Las, Lasy

Las - erdő lengyelül. Tegnap egy kisebb túrára indultunk a metró egyik végállomásánál, Kabaty-nál lévő erdőbe. Láttunk sok fát meg egy érdekes rétet, ahol sok-sok túrázó a családjával sütögetett. Ők a kép bal oldalán. A jobb oldalon pedig, ahogy ez a füstből is látszik a kezdők, vagyis a berúgott fiatalok, akik csak egy farakást hánytak a tűzrakóra és nem értették miért nem ég. Egyébként olyan messziről mint egy középkori táborhely. 

Ami még érdekes, hogy a metró eddig jön, vagyis az erdőből kiérve egy metróvégállomáson találja magát az ember, Tesco-val, és persze metrógarázzsal, mert az itt jön ki a földből és végződik egy nagy teleppel. Szóval a képen a "METRO" felirat valóban a 2 km-re lévő metrót jelzi.

Ma pedig hogy meglegyen a szimmetria, a metró vonal másik végállomásához, Młociny-hoz mentünk túrázni. Ezúttal Gabi is velünk tartott. Rövid kitérő villamos remíz mellett, majd átvágva a volt kommunista gyárak maradványain és egy temetőn végre elértük a fenyveseket és bevetettük magunkat a Kampinoski nemzeti parkba.

Hasonló rét, majd fenyves kis utak. Szinte csak fenyő és persze rengeteg moha. Körbementünk a sárga jelzésen, majd a feketén (jelzem ez elég ritka Mo.-on) végül egy busszal pedig visszaértünk a metróhoz.

Białystok

A hét elején Białystokban jártam. Meglátogattam volt középiskolás osztálytársam, Krisztiánt, aki utolsó hetét tölti Erasmuson. Az út vonattal történt, 3 órás vonatozás az EN57-es motorvonattal, ami olyan volt mintha a budapesti Hévvel utaztam volna. A táj sajnos nem a legpompásabb, pusztán erdők és belvizes mező fogadott.

Megérkeztem délben, Kriszián várt is az állomáson, és egy 2 órás városnézés után be is jártunk minden nevezetességet amit látni kell. Egy érdekessége a városnak, hogy ott gyártják a Żubr sört is, ami lengyelül bölényt jelent. És rengeteg a bevándorló.

Délután elmentünk a koliba, ami az 5 darab, 10 emeletes panelház egyike volt. Hasonló komforttal, mint az én korábbi kolim Varsóban. 6 kis szobához jár egy fürdő és számomra meglepett az ottaniak testvéries együttélése. Volt egy török és egy kanári-szigeteki csávó, akik olyan összeszokott, családias viselkedést mutattak, hogy az meglepett. Nem volt szó pénzről, mindenki vett valamit és minden közös volt. MI is vittünk kenyeret, amire rögtön átjött valaki és vágott le belőle. De a vajat, vizet, bármit ugyanígy vettek el egymástól. Annyira jó volt nézni, hogy vad idegen emberek pár hét után összekovácsolódnak és ilyen jól élnek egymással.

Este jött egy magyar lány Erasmusra a következő félévre. Bemutattak neki, mint varsói lakos, aki csak kirándul. Aztán az ő mentorukkal mentünk el hamburgerezni. Igen ismét, de ezúttal még nagyobb hamburger volt, csak olyan csípős, hogy nem bírtam vele. Közben ment az olimpia, az előző blogban leírt Kamil nyert egy ezüstöt is. Visszamentünk a koliba és úgy hajnal 2-ig ment a semmittevés.

Másnap viszont 10-re mentünk, mert nyitott az orvosi egyetem múzeuma, ahova belépve egy siettetős néni fogadott minket. Gyorsan végighadarta lengyelül a dolgokat és küldött tovább, tovább, egy percnél többet nem tölthettünk a termekbe kb. Kérdeztük, hogy tud-e angolul, mire elmondta, hogy NEM ezért tovább idegenvezetett lengyelül. Krisztián közben odasúgta nekem, hogy érdekes múltkor még tudott. Ezen már meg sem lepődök, éppen ezért nem próbálkozom avval, hogy beszél-e angolul valaki… Múzeumban régi orvosi „kínzóeszközöknek” látszó eszközök voltak, majd átvitt minket a főépületbe, a Branicki palotába. Volt egy gyönyörű előadóterme, egy kastélykert, és a végén a pincébe is lemehettünk.

Ezután elmentünk az Operaházat megnézni, de belépve tapasztaltuk, hogy tele van emberrel, és a biztonsági őr is épp közeledik. Odajött, hogy „segíthet-e”, de olyan fejjel, mint aki ki akar dobni minket. Mondtam neki, hogy nem köszönjük, mire végül tényleg „kidobott”.

Elértünk az állomásra, és volt még 1,5 órám az indulásig, fotózgattam az alakjelzőket és mozdonyokat, meg elmentem a postára feladni egy képeslapot. Akkor láttam, hogy a nő Sochi-s bélyeget ad, így eldadogtam hogy abból kérek még, mire elővette a gyűjtőknek szánt díszpéldányt és vettem kettőt. A képeslap egyébként kerek 2 nap alatt hazaért, ami gyorsabb volt, mint mikor Varsóból szoktam levelet küldeni.

Magyarkodás

Érdekelne mit olvasott ez az ember a metrón. A kis füzeten egy Ikrausz busz látható, amin Magyarország felirat és zászló. Nem jöttem még rá a lengyel címből sem, hogy ennek mi köze van hozzánk mindenesetre nagyon megörültem neki mikor megláttam. Szintúgy, amikor a Mechanics of structures tanárom a szóbeli vizsga végén megkérdezte, hogy meséljek a magyarországi repülőiparunkról. Igaz erről nem tudtam sokat, így inkább ő mesélte, hogy hogyan szerezte meg a szakszolgálatikat erre-arra.

Aztán jöttek páran az egyetemről hozzám olyan kérdésekkel, hogy hány nap mire egy levél Magyarországra eljut? Ezeket rendszerint random, reggel 8:10-kor. De nyilván ők is a GE Scholarshipre jelentkeztek ahogy én is, és kíváncsiak voltak mikor ér oda a levelük.

Találkoztunk aztán egyik este egy nagyobb társasággal, akiket a Varsói magyarok facebook-os csoportból szedtünk össze, vagy ki-ki ismerte egymást valahonnan. Ez egy pénteki este volt, a Resort nevű sörözőbe, ahol könyvből van a bárpult és mosógépből a lámpa. Ott találkoztunk Gabival, majd lassan érkezett a többi magyar is. Először Koppány, majd Zoli akivel hazafele mentünk a vonaton, egy másik Zoli aki Gabi munkatársa és múltkor láttuk őt. Majd jött még két Tibor és egy Zsolt. Voltunk elegen és elég jól sikerült kis találkozónk utána meg is alapítottuk a Varósi társaság facebook csoportot, hogy ott tudjuk szervezni a további találkozókat.

Ez pedig a Kúltúrpalota Valentín-napi verziója

Kezdjük az újévet, hideg, tanulás és tanulás

Azt hiszem, hogy most jött el az idő, hogy az újévben először vehetek egy nagy levegőt és egy hetet lazítsak. Túl vagyok utolsó, mai vizsgámon is, így már csak az eredményre kell várni holnapig.

És örömmel folytatom a blogolást, hiszen sok-sok dolog zajlik körülöttem, csak jellemzően 5 perc ideje nincs az embernek beszámolni. Na de majd most…

Egy kis 2013-as évértékelővel kezdeném, vagyis inkább ágyértékelővel. Még a nyáron gondolkoztam el azon, hogy mennyire érte megvenni az ágyamat, hiszen elég keveset alszom rajta. Bár igaz, hogy ha még otthon is vagyok, sem alszom benne. Összeszámoltam, hogy 365 napból, 75-öt voltam Magyarországon. Ebből csupán 39-szer aludtam otthon.

Akkor jöjjön 2014 dióhéjai eseményben:

Január 7-én Manufacturing Technology órám keretében elmentünk egy Abplanalp nevű Factory outlet-be (fémmegmunkáló gépeket mutattak be) ahonnan egy fémlemezből kivágott rózsával lettem gazdagabb, vagyis Anna. :)

Waterjet machine

Január 9-én csütörtökön és az ezt követő 3 héten át, a már korábban megismert magyar cseh fogorvoshoz jártam tömni pár fogat. Továbbra is csak tisztelem, és felnézek rá. Főleg, hogy beszél cseh-ül, szlovákul, magyarul, lengyelül, oroszul, németül és kicsit angolul. Ahogy korábban írtam, egy innen 30km-re lévő városkában van a rendelője, ahova nem könnyű eljutni csak óránként busszal. Egyik csütörtökön azonban lekéstem az épp induló buszt, amivel pont odaértem volna. A következő mivel 2 óra múlva jött volna, és lévén hogy 17:30-volt, beültem egy taxiba és mondtam a taxisnak, hogy 742-es busz! A busz viszont elég hamar végigrobogott a városból kifele tartó főúton, ezért vagy 25 percbe telt utolérni, közben pedig pergett a taxióra! :D Na sebaj, sürgős volt odaérnem. Később a fogorvosom (mostantól István) leült és elkezdte nekem google-n keresni az itteni volánbusz (PKS) menetrendet, mert elméletileg az is jár oda, így végül hazafele már avval jöttem. (Igen, mert eredetileg a 742-es busz az itteni BKV (ZTM) egyik „elővárosi” járata.) Kimerítő érzés volt bezsibbadt arccal buszozgatni a kihalt fenyőfás és havas utakon, de egyben egyedi is.

©Pouya Zahadat

Ami a havat illeti, idén 15-én esett hó először, de egész februárig megmaradt.

Olyannyira, hogy helyenként elérte a 30 centit minimum ami jó, ám a két héten át tartó -17°C idén sem maradt el. Ami jó volt benne, azok a szeneskosarak. Igyekeztem volna lefotózni egyet, de nem találkoztam velük, így egyik csoporttársam által megosztott képet látni. Ez egy szenes kosár, benne egy feketekőszén-oszlop, ami úgy 10óra alatt ég le és elég jó meleget ad. 20 darabot tettek ki belőle a város nagyobb csomópontjaiba, a buszmegállókba. Jelzem, követendő példa!

Egy szürke ronda szombati napon elmentem Csodaországba, megnézni a wilanówi kastélykertet, ami tele volt karácsonyi díszkivilágítással. Itt varázsolódtam egy órán át, majd mentem a könyvtárba tanulni.

Rengeteg vizsga, zh és miegyéb projectet kellett teljesíteni (ebből egy korábbi meg egy következő blogban olvashattok még), ami néha hajnalokba nyúlt, de meglett az eredménye. Egyik projectem 3 részből állt, az első része egy szimpla trend analízis volt az ultrakönnyű repülőkre nézve a következő 15 évre. Majd jött a saját típusának tervezése, súlykalkulációi és végül a COG (center of gravity) számítások. AutoCAD-ből is fejlődtem, 8 órát rajzoltam gépen az egyik rajzomat és idő közben egy a General Electrics-es ösztöndíjra is pályáztam. Erről meg kell jegyeznem, hogy budapesti a székhelye, így hasonlóan a lengyelekhez, én is postáztam oda a papírokat.

Weight breakdown

Egyenlőre ennyi, hamarosan írok újra, addig is nézegessétek a galambokat, ahogy melegednek a csatornafedőn. ;)