A „the Russian bulinding”-ről már korábban kiszúrtam a
plakátot, hogy Warsaw Film Festival közeleg, és mint tudjátok, eléggé kedvelem
a filmeket. Hétfő délután be is mentem a Kinoteka-ba, ahol kaptam egy füzetet,
benne a heti filmvetítésekről. Alig vártam, hogy hazaérjek és kiböngésszem,
hogy mit akarok megnézni, vagy hogy egyáltalán milyen filmek vannak.
Végül másnap Environment Protection órán, ami mellesleg
alvásból áll, mert a tanár is kifejezetten unja, amit tanít, na szóval volt két
órám kiválogatni vagy 10 filmet amit nagyon megakarok nézni. Mivel ez elég
költséges és időben is sok, végül maradtam 5 filmnél.
Tegnap tehát örömömre moziba mentem Varsóban. Abban, hogy
egyedül megyek semmi furcsa nincs, de abban, hogy MAGYAR filmet nézek az már
valami!
Final Cut –
Ladies & Gentlemen, avagy Hölgyeim és Uraim – a magyar címe, Pálfi
György új filmjének. Nos mit mondjak, azt írták, hogy angol, Magyar és francia
nyelven beszélnek benne, és természetesen mindent feliratoznak lengyelül. Igazából nem tudom mit vártam, de nem
ezt. Aki megnézi, az majd megérti, hogy miért. <SPOILER> Mindenesetre
annyit elárulok, Avatarral kezdődik, több mint 500 filmből lett összevágva ezernyi
snitt és az adja ki a teljes sztorit. Volt benne Titanic 3-4 rész, Lost in
Translation és még sok más kedvenc, szóval nekem nagyon bedobta magát a
szívembe. Írták a magazinba, hogy lehetőség van a filmek végén a rendezővel
beszélni, ám nem volt jelen, így még mindig nem sikerült egy magyarral sem
találkoznom amióta itt vagyok. Talán majd a vasárnapi Hungary 2011 című filmen.
Mindenesetre egy csajszi kezdett beszélgetésbe velem, mivel ő is egyedül jött,
úgyhogy volt kivel szót váltanom az élményekről. Tényleg szuper film, tartalmaz
mindent és még egy szép romantikus sztori is.
A vetítés ezúttal nem a Kultúrpalotába volt, hanem a
mellette lévő plázának a mozijába (Multikino), annak is a legnagyobb termébe. Én
ilyen nagy terembe még nem voltam. Hasonló, mint nálunk az IMAX terem, de itt
inkább a nézőtér óriási. Úgy 300 embert számoltam, de a fél terem üres volt.
Még meg is kértek mindenkit, hogy ne hagyjunk ki helyet, hogy mindenki elférjen
– mert ugye helybiztosítás az nem volt.
És már indulok is, mivel 21-kor kezdődik a Starlet című film
premierje, aztán még előttem egy jó kis hétvége 3 másik filmmel. Igyekszem nem
ennyire részletesen beszámolni róluk, ja és persze majd tanulni is fogok
valamikor! :P
Fine
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése