The First

A történet az éjszakai buszozásról szól meg másról. Annyira jó kedvvel utaztam az elmúlt két napban az éjszakai járatokon, hogy gondoltam megosztom, ti is hadd röhögjetek. (előre is bocsánat, de nem lesz kép mellékelve. Próbáltam lefotózni ma a hot-dog-ot amit csináltam, de az túl béna kép lenne egy blogra :D)

A dolog ott kezdődik, hogy felszállok az N36-os buszra, ami jellemzően mindig egy Ikarusz 260-as busz, akárcsak az otthoni BKV flottás buszok egy része. És míg beérek vele a Centrumba, eltűnődök, hogy bármennyire is jó itt és szeretem az itteni "új" buszokat, mennyire visszahozza azt a jó kis régi, Ikaruszos korszakot, ha felszálló kegy ilyenre. Meg hirtelen otthon érzem magam, az a szag, a csengő, azok a jelzőgombok, amit nem bírsz ki, hogy ne nyomj meg és így tovább. Persze átszállva a jövő buszaiba, egyből más a légkör, az a régi busz szag helyett az új kárpit szaga fogad...
Aztán jön az 'óra 45 perc, ekkor egyszerre indul a központból az összes éjszakai járat, az összes irányban. Sofőrök beszállnak, és versenyszerűen indítják be a motorokat. Jön a hirtelen sietség, mindenki utolsóként fut a buszokhoz, légsűrítő jár, kijelzők boot-olnak, jegykezelők aktiválódnak, lámpák felkapcsolódnak, majd ahogy kattan az óra, minden ajtó egyszerre záródik, és már gördülnek is ki a sárga-piros buszok az állomásról. És ekkor jön az utazás, tele élményekkel. Még 10.ben meséltem akkori osztálytársamnak, hogy szeretnék egy könyvet írni 151-es címmel, benne a mindennapos élményeimmel a 151-es buszon suliba menet. Erre ő csak furán írt vissza, hogy vajon miféle élmények lehetnek egy buszon? De bármennyire is fura, ott mindig történik valami fura. És így volt ez az éjszakaikon is.
Tegnapelőtt például egy részeg csapat fiatal állt középtájt, és egyikőjük enyhén be volt csípve. Egyik lámpánál álltunk és szegényen látszott hogy nagyon unja magát, csüngött a kapaszokódról lefele, majd elkezdte énekelni hangosan, hogy: "Hot-dog, Hot-dog, nyamnyamnya-nyam nyam nyam!" :D Elsőre persze nem tűnik fel, mert mindenki részek és ez normális. De mikor már 5 percig ezt énekli a síri csendes buszon, akkor kezd viccessé válni. Végére már a fél busz vigyorgó arccal ült és bárkire néztél láttad, hogy másodpercek kérdése és elröhögi magát mindenki. Majd jött még egy "hot-dog" és sikerült... :D

Aztán tegnap is hasonlóképp jártam, noha ezúttal N42 helyett N43-al jöttem, mert az milyen jó már, hogy 4 busszal hazatudok jönni hajnal 2 kor. Ezúttal két koma kezdett el versengeni a busz közepén lévő kapaszkodón, hogy ki tud több húzódzkodást csinálni. A dolog már abból a szempontból is tetszett, hogy mindent értettem, mivel ugyanazokat a szavakat mondták, mint a kondiba az edzőm szokott, és mikor elkezdett számolni raz, dwa,... akkor kezdtem el röhögni rajtuk. Megcsinált 10-et, de jött a másik, hogy áá csinálj még!! Osiemnaście! Majd jött a másik. És megyünk a kis busszal az éjszakában, középen két csávó húzódzkodik, sofőr a tükörből látva röhög, meg az egész busz. Néztem a mellettemülőt, aki eddig kómás arccal aludt, most könnyes szemekkel röhög mellettem. Aztán eljött a megállójuk, az egyikük lajhárpózban lehajolva meghajolt, majd illedelmesen megtapsoltuk őket.

Fura, hogy itt érezni ezt a "lengyelséget" az emberekben, az összetartást vagy a jókedvet, ami otthon is megvan, de itt más. A bácsika aki mindig jön a villamoson hegedülni, harmonikázni, vagy a rendszeres éjszakai éneklések a buszon, ne adj isten a rendőrökkel folytatott "férfias" társalgások, mint minap az egyik megállóba, mikor kinyílt az ajtó és két rendőr állt a megállóba. Egyből felcsillant minden buszon lévő szeme és kezdték mélyen tisztelve üdvözölni a biztosurakat. És azok a nézések... :D

Lublin

Ahogy minden eltervezett, tanulós és semmittevős szünet vége lenni szokott, most is történt egy fordulat, mikor péntek este kiderült, hogy másnap megyek Lublinba Paulinához. Ő róla az előző blogban lehet, hogy már említettem pár szót, de aki nem ismerné, egy ismerős a koliból.

Vonattal a centrumból 2,5 óra alatt odalehet érni. Útközben egy Dęblin nevű városkán át vezet az út aminek olyan tetszetős neve van, hogy fontolgatom, mikor megyek oda legközelebb. Végül megérkeztem 11 után nem sokkal. Paulina és bátyja  Karol, valamint Karol egy Moldovai barátja jöttek ki elém. Vagyis mögém, de végül csak elindultunk az ottani óvárosba. 

Ami egyből szemetszúr, hogy nincsenek villamosok, viszont ez egyike annak a 3 lengyel városnak, ahol trolibuszok közlekednek. Trolololololo :D És Azok közül is a legmodernebbek, érintőképernyős jegykezelőgépekkel, de ezen ugye már rég nem lepődünk meg. Amin viszont igen, hogy a buszok 70%-a piros-fehér-zöld-re van festve. Átballagtunk az ilyen-olyan téren, hirtelen Kőszeg vagy Szombathely, esetenként Pécsett éreztem magam.

A város terebélyesedik a közeli dombokon és mint valami vásznon a háttérben panel és különböző lakóházblokkok tömkelege fogad. Ezt kiválóan lehet látni az óváros közepén, és egyben tetejéről is. Itt a dombtetőn ugyanis 3zł-ért fel lehet menni az egyik templomra és +47méterről pásztázni a várost. Láttunk még várat, és még több templomot. Annak ellenére, hogy hosszas beszélgetésekben meséltük, hogy ki mennyire nem követi a vallását, valahogy mindig egy templomban ücsörögve találtuk magunkat és azt vitattuk, hogy vajon az ki-miért imádkozik manapság? Szintén nem meglepő, hogy Lengyelországban nagyon vallásosak az emberek, ezért ne lepődj meg ha kígyózó sor áll a gyóntatószéknél.

Majd kettéváltunk, mint a Scooby-Doo-ban szoktak így elmentünk Paulinához. Ebédeltünk, vicces beszélgetést folytattam az apjával, aki nem tud angolul, így kénytelen voltam lengyel ér orosz tudásommal ékeskedni. Hát ez nem megy sokáig, így mindig mondta az öreg, hogy na majd mindjárt jön Paulinka és lefordítja :D Szóval igen, szegény csajszi ott fordítgatott, és ismét elmondták, hogy a magyar ételek mennyire finomak. A néni, pedig aki a templom múzeumban volt és megtudta, hogy magyar vagyok, egyből füligérő mosollyal mondta, hogy ő imádja a miniszterelnökünket! :D (végre valaki, gondoltam magamba)

Abban a múzeumban pedig csak azért fizettünk be, hogy kipróbáljuk a "hangvezetőplafont". Beállsz a sarokba, mint egy szanatóriumban a betegek és elkezdesz a falhoz suttogni, amit az átellenes oldalon a másik hall. Ha még egy pár beáll a másik két sarokban, akkor pedig ők is ugyanúgy hallják egymást, és a hang nem fog középen keveredni vagy semmi ilyesmi. Jó dolog, bár ilyenkor az ember csak röhögni tud és nem igazán suttog. :D

Visszaérve az állomásra, még fél órát sorban álltunk, hogy jegyet vegyek, kipróbáltuk a váróterem boltívjának a hangvezetését is, de itt annyira nem hallatszódott semmi, ezért inkább visszaálltunk a sorba. :P Végül nem volt idő, vonat nem vár, így rohantunk a peronra, hogy ott hátha kapunk még jegyet a kallernál, de hasonló volt a sor. Fájdalmas búcsú, mivel holnap találkozunk a koliban, de a történetnek nincs vége, ugyanis a vonaton mindig történik valami.

Ezúttal felszállt a kabinba 3 ötvenes éveiben járó életvidám úrinő, majd később csatlakozott egy pasi is hozzájuk. Épp utaznak a Kanári-szigetekre és kezdték körbekínálni a kocsit valami méregdrága alkohollal. Az volt az érdekes mikor 1 órányi "beszélgetés" után odafordult hozzám az egyik, hogy te lengyel vagy...? Nie. Mire mindenki meglepődve kapkodott félre, hogy akkor mi? Magyar...óóóó Polak i Wengier dwa bratanki...és jött a szokásos mondat/öröm, amire persze inni kell ismét...Ekkor már összeállt a kép nekik, és mondták, hogy áh akkor azért beszéltem olyan furcsán a kalauzzal. Na ekkor jött még Abbey, egy kutya, aki csak úgy beosont a folyosóról. Majd jött hozzá a gazdája, aki hasonló lengyeltudással, mint én kezdett beszélni. New Jersey? - kérdeztem...Nem, New Yorkból jött és csak utazgat, de már 2 hónapja itt van. stb stb stb.

Jó, képek?

Itt

Holnap beindul az üzem és két hónap tanulás. Ma még egy pizzát sütök, de most datolyázunk Aboody-val, mert vettem Auchanba, ő meg itt ujjong, hogy 2 éve nem evett. :P De állítólag tejbe áztatva hűtőbe 5 óra után fogyasztva a legjobb. Na pá! :D

Kwiecień

Csak úgy lengyelesen, kwiecień, ami áprilist  jelent, de ha leveszed az utolsó két betűt akkor már virágot. Sokat gondolkoztam, hogy vajon miért nem írtam húsvét óta blogot, és főképp azon, hogy mit tegyek bele. Most legyen ez egy amolyan áprilisi összefoglaló.

Ha fellapozom a tavalyi naptáromat és összevetem az idei április történéseit az akkorival, akkor meglepően sok hasonlóságot kapunk. Baráti szálak akkor és most, vizsgák tömkelege akkor és most, na meg persze a már rég óta ismert Titanic évforduló. Ez jellemzően hónap közepén van, és ilyenkor szoktam késztetést érezni arra, hogy karácsony után ismét megnézzem, mert már régen láttam. Tavaly, 3D-ben néztem moziba, majd a suliból hazavitt projectorral otthon wide-screen view-ban...most itt a koliba nem maradt más, mint a TV-szoba, ahol szintén projectoron, még wide-abb view-ban nézhettem. És ami furcsán fogadott április elején, hogy megjelent egy nagy poster az egyetemen, rajta egy felnagyított és kiszínezett kép a hajóról. Az első emberrel, aki szembe jött lefordítattam, hogy MI EZ? :O ekkor derült ki, hogy csak a végzősök báljának a plakátja és semmi köze a Titanic-hoz, csak mivel április gondolták ráteszik. És mivel elmúlt a bál, ezért valakinek gondoskodnia is kell a poster eltávolításáról, így történt, hogy már kettőt szereztem belőle. 

Ami még új és kapcsolódik itteni tartózkodásomhoz, az az, hogy megismerkedtem "magyarokkal". Mert, ahogy korábban tévesen vélt hitem megcáfolódott, vannak itt páran akik tanulnak/dolgoznak akár Erasmuson akár anélkül. Dani(szobatársam) által így ismertem meg egy kis csapat magyart, köztük pl. volt osztálytársam Adri unokatesóját, Annát, Dorottyát, Esztit és Sanyit, ja meg Dávidot stb. Velük először csak egy péntek esti csevegésre ültünk be a Relax nevű bárba, majd következő héten ismét összetalálkoztunk, hasonló céllal. Legutóbb pedig kedden este találkoztunk és mentünk el a Remont-ba, ahol utoljára novemberben voltam, mikor pár magyar meglepett a szülinapomra. 

Most viszont én leptem meg Orsi (unokatesómat) szülinapjára, egy általam már ismert videóval, és azt vetítették le otthon a családi-baráti körnek. Telt egy kis időbe, míg operatőrt találok hozzá, meg megrendezem, hogy mit is akarok bele. Ezt a videót most nem osztom meg, mivel személyreszólóra csináltam, de elárulok egy kulisszatitkot, folyamatosam forgatom új kisfilmemet, amit majd remélhetőleg a nyáron tudok bemutatni. Addig is folyamatosan gyűlnek a különféle filmes ötletek és egyéb kameraállások, amiket majd egyszer felhasználok, ha már tudom mit akarok forgatni.

Voltam Agata szülinapján is, ami Varsó keleti részén volt egy barátjuk házában. Oda két osztálytársammal Agnieszkával és Kamillával mentem, de később Adam is hozzánk csatlakozott. Így 3-aban "ünnepeltünk" végül, mert a többi ember úgy elvolt magával vagy mással. 

még csak parciálisan deriválni tudok, de hamarosan!

Suli? Megy, kezdem érezni a vizsgák közeledtét ezért most kéne extra tanulási módra kapcsolni, de ez a legnehezebb akkor, amikor üres a koli és tudod, hogy mindenki otthon van/utazgat vagy bármit csinál de nem tanul. Nembaj, én ellenpélda leszek most. Fizikából 4-essel zártam az első félévet, ezt a héten tudtam meg, valamint Electric circuits-ból is 10/10pontos test-et írtam. Termodynamics-ból sajnos csak közepesen vergődök, hasonló a helyzet Computer Science-ből és Mechanikából. Műszakirajzból megírtuk végre első test-ünket, amin valami repülőgép-alkatrészt kellett lerajzolnom, mindössze 2 óra alatt. Persze 5 perc hiányzott volna még a munkám tökéletesítéséhez, így 2 méretet úgy lehagytam, mint a bicikliseket görkorival a parkban szoktam.

Park+tavasz+péntek kondi után=görkori! Eljött az ideje, hogy fél év kihagyás után újból görkorizzak, persze nehézkesen indult, míg a jégkoris mozgásról átálltam, de utána alig akartam abba hagyni. Az idő és az idősjárás a legnagyobb ellenségem, de legyőzhető. Meséltem a "matekos csaj"-ról? Egyik nap korizásból hazajövet integetett az utca túloldaláról görkorival a lábán, szóval ő is görkorizik... :)

Koli? Az is rendben. Bejelentkeztem jövő évre, hogy hol szeretnék lakni és meglepő módon nem ezt választottam első helynek, hanem a Mikrus nevű, hasonló elrendezésű, de egészen modern kolit, ami csupán 10 percre van az egyetemről. Ami nem rossz hosszútávon, de valahogy imádok utazni ide, innen, és olykor csak 25-30perc az út. A villamosozás és buszozás annyira a szívem csücske, hogy nem is zavar a távolság. A mosószobában is lecserélték a gépeket pénzes mosógépekre, így tulajdonképpen az internet lassúságán kívül semmi okom nincs panaszra ebben a koliban. De mivel ez a legósdibb és innen menekül mindenki, még mindig könnyebb visszajönnöm, ha majd nem fog tetszeni az új kolesz. Persze az emberek azok, akik inkább otthonossá és barátságossá teszik, akikkel itt élek. Szobatársaim remek emberek, attól függetlenül, hogy pl. Aboody szeret sokat aludni és semmit sem csinálni. P-t is itt ismertem meg és hébe-hóba azért csak összehoz vele a sor. Bár újabban csak "hóba". Szása, Damian és még sokan mások, akik valószínű mind Mikrusban vagy ugyanitt fognak jövőre lakni, de ezt majd a sors eldönti.

Ami most vár rám; 3 nap szünet, tanulással-filmezéssel töltve. Egyetem hiányzik, de azt hiszem, hogy június 30-ig, bőven leszek bent eleget, és ide is csak tanulni járok majd haza. De utána nyár és MEGYEK HAZA!

Honvágy? Neem, kicsit. Család, barátok, kutyák-cicák hiányoznak legfőképpen. Meg az a "hazamegyek" érzés, amit nap mint nap látok. Szinte mindenki körülöttem, haza megy vagy ment valamikor. Most visszagondolva durva, hogy december óta nem voltam otthon. De most itt vagyok otthon, és nem is tart sokáig. Ja és finom a csapvíz is! :D

Visitors

Azon kívül, hogy nem volt múltkor internet, volt más. Ezúttal viszont beújítok, egy résztvevő leírásából olvashatod a blogot, amit unokatesóm Sára blogjáról copy-ztam. Remélem nem bánja, meg ti sem. :)

"Tíz óra volt az út, valójában inkább tizenkettő, kocsival mentünk, de most képzeljetek el egy olyan kocsit, amit indulás előtt be kell bikázni (ez nem tudtam, mit jelent, hátha más se: egy kocsiból ilyen madzagok segítségével áramot kell vezetni egy másik kocsiba), fél évig nem is használták (nem tudom, hogy azért-e, mert az unokanővérem letépte a rendőrök rendszámtábláját, vagy másért, de én így szoktam mesélni, mert így viccesebb), és nyári gumi volt rajta (ez március végén már nem lehetne probléma, mégis az volt). szóval elindultunk Lengyelországba. én nem is tudom, mit csináltunk az úton, főleg semmit. beszélgettünk, néha aludtunk, én az út háromnegyed részében kb ki voltam ütve a fűtéstől, olyan rosszul voltam, mint még soha, aztán az utolsó 2-3 órában már semmi bajom nem volt, lehet, hogy alkalmazkodtam, vagy mittudomén, de elég szörnyű volt addig. aztán Lengyelországba átérve zuhogott a hó konkrétan, úgyhogy még lassabban tudtunk menni (nyári gumik heló). mikor végre Varsóba értünk, akkor nem vicc, legalább egy órát tekeregtünk, mert nem találtuk a koleszt (volt googlees térképünk, ami egy rakás szar volt - de mondjuk legalább valami, mert visszafelé már térképünk se volt. de semmilyen :D). végül valahogy elvergődtünk oda, átnyomultunk a portáson, bekopogtunk először a rossz szobába, majd benyitottunk a jóba - és ott volt a Péter, egészen meglepődve, hogy most álmodom, vagy mi? nagyon vicces volt :D
úgy volt, hogy másnap hajnalban már indulunk is vissza, de végül meggyőzött a Péter, hogy ez hülyeség, úgyhogy maradtunk még hétfőre is. nem tudok pontosan felidézni mindent, de nagyvonalakban: sokatsokatsokat beszélgettünk, megismertük Aboodyt, aki a Péter szobatársa, jófej meg minden, csak mintha hőgutája lenne, nyitott ablaknál aludtunk (ismétlem, ott zuhogott a hó, alacsony hőfok, ilyesmi), meg rohadt idegesítő volt, hogy többször arra ébredtem, hogy tárva-nyitva az ajtó és igazából bárki bebámulhat/jöhet a szobába. jó, voltak kb tízen az egész koleszban a szünet miatt, de akkor is. ja, amúgy a Marcival a földön aludtunk, a Lindáék is nyomorogtak. jó, hogy tényleg üres volt az egész kolesz.

Hétfőn reggeliztünk, majd ebédeltünk (tényleg kb így), nem kóstoltam lengyel különlegességet, viszont ilyen rák snacket igen, a Péter azt szokta rágcsálni, őő érdekes íze volt, jó, de mégse, rossz, de mégse, szóval fura, de úgy ettük. aztán elmentünk CBhez és Eszterhez (aki kenyai, és nem így írják a nevét, viszont így mondják), a Péter barátaihoz, nagyon aranyosak voltak mindketten (az Eszter berakott egy rolling stones számot, mert "úgy hallotta, hogy a magyarok szeretik a rolling stonest" :D:D), főleg mert mutattak a Péterről egy videót, ahol Linkin Parkot énekel fel. ezután elmentünk az oldtownba, sétálgattunk, szép volt nagyon (ekkor már meg voltam fázva, szerintem Aboody miatt, az öcsém szerint mert téli időben pulcsiban mászkáltam), késő délután pedig a koleszban főztünk (koleszhez képest irtó jó konyha van), 
aztán kiültünk egy párkányba és a Péter elmesélte élete történetét, kakkukoztunk, nagggggyon sokat nevettünk. közben megismertünk így embereket, Faggotot pl (ha így írják? "i'm from Kashmír, maan!" :DDD), meg a kopasz szemüveges csávót, akinek az arcába mosolyogva 'heló köcsög' (megértem :D). aztán még este kimentünk az udvarra, belevéstük a hóba, hogy kellemes húsvétot, közben néha majdnem meghaltunk a nevetéstől, volt bukfenc, hógolyó szétcsapása, hóangyalka készítése (=beleverése a hóba). éés végül aludtunk is, másnap meg végül reggel tíz körül indultunk, mert még elmentünk az auchanba vásárolni, ami nagggyon nagy, két emeletes, és tele van mindenfélével, pl az italok.. úristen, nagyon sok van, mármint alkohol is, meg ilyen levek is egyaránt. meg mindenből, irtó nagy a választék. vettünk nekem dossziét, úgyhogy van egy sárga lengyel dossziém (L) aztán pedig útra keltünk, és hopp, tíz óra múlva már itthon is voltunk. amúgy tényleg gyorsabb volt az út, kevesebbszer álltunk meg, az idő is jobb volt, meg mondjuk többet is aludtam, az is közrejátszhatott."

 Jut eszembe írnom kell Sárának, aki itt voltuk alatt hagyott egy üzenetet erre a napra a naptáramba: "Write me today! Sára <3".

Elmélkedés internet hiányában

Amin elfilóztam mikor lementem kulcsot kérni valami szerver szoba féléhez, hogy egyáltalán, hol keressek ilyet? Kell legyen egy francos modem vagy gép, amiről a hálózat elérhető. És, hogy miért nincs egyáltalán internet? Napi alapon fizetik és spórolnak? Igaz ahogy a mondásban is van „Az utolsó ember kapcsolja le a vill internetet!” ? Tegyük fel ha spórolnak, lejjebb veszik például a fűtést vagy a melegvizet csak kevésbé fűtik fel, ami mindkét esetben igaz, de logikus. Minek 4 emeleteten, 200 szobát felfűteni, ha csak 10-20-ban van valaki. Meg annyi víz sem fogy majd… De könyörgöm az internet egy kollégium esetében csak nem mobilinternetről van megosztva… (bár a működő sebességét ítélve ebben nem vagyok olyan biztos :D ) A másikról már volt szó részben, TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK:

Adott a szabály, legyen minden emeleten tűzoltó készülék, tűzveszélyességi osztályok szerint, valamint a száraztűzi vezeték és azok tartozékai, érzékelők és jelzők. Amikor idejöttem már tapasztaltam, hogy az egyes emeleteken lévő 6-8 piros dobozban, csupán átlagban 3-4-ben van valami használható, a többiben zsákbamacska vagy egyszerűen üres. Egyes emelteken van rajtuk kis kulcs és tűz esetén az üveget betörve hozzálehet jutni és kinyitni a szekrényt stb. Ám a legtöbb helyen zárva, (valami van benne) de kulcs hiányzik, szóval találj másikat vagy állj neki záratfeszíteni. Azért írom most le ezt a sok érdekes dolgot ami az olvasók 0,4%-t érdekli, mert a minap jött egy csávó, akit láttam, hogy ellenőrzi a berendezéseket. Kigurított pár tömlőt, majd föltekerte őket, mint mi a katasztrófavédelmi versenyen, na meg bezárta az egyik szekrényt, ami eddig nyitva volt és Paulinával ott leveleztünk. Kérdés, hogy vajon rakott-e a helyére készüléket, vagy csak megtévesztés céljából zárta meg. Így ha tűz van, és nincs kulcs ugye, megpróbálsz zárfeltöréssel, akkor meglepődve fogad majd az üres „hamutartó” ahova páran csak cigicsikket nyomkodnak esténként.

            TEENDŐK TŰZ ESETÉN: Ahogy az a „nagykönyvben” mindig megvan írva, vegyük például a középiskolámat, ahol minden év elején „tűzvédelmi oktatást” tartott az osztályfőnök, amiben elhangozz, hogy minden emeleten találni tűzoltó készülékeket, de adott esetben „szigorúan tilos használnunk.” Konkrétan emlékszem Lali szavaira: „meg ne próbálj hősködi és eloltani vele a tüzet, az majd a tűzoltó dolga.” Ok, tegyük fel tűz van, á neem, én nem nyúlhatok hozzá, sem a tanár, aki nyilván hasonló „kiképzést” kapott, fontosabb, hogy elhagyjuk az épületet. Jön a tűzoltó: a menekülési útvonalakat jelző táblákon kiigazodva, visszafele felfut a második emeletre és megkeresve a figyelmeztető piktogramokat, felkapja a kihelyezett poroltót és eloltja a tüzet. Hát nem! A tűzoltó a büdös életben nem fog tűz oltáshoz látni a talált készülékekkel. Akkor felmerül a kérdés: Minek az a sok szabályzat és sok készülét mindenhol, hogy ha baj van, úgyis a házi szabályok tiltják használatukat. Vagy ha nem is tiltják, de mondjuk elhasználok egyet mert, úgy érzem tűz van és kis terjedelmű, ami még eloltható vele, de nem annyira kicsi, hogy egy lábos víz ne tenné meg, akkor jön nyilván a megróvás, hogy fizessem ki mert sokba kerül az utántöltése. És evvel mindenki tisztában van, így nyilván nem is gondol a használatukra. Kérdés?

Akkor mi az a határ ami alatt még eloltható a tűz egy tűzoltókészülékkel? Vagy mi az a minimum ami fölött ne a vizesgallonokkal vagy egyéb megoldással bajlódjak, hanem rohanjak felfeszíteni egy zárat?  Vagy mikor hívjak tűzoltót? És addig várjak az udvadon, nézve hogy ég bent a poroltó a szekrénybe zárva? (Hasonló témában írt erről korábban Shaun barátom blogot: Ha baj van) Szóval tényleg, akkor mi értelme a sok szabálynak és felszerelésnek világszerte? Nyilván pénz és miegyéb, de a lényeg:

HA A PASAS TŰZOLTÓKÉSZÜLÉKEKET ELLENŐRIZ HÚSVÉTKOR, AKKOR AZ INTERNETES BÁCSIK MIÉRT NINCSENEK ITT EGY NAGY DOBOZ TORTÁVAL, HOGY BOCSÁNAT A KELLEMETLENSÉGÉRT, KELLEMES ÜNNEPEKET! :)

Life without Me (Internet)

Első kérdésed: „Hol a szarban voltál!?”

Második: „Hogy telt a szünet?”

Nos, elárulom…

Húsvét! És maradok, ez azt jelenti, hogy fel kell készülni arra, hogy minden be lesz zárva, vásárlás stb., és hogy ilyenkor mindenki hazamegy, így üres lesz a kolesz, tehát tervezni kell. De még mielőtt mindenki elrohanna, még egy nap a suliból, csütörtök, 8 óra, és abból az utolsó 4 mind ugyanaz – Mechanics of Structures. A legjobb tantárgy, de a legkegyetlenebb és valljuk be, szünet előtt úgy berakni, hogy mások osztályból mindenki megbeszélte, hogy már szerdán elmehessenek, nos… na mind1 én maradok, és múlthéten úgysem volt tanár, legalább haladunk végre. Ilyenkor van az a kínos csend órákon, az a nyugodt szünet, amikor mindenki lesi az óráját, és senki sem virgonckodik annyit. Persze mindenkiben benne van a maradhatnék, legalábbis én ilyenkor, szünet előtt, mindig inkább maradnék még suliba szünet alatt, mintsem nem bejárni. (Van ebbe valami vonzó, mikor senki nincs bent, de te mégis…) És olyan más közösséggé alakul az osztály, a suli, az Egyetem, elvégre oda járok. Reggel a ruhatárba kabátok helyett mindenki a bőröndjét viszi be, majd végeztével mindenki azt húzza. Aztán jön a rohanás, még van 5 perc, mind1, most az egyszer „mehettek!”

            A legsietősebbek ekkor már a villamoson ülnek, te még csak most lépsz ki utoljára a teremből, lassan ballagva csevegsz a „legráérőebbekkel”, hogy mi lesz a szünetben, és esetleg találkozzatok. Egy darabon együtt utazunk, aztán elválnak útjaink. Agata Krakkóba, Agnieszka koleszba, CB haza, Kamilla Łódź-ba és én is saját utamon, a koleszba. Villamosok tömve, hisz mindenki rohan valamerre, munkából haza. Állunk a tömött megállóba, buszra várva, ahol 4-5 busz is opcionális, de az emberek 90%-a Bemowo-ig megy, így mindenki az E-2 (expressz járat)-ról ábrándozik. Bárcsak az jönne, akkor a 20 perces út csak 10 perc, mivel nem áll meg sehol. Hopp jön is egy busz, de még nem látni a kijelzőjét az előtte lévő teherautótól. Ekkor már mindenki vérszemmel sasolja a buszt, ami még kellő távolságra van. Aztán egy nő társának hangosan mondja: „E dwa!” (azaz E-2) (Kicsit úgy hangzott, mintha azt mondta volna, hogy Ewa :D) És ekkor mindenkiben tudatosul, hogy akkor nyomás a „peron” és kalkuláljuk ki a legjobb helyet, ahol esetleg ki fog nyílni az ajtó. Meg is történik, tör mindenki előre, hogy felférjen. Sikerült, irány haza!

            Még egy utolsó nagybevásárlás, ott a hasonló tömeg és tolakodás, de megvan minden. Aki péntekre vett vonatjegyet az még szédeleg a koleszba, de lassan ők is eltűnnek, ahogyan az internet este 22-kor.

            Gondoltál már arra, hogy mennyire függünk az internettől? Illetve, hogy mi van akkor, ha megszűnik létezni. Olyan létminimummá vált, hogy ha ne adj isten, elmegy egy órára, már kétségbeesünk. Régen csak extrának számított, akár a kábel TV, de ma már hasonló szinten áll a melegvízzel vagy a gázzal. Mindkettőt lehet nélkülözni egy darabig pl. árammal, de mégsem az igazi. Ugyanúgy az internetre is mindig van másik megoldás, nemde? Például ott a telefonon… vagy csak találni kell egy nyílt WIFI-t… csak jelen esetemben akadt egy kis bökkenő.

            Itt vagyok a koleszban, húsvéti szünetben, és csütörtök este elment valamiért a net. Sebaj, portás biztos tudja… kérdezzem meg a 320-asba Pawełt, aki nincs itt, sebaj, Adminisztráció, ami zárva szerdáig. :O Ja de várjunk, a 231-esbe van a csávónak mindig wifi-je, aki szintén hazament. 435! Hazament. Aboody wifije, ami szintén a hálózatról megy, off. Akkor sebaj, ott a telefonom, amin nem tudok 2 hete telefonálni, mert blokkolva vannak a kimenő hívások, így a bemenőket sem tudom fogadni, de azon amúgy se volt internet. Jó mi van még…áh hát persze, miért nem megyek el egyszerűen egy mekibe pl. vagy valahova, ahol van wifi. Nagyon egyszerű, mert keddig MINDEN ZÁRVA! :D Szóval most érzem magam egy olyan kommunikációs zsákutcában a 21.században, amiből egy darabig nincs kiút. CB-vel megbeszéltük, hogy találkozunk szünetben és tanulunk, filmezés ilyesmi, de ahhoz el kéne valahogy érnem, hogy egyeztessünk. Az otthoniak bizonyára aggódnak majd, ha nem adok életjelet az ünnepek alatt, így gondolkozzunk valami „régi” kommunikációs formát. Telefon? Ja persze… ők tudnak sms-t küldeni és ennyi. De ha lenne wifi, még akár WhatApp-an is tudnék írni, amihez ugye telefon egyenleg sem kéne…ja hogy régi formák… hm. Írjunk levelet! Ja nem, posták zárva, és ha feladom kedden, akkor is csütörtökre jön meg legkorábban, addigra meg remélhetőleg internet is lesz. Mit lehet még? Áhá…Aboody külcsönadod a telefonod, csak egy hívásra, és ha CB visszahív, áttudok menni hozzá, és ott van internet stb. „Nincs rajta pénz!” :O OK, feladom.

            Összevagyok zárva egy Aboody nevű lénnyel, ami már kevesebbet alszik naponta, mint múlthéten. Na jó, ugyanannyit. De az ő helyzetét nézve a helyzet tragikusabb! Míg eddig aludt-zabált-gépezett, most alszik-zabál-alszik, hiszen neki sincs internet, ergo megszűnt az egyetlen tevékenysége a kondi mellett. (Ja a kondi is zárva!) Rájöttem amúgy, egy hüllőre emlékeztet! Ahogy fekszik pucér testével az ágyon a nap 20 órájában (±X), és közben mindig melege van. Olyannyira, hogy minden reggel arra kelek 4-5-6 óra tájt, hogy az ablak nyitva (kint -4°C) és zenét hallgat az ágyon reggelizés (vagy nála lehet, hogy uzsonna) közben. Ekkor rászólok, hogy legyen olyan kedves kikapcsolni, míg alszom, és menjen ki a hóba, ha fázik. Ablak becsuk, majd arra kelek valamikor, hogy szétfagyok ismét, az ablak ismét nyitva, ő viszont most alszik. Mikor ébren vagyok, legalább tudom kontrolálni az ablakot, vagy felveszek egy pulcsit, de az, hogy mikor ébren van és ül az ágyon, és akkor is horkol! Na attól kivagyok… :D Éjjel-nappal ugyanaz a röfögés, hang. A kedvencem, mikor már extránhalálra unja magát, bekapcsolja a tv-t, de közben zenét hallgatva alszik az ágyon. De tegnap kifejlesztett egy módszert, vizes zacskókat pakolt a fagyasztóba, majd mikor kellően megfagyott, rárakja a párnájára, és azon alszik tovább. Csak szegény arra nem gondolt, hogy az majd el fog olvadni… de már erre is van megoldása. :D Na szóval, töltsük hasznosan a napot, és ne hagyjuk, hogy mások lehúzzanak. Szóval mit lehet internet és emberek nélkül csinálni? Ó, nagyon sok mindent. Jut idő tanulni, filmet nézni, olvasni, hóembert építeni és „furcsa nyelven” írni a hóban. És ilyenkor jönnek a legjobb ötletek filmezés terén, aminek persze csak a megvalósításával van a gond, hiszen kellenének hozzá szereplők… :/ De nem bánom, legalább tanulok, és avval haladok, amennyit tudok (bár unokatesómat idézzem: „Internet nélkül nem lehet létezni az egyetemen”). Orsinak igaza van, minden téren rá vagyunk utalva az internetre. Azért nem tagadom, szenvedek internet nélkül, de túlélhető. Olyan ez, mint a leszokás dohányzás. Ha kibírod 2 hétig, míg a nikotin kiürül a szervezetből, utána már kevésbé vágyik rá a szervezet és már tényleg csak akarás kérdése. És internet alatt 70%-ban a Facebook-ra gondolunk, ami nélkül nem lehet létezni, de élni igen. Amikor csináltam olyanokat, hogy 1, másfél hétig nem léptem be, akkor éreztem utána azt, hogy most már nem is akarok annyira felmenni, mint előtte. Tehát ha most visszajönne az internet, tudom, hogy nem az lenne az első. Sőt! Tegyük fel, hogy a mai portásnak, akit szintén megkérdeztem, igaza van, és tényleg csak szerdán, ha nyitva az adminisztráció lesz internet, akkor addigra már annyira nem fog hiányozni az F betűs oldal, hogy segít a jövőben visszanyerni a szabadidőm egy részét, nemde? :/  Persze ami a legnagyobb jelentősége, hogy egy olyannyira elterjedt és nélkülözhetetlen KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNA, ami nélkül most megőrül mindenki, hogy mi van velem, és én is, hogy másokkal mi van. (És valld, be ezt a blogot is azért látta, mert megosztottam Facebookon, különben csak havonta írnád be a webcímét, hogy „mikorírokmár?”)

(Blog kelt: 2012.03.30. szombat 19:51)

Narkolepszia

A szobatársam alvási szokásáról külön blogot tudnék írni. Illetve, nem állna másból mint, hogy nappal alszik, és éjszaka is. Akartam is már írni róla, de nem éreztem helyénvalónak, elvégre mégis csak az ő magán ügye. De a ma reggeli eset kapcsán azt hiszem, ennyivel tartozik, és megírhatom a tűzjelző-rendszeres blogomat! :)

A történet ott kezdődik, hogy Aboody vett egy elektromos sütőt még korábban, mondván lusta kimenni mindig a konyhába és így kényelmesebb, ha a szobából főzünk. Egy párszor azonban eljátszottam azt, hogy odaégettem a rizset, húst vagy csak szimplán a serpenyőn lévő égett olaj füstje összegyűlt a plafonon és valamelyik füstjelző bejelzett. Semmi riasztás egyéb, csupán mikor kint mentem a folyosón, az egyik srác mondja nekem, hogy „tűz volt a szobámba!?” Ő, nem hiszem, miért? „244 nem?” De… ekkor kezdtem aggódni, de mondta, hogy tegnap szólt neki a portás, hogy szóljon fel, hogy tilos dohányozni a szobákba, mert füstjelzők vannak, és ha tévesen kijönnek a tűzoltók, akkor fizethetünk 500zł-t. „Ó… már emlékszem, tegnap este főztem…” :D

Ez olyan november körül történt, azóta amikor mindig a kellettnél több füst volt a szobába, elkezdtem figyelni az érzékelőt, ami ha észlel valamit, akkor elkezd rajta világítani a piros led. Ezt vagy 3x láttam pirosan világítani, és olyankor gyors szellőztetéssel 2-3 perc alatt meglehetett szüntetni, ergo no para.

A minap azonban „barátunk”-nak sütni támadt kedve. A minap alatt értsd azt, hogy reggel 5:20-perc, pirkadat, én pedig arra kelek, hogy a portásnő áll az ajtóba és lengyelül ordibál Aboodynak, aki mondogatja neki, hogy „elnézést, elnézést”. A szoba bűzlik, tele füsttel, felnézek a kis helyes piros lámpa vörösen izzik. Mire a nő mondta neki, hogy most azonnal kinyitja legalább 5 percre az ablakot, nem érdekli milyen hideg van odakint…(Aboody a szokásos „öltözetében”, egy szál alsógatya) Ekkor keltem, fel, éreztem, hogy ez a kereszthuzat nem tesz majd jót, hiszen akkora szél jött, hogy az ablakot kivágta, ami leverte az összes könyvemet az ablakpárkányról, a tv-t és az összes papírom úgy szállt, mint a Kossuth Párbaj című filmem egyik jelenetében. A nő később elment, Aboody meg mondja hogy, „Peter… the fire alarm has been activated…” TÉNYLEG? Na ne mond! Ekkor láttam, hogy csak halrudakat akart olajban kisütni és kicsit odaégett néhány darab.

A kolesz el van látva a képen látható ADT (nem tudom milyen típusú) fire monitor systemmel, amin természetesen egyből megjelenik, hogy 244-es szoba POŻAR, és ha olyan kedvében van a portás, feljön, hogy mi az isten van már. Feltéve ha ez reggel 5-kor történik. Hiszen ki az aki akkor dohányozna például?

És hogy miért süt valaki 5:20-kor halat? Ne kérdezd. A hét elején elkezdtem jegyezni az időpontokat, hogy mettől meddig aludt kedves barátom. Most sajnos mellettem horkol így nem tudom a beleegyezését kérni a bloghoz…

Hétfőn hazajöttem 15-kor, aludt, felkelt 21óra. Lefeküdt kedden 6-kor, felkelt 22-kor. Lefeküdt szerdán 5-kor, felkelt 17-kor, visszafeküdt 18-kor majd felkelt 21-kor. Lefeküdt csütörtökön 6-kor, felkelt míg távol voltam. Ma hajnalban halat sütött, majd 6-kor lefeküdt. Hazajöttem 14-kor aludt, elmentem 15-kor aludt, hazajöttem 20-kor, most itthon vagyok, és 21-óra után van, MÉG NEM KELT FEL! Amíg ébren volt persze, nem telt haszontalanul az idő, mivel mindig az ágyában fekve zenét hallgatott vagy éppen laptopozott. Ja és tegnap este elment még kondizni. Google barátomtól megtudtam, hogy „A nar­ko­lep­szia olyan – egy­elő­re nem ke­vés­bé rej­té­lyes és iz­gal­mas – kró­ni­kus be­teg­ség, mely gya­kor­la­ti­lag az al­vást és az éb­ren­lé­tet sza­bá­lyo­zó össze­tett rend­szer mű­kö­dé­si za­va­rát je­len­ti.” De esetünkben nem beszélhetünk narkopelsziáról, csak kellett egy jól hangzó blogcím.

Emberek élete így megy el, csupán mert átaluszzák. Van egy kedvenc „motivációs” videóm, youtube-on, amiben Arnold Schwarzenegger beszél, és ő mondja, hogy ő napi 5 órákat aludt. Megkérdezik tőle, na de várjál, minimum 7-óra kell a szervezetnek, mire ő: „hát azt ajánlom, hogy aludjatok gyorsabban!”

Csak egy kis leírást akartam írni a tűzjelző rendszerekről, na meg remélem több emberhez, eljut a videó üzenete.

http://www.youtube.com/watch?v=oATCQsmHK6U&list=UU8UARIp7SzNbwjxhgPwdnoA&index=1&feature=plcp
Jó éjt! :)

Limitek

Figyelem! A következő írás meglehetősen hosszúra iskeredett és nem szokásom a panaszkodás, így nem is annak szántam. Csupán a gondolataim egy részét szeretném megosztani azokkal, akik kíváncsiak rá. 

Play video first!

Az ember maximalista, vagy legalább is arra törekszik, ez vagy sikerül és elégedett vagy nem. Legyen az bárki, vannak elvárásai és próbál minél jobb lenni, mindenből, de ez sajnos nem mindig olyan egyszerű. Főleg akkor, ha korlátozva vagyunk. Aki matekot tanul, az biztos ismeri a „limit” kifejezést. Egy limit általában bounded (határos?) azaz valamilyen korlát között értelmezhető.

            Vegyünk egy példát, miért nem tudok hibátlan jegyzeteket írni? Ülök Mechanikán egy spanyol erasmusos csajjal mindig, aki olyan gyöngy betűkkel ír és rajzolja az ábrákat, hogy az nem igaz. Á…én is tudok ilyet, csak akarás kérdése nem? Ezerrel írom a jegyzetet, mert a tanár gyorsan diktál, mikor jönnek az ábrák. Legyen színes, hogy jól elkülöníthető legyen, legyen átlátható, olvasható stb. Ekkor jön egy probléma, óra közbe megkell állnom ceruzáthegyezni. Jó végül is csak 3mp, de annyi idő alatt elcsúszok. Aztán ott vannak azok a hülye tollak, amik sose írnak, vagy mindegyiknek nyomorék a színe és más és már. (pl. zöld tollból még nem találkoztam olyannal, ami mindig egyből fogott volna szaggatás nélkül) És veszek a múlt héten 5 új tollat, abból 4 nem jó. Azelőtt meg egy héten fogy ki az összes tollam. Haladjunk, nem baj, csak ekkor jön a bökkenő, már nem is férek el a papíron. Előre nem tervezhetek, mert nem tudom mit és mennyit, és hogyan írnak a táblára, így vagy bő helyekkel írok, aminek mindig az a vége, hogy olyankor írunk kb 1 sort, én meg fél oldalba írtam le, hogy jó szellős legyen. Remek, csak pocsékolom a füzetet. Ha meg fontos és túl sok, akkor nyilván egy helyen legyen már, és ne úgy nézzen ki az 1 egész oldalas feladat, hogy az utolsó betű átlóg az új oldalra.

            Mondok egy másik példát, az idő. Nem elég semmire, de győzzem le és tanuljak, itthon legalább annyi órát, mint amennyit a suliba töltök. Hogy? Enni kell, vásárolni kell, hazajönni, majd pihenni különben nem megy. Alvás is egy „limit” ami meggátol abba, hogy bármit is csináljak, ha nem alszok eleget, hiába vagyok fent, képtelen vagyok dolgozni. Ami pedig az alvásban gátol meg az az ágy, ami kisebb, mint én és így, lehetetlen nyugodtan aludni, tehát a comfort, a kényelem, ami elengedhetetlen egy minimális szinten, ahhoz hogy meglegyenek a kellő feltételek.  Majd, kezdjem el a rajzot, ami 8órába telik, és akkor az csak műszaki rajz, 2 ECTS pontért, holott simán tanulhatnám a többi fontosabb tantárgyat, ami viszont szintén időigényes. Olvasni is imádok, de ugyanazok a könyvek vannak körülöttem fél éve, és sose jutok oda hogy folytassam bármelyiket is. És a múltkor cipővásárlás után betévedtem egy amerikai könyvesboltba ahol nem tudtam megállni, hogy ne vegyem meg a „Heathrow diary”-t, és ne lássak meg további 100 könyvet amit majd egy másik életben elakarok olvasni. Ugyancsak így vagyok a filmekkel. Filmezés, igen, azt is csinálom és csinálnám, de korlátozva vagyok. Se jó kamerám (bár ez nem akadály), se jó gépem nincs, amin pl. ha lenne időm, meg tudnám rendesen vágni. A gépem túl öreg, túl lassú és túl gyenge az ilyenekhez.

Sportolás? Gyúrnék én, de még az a heti egy is kevés. De muszáj valamit! Most jön a napi fekvőtámasz, más nem maradt. Főzés…nehéz dolog, mert sok idő és sok energia. Üljünk le tanulni, fél órával később éhes vagyok, akkor együnk, ja hogy nincs kaja, ja hogy nincs elmosva. Mosogatás, főzés, vissza tanulás, evés, vissza tanulás, stb. Mosás, ami lehetetlen ebbe a koleszba, de hajnal 1-kor elszoktam hozni a kulcsot, amikor éppen senki nincs lent. Akkor hajrá. Egyik mosás a másik után, közben pedig tudok rajzolni. Múltkor 4-kor jöttünk fel Danival, a szobatársammal, jó, akkor 5-re jár le az utolsó mosás. „Te ugye nem akarsz addig még rajzolni?” „De, miért? Te visszaalszol?” „Hát én ilyen perverz állat vagyok, hogy igen!” :D Szóval így élünk mi. Vagyis a szobáról nem is írok. Legyen elég annyi, mikor nincs itthon az ember pl 2 napig, és hazajön, tele energiával és minden jóval, akkor lép be és meglátja, hogy micsoda szeméttelepben él, és hogy körülötte semmi változás, vagy csak még nem is ugyanaz az állapot, csakis rosszabb. Szemét midnenhol, kosz, kupi, ruhák, semmi hely, Aboody ugyanabban a  pózban alszik, ugyanazt csinálja 3 napja. Minden ugyanaz, max az asztalom van jobban letúrva, mert valaki ott ült. Szóval igaz az a mondás, mikor megkérdezném a többieket,  na „mi újság?” „MINDEN A RÉGIBEN!” 

De ez az élet, és ez mindenkivel hasonlóképp van. A limitek korlátolnak és tudnám a listát folytatni de az idő korlátoz. Megkell maradni azokon belül és úgy, ahhoz alkalmazkodni. Én is ezen leszek, vagyok. Aki megért annak köszönöm, aki nem az nem.