The First

A történet az éjszakai buszozásról szól meg másról. Annyira jó kedvvel utaztam az elmúlt két napban az éjszakai járatokon, hogy gondoltam megosztom, ti is hadd röhögjetek. (előre is bocsánat, de nem lesz kép mellékelve. Próbáltam lefotózni ma a hot-dog-ot amit csináltam, de az túl béna kép lenne egy blogra :D)

A dolog ott kezdődik, hogy felszállok az N36-os buszra, ami jellemzően mindig egy Ikarusz 260-as busz, akárcsak az otthoni BKV flottás buszok egy része. És míg beérek vele a Centrumba, eltűnődök, hogy bármennyire is jó itt és szeretem az itteni "új" buszokat, mennyire visszahozza azt a jó kis régi, Ikaruszos korszakot, ha felszálló kegy ilyenre. Meg hirtelen otthon érzem magam, az a szag, a csengő, azok a jelzőgombok, amit nem bírsz ki, hogy ne nyomj meg és így tovább. Persze átszállva a jövő buszaiba, egyből más a légkör, az a régi busz szag helyett az új kárpit szaga fogad...
Aztán jön az 'óra 45 perc, ekkor egyszerre indul a központból az összes éjszakai járat, az összes irányban. Sofőrök beszállnak, és versenyszerűen indítják be a motorokat. Jön a hirtelen sietség, mindenki utolsóként fut a buszokhoz, légsűrítő jár, kijelzők boot-olnak, jegykezelők aktiválódnak, lámpák felkapcsolódnak, majd ahogy kattan az óra, minden ajtó egyszerre záródik, és már gördülnek is ki a sárga-piros buszok az állomásról. És ekkor jön az utazás, tele élményekkel. Még 10.ben meséltem akkori osztálytársamnak, hogy szeretnék egy könyvet írni 151-es címmel, benne a mindennapos élményeimmel a 151-es buszon suliba menet. Erre ő csak furán írt vissza, hogy vajon miféle élmények lehetnek egy buszon? De bármennyire is fura, ott mindig történik valami fura. És így volt ez az éjszakaikon is.
Tegnapelőtt például egy részeg csapat fiatal állt középtájt, és egyikőjük enyhén be volt csípve. Egyik lámpánál álltunk és szegényen látszott hogy nagyon unja magát, csüngött a kapaszokódról lefele, majd elkezdte énekelni hangosan, hogy: "Hot-dog, Hot-dog, nyamnyamnya-nyam nyam nyam!" :D Elsőre persze nem tűnik fel, mert mindenki részek és ez normális. De mikor már 5 percig ezt énekli a síri csendes buszon, akkor kezd viccessé válni. Végére már a fél busz vigyorgó arccal ült és bárkire néztél láttad, hogy másodpercek kérdése és elröhögi magát mindenki. Majd jött még egy "hot-dog" és sikerült... :D

Aztán tegnap is hasonlóképp jártam, noha ezúttal N42 helyett N43-al jöttem, mert az milyen jó már, hogy 4 busszal hazatudok jönni hajnal 2 kor. Ezúttal két koma kezdett el versengeni a busz közepén lévő kapaszkodón, hogy ki tud több húzódzkodást csinálni. A dolog már abból a szempontból is tetszett, hogy mindent értettem, mivel ugyanazokat a szavakat mondták, mint a kondiba az edzőm szokott, és mikor elkezdett számolni raz, dwa,... akkor kezdtem el röhögni rajtuk. Megcsinált 10-et, de jött a másik, hogy áá csinálj még!! Osiemnaście! Majd jött a másik. És megyünk a kis busszal az éjszakában, középen két csávó húzódzkodik, sofőr a tükörből látva röhög, meg az egész busz. Néztem a mellettemülőt, aki eddig kómás arccal aludt, most könnyes szemekkel röhög mellettem. Aztán eljött a megállójuk, az egyikük lajhárpózban lehajolva meghajolt, majd illedelmesen megtapsoltuk őket.

Fura, hogy itt érezni ezt a "lengyelséget" az emberekben, az összetartást vagy a jókedvet, ami otthon is megvan, de itt más. A bácsika aki mindig jön a villamoson hegedülni, harmonikázni, vagy a rendszeres éjszakai éneklések a buszon, ne adj isten a rendőrökkel folytatott "férfias" társalgások, mint minap az egyik megállóba, mikor kinyílt az ajtó és két rendőr állt a megállóba. Egyből felcsillant minden buszon lévő szeme és kezdték mélyen tisztelve üdvözölni a biztosurakat. És azok a nézések... :D

Lublin

Ahogy minden eltervezett, tanulós és semmittevős szünet vége lenni szokott, most is történt egy fordulat, mikor péntek este kiderült, hogy másnap megyek Lublinba Paulinához. Ő róla az előző blogban lehet, hogy már említettem pár szót, de aki nem ismerné, egy ismerős a koliból.

Vonattal a centrumból 2,5 óra alatt odalehet érni. Útközben egy Dęblin nevű városkán át vezet az út aminek olyan tetszetős neve van, hogy fontolgatom, mikor megyek oda legközelebb. Végül megérkeztem 11 után nem sokkal. Paulina és bátyja  Karol, valamint Karol egy Moldovai barátja jöttek ki elém. Vagyis mögém, de végül csak elindultunk az ottani óvárosba. 

Ami egyből szemetszúr, hogy nincsenek villamosok, viszont ez egyike annak a 3 lengyel városnak, ahol trolibuszok közlekednek. Trolololololo :D És Azok közül is a legmodernebbek, érintőképernyős jegykezelőgépekkel, de ezen ugye már rég nem lepődünk meg. Amin viszont igen, hogy a buszok 70%-a piros-fehér-zöld-re van festve. Átballagtunk az ilyen-olyan téren, hirtelen Kőszeg vagy Szombathely, esetenként Pécsett éreztem magam.

A város terebélyesedik a közeli dombokon és mint valami vásznon a háttérben panel és különböző lakóházblokkok tömkelege fogad. Ezt kiválóan lehet látni az óváros közepén, és egyben tetejéről is. Itt a dombtetőn ugyanis 3zł-ért fel lehet menni az egyik templomra és +47méterről pásztázni a várost. Láttunk még várat, és még több templomot. Annak ellenére, hogy hosszas beszélgetésekben meséltük, hogy ki mennyire nem követi a vallását, valahogy mindig egy templomban ücsörögve találtuk magunkat és azt vitattuk, hogy vajon az ki-miért imádkozik manapság? Szintén nem meglepő, hogy Lengyelországban nagyon vallásosak az emberek, ezért ne lepődj meg ha kígyózó sor áll a gyóntatószéknél.

Majd kettéváltunk, mint a Scooby-Doo-ban szoktak így elmentünk Paulinához. Ebédeltünk, vicces beszélgetést folytattam az apjával, aki nem tud angolul, így kénytelen voltam lengyel ér orosz tudásommal ékeskedni. Hát ez nem megy sokáig, így mindig mondta az öreg, hogy na majd mindjárt jön Paulinka és lefordítja :D Szóval igen, szegény csajszi ott fordítgatott, és ismét elmondták, hogy a magyar ételek mennyire finomak. A néni, pedig aki a templom múzeumban volt és megtudta, hogy magyar vagyok, egyből füligérő mosollyal mondta, hogy ő imádja a miniszterelnökünket! :D (végre valaki, gondoltam magamba)

Abban a múzeumban pedig csak azért fizettünk be, hogy kipróbáljuk a "hangvezetőplafont". Beállsz a sarokba, mint egy szanatóriumban a betegek és elkezdesz a falhoz suttogni, amit az átellenes oldalon a másik hall. Ha még egy pár beáll a másik két sarokban, akkor pedig ők is ugyanúgy hallják egymást, és a hang nem fog középen keveredni vagy semmi ilyesmi. Jó dolog, bár ilyenkor az ember csak röhögni tud és nem igazán suttog. :D

Visszaérve az állomásra, még fél órát sorban álltunk, hogy jegyet vegyek, kipróbáltuk a váróterem boltívjának a hangvezetését is, de itt annyira nem hallatszódott semmi, ezért inkább visszaálltunk a sorba. :P Végül nem volt idő, vonat nem vár, így rohantunk a peronra, hogy ott hátha kapunk még jegyet a kallernál, de hasonló volt a sor. Fájdalmas búcsú, mivel holnap találkozunk a koliban, de a történetnek nincs vége, ugyanis a vonaton mindig történik valami.

Ezúttal felszállt a kabinba 3 ötvenes éveiben járó életvidám úrinő, majd később csatlakozott egy pasi is hozzájuk. Épp utaznak a Kanári-szigetekre és kezdték körbekínálni a kocsit valami méregdrága alkohollal. Az volt az érdekes mikor 1 órányi "beszélgetés" után odafordult hozzám az egyik, hogy te lengyel vagy...? Nie. Mire mindenki meglepődve kapkodott félre, hogy akkor mi? Magyar...óóóó Polak i Wengier dwa bratanki...és jött a szokásos mondat/öröm, amire persze inni kell ismét...Ekkor már összeállt a kép nekik, és mondták, hogy áh akkor azért beszéltem olyan furcsán a kalauzzal. Na ekkor jött még Abbey, egy kutya, aki csak úgy beosont a folyosóról. Majd jött hozzá a gazdája, aki hasonló lengyeltudással, mint én kezdett beszélni. New Jersey? - kérdeztem...Nem, New Yorkból jött és csak utazgat, de már 2 hónapja itt van. stb stb stb.

Jó, képek?

Itt

Holnap beindul az üzem és két hónap tanulás. Ma még egy pizzát sütök, de most datolyázunk Aboody-val, mert vettem Auchanba, ő meg itt ujjong, hogy 2 éve nem evett. :P De állítólag tejbe áztatva hűtőbe 5 óra után fogyasztva a legjobb. Na pá! :D

Kwiecień

Csak úgy lengyelesen, kwiecień, ami áprilist  jelent, de ha leveszed az utolsó két betűt akkor már virágot. Sokat gondolkoztam, hogy vajon miért nem írtam húsvét óta blogot, és főképp azon, hogy mit tegyek bele. Most legyen ez egy amolyan áprilisi összefoglaló.

Ha fellapozom a tavalyi naptáromat és összevetem az idei április történéseit az akkorival, akkor meglepően sok hasonlóságot kapunk. Baráti szálak akkor és most, vizsgák tömkelege akkor és most, na meg persze a már rég óta ismert Titanic évforduló. Ez jellemzően hónap közepén van, és ilyenkor szoktam késztetést érezni arra, hogy karácsony után ismét megnézzem, mert már régen láttam. Tavaly, 3D-ben néztem moziba, majd a suliból hazavitt projectorral otthon wide-screen view-ban...most itt a koliba nem maradt más, mint a TV-szoba, ahol szintén projectoron, még wide-abb view-ban nézhettem. És ami furcsán fogadott április elején, hogy megjelent egy nagy poster az egyetemen, rajta egy felnagyított és kiszínezett kép a hajóról. Az első emberrel, aki szembe jött lefordítattam, hogy MI EZ? :O ekkor derült ki, hogy csak a végzősök báljának a plakátja és semmi köze a Titanic-hoz, csak mivel április gondolták ráteszik. És mivel elmúlt a bál, ezért valakinek gondoskodnia is kell a poster eltávolításáról, így történt, hogy már kettőt szereztem belőle. 

Ami még új és kapcsolódik itteni tartózkodásomhoz, az az, hogy megismerkedtem "magyarokkal". Mert, ahogy korábban tévesen vélt hitem megcáfolódott, vannak itt páran akik tanulnak/dolgoznak akár Erasmuson akár anélkül. Dani(szobatársam) által így ismertem meg egy kis csapat magyart, köztük pl. volt osztálytársam Adri unokatesóját, Annát, Dorottyát, Esztit és Sanyit, ja meg Dávidot stb. Velük először csak egy péntek esti csevegésre ültünk be a Relax nevű bárba, majd következő héten ismét összetalálkoztunk, hasonló céllal. Legutóbb pedig kedden este találkoztunk és mentünk el a Remont-ba, ahol utoljára novemberben voltam, mikor pár magyar meglepett a szülinapomra. 

Most viszont én leptem meg Orsi (unokatesómat) szülinapjára, egy általam már ismert videóval, és azt vetítették le otthon a családi-baráti körnek. Telt egy kis időbe, míg operatőrt találok hozzá, meg megrendezem, hogy mit is akarok bele. Ezt a videót most nem osztom meg, mivel személyreszólóra csináltam, de elárulok egy kulisszatitkot, folyamatosam forgatom új kisfilmemet, amit majd remélhetőleg a nyáron tudok bemutatni. Addig is folyamatosan gyűlnek a különféle filmes ötletek és egyéb kameraállások, amiket majd egyszer felhasználok, ha már tudom mit akarok forgatni.

Voltam Agata szülinapján is, ami Varsó keleti részén volt egy barátjuk házában. Oda két osztálytársammal Agnieszkával és Kamillával mentem, de később Adam is hozzánk csatlakozott. Így 3-aban "ünnepeltünk" végül, mert a többi ember úgy elvolt magával vagy mással. 

még csak parciálisan deriválni tudok, de hamarosan!

Suli? Megy, kezdem érezni a vizsgák közeledtét ezért most kéne extra tanulási módra kapcsolni, de ez a legnehezebb akkor, amikor üres a koli és tudod, hogy mindenki otthon van/utazgat vagy bármit csinál de nem tanul. Nembaj, én ellenpélda leszek most. Fizikából 4-essel zártam az első félévet, ezt a héten tudtam meg, valamint Electric circuits-ból is 10/10pontos test-et írtam. Termodynamics-ból sajnos csak közepesen vergődök, hasonló a helyzet Computer Science-ből és Mechanikából. Műszakirajzból megírtuk végre első test-ünket, amin valami repülőgép-alkatrészt kellett lerajzolnom, mindössze 2 óra alatt. Persze 5 perc hiányzott volna még a munkám tökéletesítéséhez, így 2 méretet úgy lehagytam, mint a bicikliseket görkorival a parkban szoktam.

Park+tavasz+péntek kondi után=görkori! Eljött az ideje, hogy fél év kihagyás után újból görkorizzak, persze nehézkesen indult, míg a jégkoris mozgásról átálltam, de utána alig akartam abba hagyni. Az idő és az idősjárás a legnagyobb ellenségem, de legyőzhető. Meséltem a "matekos csaj"-ról? Egyik nap korizásból hazajövet integetett az utca túloldaláról görkorival a lábán, szóval ő is görkorizik... :)

Koli? Az is rendben. Bejelentkeztem jövő évre, hogy hol szeretnék lakni és meglepő módon nem ezt választottam első helynek, hanem a Mikrus nevű, hasonló elrendezésű, de egészen modern kolit, ami csupán 10 percre van az egyetemről. Ami nem rossz hosszútávon, de valahogy imádok utazni ide, innen, és olykor csak 25-30perc az út. A villamosozás és buszozás annyira a szívem csücske, hogy nem is zavar a távolság. A mosószobában is lecserélték a gépeket pénzes mosógépekre, így tulajdonképpen az internet lassúságán kívül semmi okom nincs panaszra ebben a koliban. De mivel ez a legósdibb és innen menekül mindenki, még mindig könnyebb visszajönnöm, ha majd nem fog tetszeni az új kolesz. Persze az emberek azok, akik inkább otthonossá és barátságossá teszik, akikkel itt élek. Szobatársaim remek emberek, attól függetlenül, hogy pl. Aboody szeret sokat aludni és semmit sem csinálni. P-t is itt ismertem meg és hébe-hóba azért csak összehoz vele a sor. Bár újabban csak "hóba". Szása, Damian és még sokan mások, akik valószínű mind Mikrusban vagy ugyanitt fognak jövőre lakni, de ezt majd a sors eldönti.

Ami most vár rám; 3 nap szünet, tanulással-filmezéssel töltve. Egyetem hiányzik, de azt hiszem, hogy június 30-ig, bőven leszek bent eleget, és ide is csak tanulni járok majd haza. De utána nyár és MEGYEK HAZA!

Honvágy? Neem, kicsit. Család, barátok, kutyák-cicák hiányoznak legfőképpen. Meg az a "hazamegyek" érzés, amit nap mint nap látok. Szinte mindenki körülöttem, haza megy vagy ment valamikor. Most visszagondolva durva, hogy december óta nem voltam otthon. De most itt vagyok otthon, és nem is tart sokáig. Ja és finom a csapvíz is! :D