Az elmúlt két hét, és az azelőtti plusz egy hónapos tanulás
úgy látszik, meghozta eredményét. Mindent megtettem, ami tőlem telhető volt, de
van azonban még valami, fontosabb tényező a sikerhez. Ez pedig az, hogy higgyél
magadban! És, hogy hidd el, hogy sikerül.
Többnyire én is ezt tettem a napi 8 óra tanulás közben.
Végig hittem és gondoltam, hogy sikerül, de elérkezett az első vizsga (Szeptember
6.) és ismét kudarc. Ekkor találtam Facebookon egy képet, amit az egyik
csoporttárs rakott ki, akinek szintén nem ment a dolog.
Egészen 6-áig, a lépcső utolsó előtti, előtti fokán álltam. És
mind odáig azt mondogattam magamnak, hogy „Át tudsz menni!” (I can do it) Konkrétan
emlékszem még angolul is nem egyszer ismételgettem a „can” szót. De jött az
eredmény és kiábrándulásomban láttam ezt a képet, és még egy lépcsőfok választ
el a sikertől.
Ekkor jött az utolsó hét, „Igen is át fogsz menni!” (I will
do it) Persze a „will” helyett én igyekeztem a „going to”-s, nyomatékosabb
jövőidő kifejezését, mint mikor tizedikbe angolórán mondtam, hogy ’I am going
to be a pilot’. Ezt persze Hajdú Anita egyből kijavította, hogy ilyet nem
mondhatunk „going to”-val, mert nem biztos…de utána hozzátette, hogy na jó aki
olyan elszánt, hogy Malévos pólóba jár suliba annak megengedett. :) Lényeg a
lényeg, eljött a csütörtök.
Kihoztam a maximumot mindkét vizsgán. Persze amilyen peches az ember mindig feltornyosulnak a dolgok és egyre több lesz a próbatétel. De egy reggeli orrvérzés sem zökkenthet ki az eltervezett rutinból. Minden úgy ment, ahogy elterveztem, és Igen, megcsinálam! A meglepetés nem akkor ért, mikor délután megtudtam, hogy átmentem Calculusból, hanem este, amikor megtudtam a Termodinamikát, ami 100/100pontra sikeredett. Szóval „Yes, I did it!” :)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése