, ezt a héten tudtam meg, valamint Electric circuits-ból is 10/10pontos test-et írtam. Termodynamics-ból sajnos csak közepesen vergődök, hasonló a helyzet Computer Science-ből és Mechanikából. Műszakirajzból megírtuk végre első test-ünket, amin valami repülőgép-alkatrészt kellett lerajzolnom, mindössze 2 óra alatt. Persze 5 perc hiányzott volna még a munkám tökéletesítéséhez, így 2 méretet úgy lehagytam, mint a bicikliseket görkorival a parkban szoktam.

Park+tavasz+péntek kondi után=görkori! Eljött az ideje, hogy fél év kihagyás után újból görkorizzak, persze nehézkesen indult, míg a jégkoris mozgásról átálltam, de utána alig akartam abba hagyni. Az idő és az idősjárás a legnagyobb ellenségem, de legyőzhető. Meséltem a "matekos csaj"-ról? Egyik nap korizásból hazajövet integetett az utca túloldaláról görkorival a lábán, szóval ő is görkorizik... :)

Koli? Az is rendben. Bejelentkeztem jövő évre, hogy hol szeretnék lakni és meglepő módon nem ezt választottam első helynek, hanem a Mikrus nevű, hasonló elrendezésű, de egészen modern kolit, ami csupán 10 percre van az egyetemről. Ami nem rossz hosszútávon, de valahogy imádok utazni ide, innen, és olykor csak 25-30perc az út. A villamosozás és buszozás annyira a szívem csücske, hogy nem is zavar a távolság. A mosószobában is lecserélték a gépeket pénzes mosógépekre, így tulajdonképpen az internet lassúságán kívül semmi okom nincs panaszra ebben a koliban. De mivel ez a legósdibb és innen menekül mindenki, még mindig könnyebb visszajönnöm, ha majd nem fog tetszeni az új kolesz. Persze az emberek azok, akik inkább otthonossá és barátságossá teszik, akikkel itt élek. Szobatársaim remek emberek, attól függetlenül, hogy pl. Aboody szeret sokat aludni és semmit sem csinálni. P-t is itt ismertem meg és hébe-hóba azért csak összehoz vele a sor. Bár újabban csak "hóba". Szása, Damian és még sokan mások, akik valószínű mind Mikrusban vagy ugyanitt fognak jövőre lakni, de ezt majd a sors eldönti.

Ami most vár rám; 3 nap szünet, tanulással-filmezéssel töltve. Egyetem hiányzik, de azt hiszem, hogy június 30-ig, bőven leszek bent eleget, és ide is csak tanulni járok majd haza. De utána nyár és MEGYEK HAZA!

Honvágy? Neem, kicsit. Család, barátok, kutyák-cicák hiányoznak legfőképpen. Meg az a "hazamegyek" érzés, amit nap mint nap látok. Szinte mindenki körülöttem, haza megy vagy ment valamikor. Most visszagondolva durva, hogy december óta nem voltam otthon. De most itt vagyok otthon, és nem is tart sokáig. Ja és finom a csapvíz is! :D

Visitors

Azon kívül, hogy nem volt múltkor internet, volt más. Ezúttal viszont beújítok, egy résztvevő leírásából olvashatod a blogot, amit unokatesóm Sára blogjáról copy-ztam. Remélem nem bánja, meg ti sem. :)

"Tíz óra volt az út, valójában inkább tizenkettő, kocsival mentünk, de most képzeljetek el egy olyan kocsit, amit indulás előtt be kell bikázni (ez nem tudtam, mit jelent, hátha más se: egy kocsiból ilyen madzagok segítségével áramot kell vezetni egy másik kocsiba), fél évig nem is használták (nem tudom, hogy azért-e, mert az unokanővérem letépte a rendőrök rendszámtábláját, vagy másért, de én így szoktam mesélni, mert így viccesebb), és nyári gumi volt rajta (ez március végén már nem lehetne probléma, mégis az volt). szóval elindultunk Lengyelországba. én nem is tudom, mit csináltunk az úton, főleg semmit. beszélgettünk, néha aludtunk, én az út háromnegyed részében kb ki voltam ütve a fűtéstől, olyan rosszul voltam, mint még soha, aztán az utolsó 2-3 órában már semmi bajom nem volt, lehet, hogy alkalmazkodtam, vagy mittudomén, de elég szörnyű volt addig. aztán Lengyelországba átérve zuhogott a hó konkrétan, úgyhogy még lassabban tudtunk menni (nyári gumik heló). mikor végre Varsóba értünk, akkor nem vicc, legalább egy órát tekeregtünk, mert nem találtuk a koleszt (volt googlees térképünk, ami egy rakás szar volt - de mondjuk legalább valami, mert visszafelé már térképünk se volt. de semmilyen :D). végül valahogy elvergődtünk oda, átnyomultunk a portáson, bekopogtunk először a rossz szobába, majd benyitottunk a jóba - és ott volt a Péter, egészen meglepődve, hogy most álmodom, vagy mi? nagyon vicces volt :D
úgy volt, hogy másnap hajnalban már indulunk is vissza, de végül meggyőzött a Péter, hogy ez hülyeség, úgyhogy maradtunk még hétfőre is. nem tudok pontosan felidézni mindent, de nagyvonalakban: sokatsokatsokat beszélgettünk, megismertük Aboodyt, aki a Péter szobatársa, jófej meg minden, csak mintha hőgutája lenne, nyitott ablaknál aludtunk (ismétlem, ott zuhogott a hó, alacsony hőfok, ilyesmi), meg rohadt idegesítő volt, hogy többször arra ébredtem, hogy tárva-nyitva az ajtó és igazából bárki bebámulhat/jöhet a szobába. jó, voltak kb tízen az egész koleszban a szünet miatt, de akkor is. ja, amúgy a Marcival a földön aludtunk, a Lindáék is nyomorogtak. jó, hogy tényleg üres volt az egész kolesz.

Hétfőn reggeliztünk, majd ebédeltünk (tényleg kb így), nem kóstoltam lengyel különlegességet, viszont ilyen rák snacket igen, a Péter azt szokta rágcsálni, őő érdekes íze volt, jó, de mégse, rossz, de mégse, szóval fura, de úgy ettük. aztán elmentünk CBhez és Eszterhez (aki kenyai, és nem így írják a nevét, viszont így mondják), a Péter barátaihoz, nagyon aranyosak voltak mindketten (az Eszter berakott egy rolling stones számot, mert "úgy hallotta, hogy a magyarok szeretik a rolling stonest" :D:D), főleg mert mutattak a Péterről egy videót, ahol Linkin Parkot énekel fel. ezután elmentünk az oldtownba, sétálgattunk, szép volt nagyon (ekkor már meg voltam fázva, szerintem Aboody miatt, az öcsém szerint mert téli időben pulcsiban mászkáltam), késő délután pedig a koleszban főztünk (koleszhez képest irtó jó konyha van), 
aztán kiültünk egy párkányba és a Péter elmesélte élete történetét, kakkukoztunk, nagggggyon sokat nevettünk. közben megismertünk így embereket, Faggotot pl (ha így írják? "i'm from Kashmír, maan!" :DDD), meg a kopasz szemüveges csávót, akinek az arcába mosolyogva 'heló köcsög' (megértem :D). aztán még este kimentünk az udvarra, belevéstük a hóba, hogy kellemes húsvétot, közben néha majdnem meghaltunk a nevetéstől, volt bukfenc, hógolyó szétcsapása, hóangyalka készítése (=beleverése a hóba). éés végül aludtunk is, másnap meg végül reggel tíz körül indultunk, mert még elmentünk az auchanba vásárolni, ami nagggyon nagy, két emeletes, és tele van mindenfélével, pl az italok.. úristen, nagyon sok van, mármint alkohol is, meg ilyen levek is egyaránt. meg mindenből, irtó nagy a választék. vettünk nekem dossziét, úgyhogy van egy sárga lengyel dossziém (L) aztán pedig útra keltünk, és hopp, tíz óra múlva már itthon is voltunk. amúgy tényleg gyorsabb volt az út, kevesebbszer álltunk meg, az idő is jobb volt, meg mondjuk többet is aludtam, az is közrejátszhatott."

 Jut eszembe írnom kell Sárának, aki itt voltuk alatt hagyott egy üzenetet erre a napra a naptáramba: "Write me today! Sára <3".

Elmélkedés internet hiányában

Amin elfilóztam mikor lementem kulcsot kérni valami szerver szoba féléhez, hogy egyáltalán, hol keressek ilyet? Kell legyen egy francos modem vagy gép, amiről a hálózat elérhető. És, hogy miért nincs egyáltalán internet? Napi alapon fizetik és spórolnak? Igaz ahogy a mondásban is van „Az utolsó ember kapcsolja le a vill internetet!” ? Tegyük fel ha spórolnak, lejjebb veszik például a fűtést vagy a melegvizet csak kevésbé fűtik fel, ami mindkét esetben igaz, de logikus. Minek 4 emeleteten, 200 szobát felfűteni, ha csak 10-20-ban van valaki. Meg annyi víz sem fogy majd… De könyörgöm az internet egy kollégium esetében csak nem mobilinternetről van megosztva… (bár a működő sebességét ítélve ebben nem vagyok olyan biztos :D ) A másikról már volt szó részben, TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK:

Adott a szabály, legyen minden emeleten tűzoltó készülék, tűzveszélyességi osztályok szerint, valamint a száraztűzi vezeték és azok tartozékai, érzékelők és jelzők. Amikor idejöttem már tapasztaltam, hogy az egyes emeleteken lévő 6-8 piros dobozban, csupán átlagban 3-4-ben van valami használható, a többiben zsákbamacska vagy egyszerűen üres. Egyes emelteken van rajtuk kis kulcs és tűz esetén az üveget betörve hozzálehet jutni és kinyitni a szekrényt stb. Ám a legtöbb helyen zárva, (valami van benne) de kulcs hiányzik, szóval találj másikat vagy állj neki záratfeszíteni. Azért írom most le ezt a sok érdekes dolgot ami az olvasók 0,4%-t érdekli, mert a minap jött egy csávó, akit láttam, hogy ellenőrzi a berendezéseket. Kigurított pár tömlőt, majd föltekerte őket, mint mi a katasztrófavédelmi versenyen, na meg bezárta az egyik szekrényt, ami eddig nyitva volt és Paulinával ott leveleztünk. Kérdés, hogy vajon rakott-e a helyére készüléket, vagy csak megtévesztés céljából zárta meg. Így ha tűz van, és nincs kulcs ugye, megpróbálsz zárfeltöréssel, akkor meglepődve fogad majd az üres „hamutartó” ahova páran csak cigicsikket nyomkodnak esténként.

            TEENDŐK TŰZ ESETÉN: Ahogy az a „nagykönyvben” mindig megvan írva, vegyük például a középiskolámat, ahol minden év elején „tűzvédelmi oktatást” tartott az osztályfőnök, amiben elhangozz, hogy minden emeleten találni tűzoltó készülékeket, de adott esetben „szigorúan tilos használnunk.” Konkrétan emlékszem Lali szavaira: „meg ne próbálj hősködi és eloltani vele a tüzet, az majd a tűzoltó dolga.” Ok, tegyük fel tűz van, á neem, én nem nyúlhatok hozzá, sem a tanár, aki nyilván hasonló „kiképzést” kapott, fontosabb, hogy elhagyjuk az épületet. Jön a tűzoltó: a menekülési útvonalakat jelző táblákon kiigazodva, visszafele felfut a második emeletre és megkeresve a figyelmeztető piktogramokat, felkapja a kihelyezett poroltót és eloltja a tüzet. Hát nem! A tűzoltó a büdös életben nem fog tűz oltáshoz látni a talált készülékekkel. Akkor felmerül a kérdés: Minek az a sok szabályzat és sok készülét mindenhol, hogy ha baj van, úgyis a házi szabályok tiltják használatukat. Vagy ha nem is tiltják, de mondjuk elhasználok egyet mert, úgy érzem tűz van és kis terjedelmű, ami még eloltható vele, de nem annyira kicsi, hogy egy lábos víz ne tenné meg, akkor jön nyilván a megróvás, hogy fizessem ki mert sokba kerül az utántöltése. És evvel mindenki tisztában van, így nyilván nem is gondol a használatukra. Kérdés?

Akkor mi az a határ ami alatt még eloltható a tűz egy tűzoltókészülékkel? Vagy mi az a minimum ami fölött ne a vizesgallonokkal vagy egyéb megoldással bajlódjak, hanem rohanjak felfeszíteni egy zárat?  Vagy mikor hívjak tűzoltót? És addig várjak az udvadon, nézve hogy ég bent a poroltó a szekrénybe zárva? (Hasonló témában írt erről korábban Shaun barátom blogot: Ha baj van) Szóval tényleg, akkor mi értelme a sok szabálynak és felszerelésnek világszerte? Nyilván pénz és miegyéb, de a lényeg:

HA A PASAS TŰZOLTÓKÉSZÜLÉKEKET ELLENŐRIZ HÚSVÉTKOR, AKKOR AZ INTERNETES BÁCSIK MIÉRT NINCSENEK ITT EGY NAGY DOBOZ TORTÁVAL, HOGY BOCSÁNAT A KELLEMETLENSÉGÉRT, KELLEMES ÜNNEPEKET! :)