Tegnap újra mozi est és ezúttal a már ígér, Starlet című
film. Ahogy megtaláltam az 1-es termet, rögtön egy ismerőst szúrtam ki. Nem,
nem az a lány, aki mellett ültem csütörtökön, hanem az a csávó, akinek Warsaw
Film Festival-os pólója van! Mikor múltkor vége lett a filmnek, kifele menet
megkérdeztem egy csávót, hogy hol vette a pólót. Mondta, hogy ez már 3 éves,
mert méga 25. fesztiválon vette, és ekkor jöttem rá, hogy a pólóján 25th van és
nem 28th. Szóval tegnap ismét ott volt, a jól megszokott pólójába és egyből
nyújtotta a kezét, mint akit már jól ismer. Köszöntünk, nagy filmesek, aztán
kezdődött a film!
Starlet – Egy USA-ba játszódó film, egy 21 éves lány és egy
85 éves nő furcsa kapcsolatáról szól. Erősen 18+-as, voltak benne nem várt
részek is. Engem őszintén felbosszantott a film, mivel a fő téma: <SPOILER>
a pornószínészek élete és az, hogy hogyan töltik napjaikat. Vagyis inkább, hogy
mennyire hülyék az amerikaiak és pazarolnak mindent stb.
És képzeljétek, tegnap először simogattam kutyát Varsóba! (na
és hogy jön ez ide, és mi ez a kutya a képen?) Mikor vége volt a filmnek, a
szokásos zsöjje, kirohant, én persze mindig végignézem a stáblistát. Úgy a fele
nép még bent volt, mikor egy nő lengyelül üdvözölt mindenkit, majd bemutatta a
rendezőt és kutyáját. Maga Sean Baker kezébe a filmben főszereplőként látott
aranyos kis kutyával megjelent a vászon előtt. Jöttek a kérdések, persze
mindenkitől és egész visszacsöppent minden a való életbe. Olyan volt, mintha
megnéznéd a Beethoven filmet, és kimész az utcára és odajönne hozzád a kutya a
filmből. :D Kifele menet nem tudtam kihagyni a lehetőséget, hogy ne beszéljek
Sean-al pár szót. Kérdeztem a vágásról, a forgatásról, a főszereplőről és még
sok másról. Megjegyeztem neki, hogy nem tetszettek a montázsos vágós részek a
filmbe, meg az sem, hogy kevés zenét használt a filmben, főleg az elején. „Sorry
for that!” – csak ennyit mondott, meg hogy igen… már mások is mondták. Azért
persze elnézést is kértem, mivel hozzá képest senki vagyok, tehát nem
bírálhatom csak úgy a filmet, úgyhogy végül nem bánta, hogy megsimogassam a
kutyáját. Utolsóként jöttünk ki, és látszott rajta, hogy menni készül.
Elengedte a kis aranyost a mozi előcsarnokba, aki oda jött hozzám. Utána
pórázra fogta és szépen elballagtak. Egy darabon együtt mentünk, de nem hiszem,
hogy sok embernek szemet szúrt, hogy az ott egy rendező és az a kutya a Starlet!
Nyilván majd miután bekerül a film a mozikba, hirtelen mindenki olyan kutyát
akar, nekem meg majd hízik a májam, hogy hehe én megsimogattam! :)
A képen Sean kutyájával és pár lengyel rajongó :P |
Itt megtekintheted a film előzetesét:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése