A történet az éjszakai buszozásról szól meg másról. Annyira jó kedvvel
utaztam az elmúlt két napban az éjszakai járatokon, hogy gondoltam megosztom,
ti is hadd röhögjetek. (előre is bocsánat, de nem lesz kép mellékelve. Próbáltam lefotózni ma a hot-dog-ot amit csináltam, de az túl béna kép lenne egy blogra :D)
A dolog ott kezdődik, hogy felszállok az N36-os buszra, ami jellemzően
mindig egy Ikarusz 260-as busz, akárcsak az otthoni BKV flottás buszok egy
része. És míg beérek vele a Centrumba, eltűnődök, hogy bármennyire is jó itt és
szeretem az itteni "új" buszokat, mennyire visszahozza azt a jó kis
régi, Ikaruszos korszakot, ha felszálló kegy ilyenre. Meg hirtelen otthon érzem
magam, az a szag, a csengő, azok a jelzőgombok, amit nem bírsz ki, hogy ne
nyomj meg és így tovább. Persze átszállva a jövő buszaiba, egyből más a légkör,
az a régi busz szag helyett az új kárpit szaga fogad...
Aztán jön az 'óra 45 perc, ekkor egyszerre indul a központból az összes
éjszakai járat, az összes irányban. Sofőrök beszállnak, és versenyszerűen
indítják be a motorokat. Jön a hirtelen sietség, mindenki utolsóként fut a
buszokhoz, légsűrítő jár, kijelzők boot-olnak, jegykezelők aktiválódnak, lámpák
felkapcsolódnak, majd ahogy kattan az óra, minden ajtó egyszerre záródik, és
már gördülnek is ki a sárga-piros buszok az állomásról. És ekkor jön az utazás,
tele élményekkel. Még 10.ben meséltem akkori osztálytársamnak, hogy szeretnék
egy könyvet írni 151-es címmel, benne a mindennapos élményeimmel a 151-es
buszon suliba menet. Erre ő csak furán írt vissza, hogy vajon miféle élmények
lehetnek egy buszon? De bármennyire is fura, ott mindig történik valami fura.
És így volt ez az éjszakaikon is.
Tegnapelőtt például egy részeg csapat fiatal állt középtájt, és egyikőjük
enyhén be volt csípve. Egyik lámpánál álltunk és szegényen látszott hogy nagyon
unja magát, csüngött a kapaszokódról lefele, majd elkezdte énekelni hangosan,
hogy: "Hot-dog, Hot-dog, nyamnyamnya-nyam nyam nyam!" :D Elsőre
persze nem tűnik fel, mert mindenki részek és ez normális. De mikor már 5
percig ezt énekli a síri csendes buszon, akkor kezd viccessé válni. Végére már
a fél busz vigyorgó arccal ült és bárkire néztél láttad, hogy másodpercek
kérdése és elröhögi magát mindenki. Majd jött még egy "hot-dog" és
sikerült... :D
Aztán tegnap is hasonlóképp jártam, noha ezúttal N42 helyett N43-al jöttem,
mert az milyen jó már, hogy 4 busszal hazatudok jönni hajnal 2 kor. Ezúttal két
koma kezdett el versengeni a busz közepén lévő kapaszkodón, hogy ki tud több húzódzkodást
csinálni. A dolog már abból a szempontból is tetszett, hogy mindent értettem,
mivel ugyanazokat a szavakat mondták, mint a kondiba az edzőm szokott, és mikor
elkezdett számolni raz, dwa,... akkor kezdtem el röhögni rajtuk. Megcsinált
10-et, de jött a másik, hogy áá csinálj még!! Osiemnaście! Majd jött a másik.
És megyünk a kis busszal az éjszakában, középen két csávó húzódzkodik, sofőr a
tükörből látva röhög, meg az egész busz. Néztem a mellettemülőt, aki eddig
kómás arccal aludt, most könnyes szemekkel röhög mellettem. Aztán eljött a megállójuk,
az egyikük lajhárpózban lehajolva meghajolt, majd illedelmesen megtapsoltuk
őket.
Fura, hogy itt érezni ezt a "lengyelséget" az emberekben, az
összetartást vagy a jókedvet, ami otthon is megvan, de itt más. A bácsika aki
mindig jön a villamoson hegedülni, harmonikázni, vagy a rendszeres éjszakai
éneklések a buszon, ne adj isten a rendőrökkel folytatott "férfias"
társalgások, mint minap az egyik megállóba, mikor kinyílt az ajtó és két rendőr
állt a megállóba. Egyből felcsillant minden buszon lévő szeme és kezdték mélyen
tisztelve üdvözölni a biztosurakat. És azok a nézések... :D
2013. május 31., péntek
2013. május 5., vasárnap
Lublin
Ahogy minden eltervezett, tanulós és semmittevős szünet vége lenni szokott,
most is történt egy fordulat, mikor péntek este kiderült, hogy másnap megyek
Lublinba Paulinához. Ő róla az előző blogban lehet, hogy már említettem pár
szót, de aki nem ismerné, egy ismerős a koliból.
Vonattal a centrumból 2,5 óra alatt odalehet érni. Útközben egy Dęblin nevű
városkán át vezet az út aminek olyan tetszetős neve van, hogy fontolgatom,
mikor megyek oda legközelebb. Végül megérkeztem 11 után nem sokkal. Paulina és bátyja
Karol, valamint Karol egy Moldovai
barátja jöttek ki elém. Vagyis mögém, de végül csak elindultunk az ottani
óvárosba.
Ami egyből szemetszúr, hogy nincsenek villamosok, viszont ez egyike annak a
3 lengyel városnak, ahol trolibuszok közlekednek. Trolololololo :D És Azok közül
is a legmodernebbek, érintőképernyős jegykezelőgépekkel, de ezen ugye már rég
nem lepődünk meg. Amin viszont igen, hogy a buszok 70%-a piros-fehér-zöld-re
van festve. Átballagtunk az ilyen-olyan téren, hirtelen Kőszeg vagy
Szombathely, esetenként Pécsett éreztem magam.
A város terebélyesedik a közeli dombokon és mint valami vásznon a háttérben panel és különböző lakóházblokkok tömkelege fogad. Ezt kiválóan lehet látni az óváros közepén, és egyben tetejéről is. Itt a dombtetőn ugyanis 3zł-ért fel lehet menni az egyik templomra és +47méterről pásztázni a várost. Láttunk még várat, és még több templomot. Annak ellenére, hogy hosszas beszélgetésekben meséltük, hogy ki mennyire nem követi a vallását, valahogy mindig egy templomban ücsörögve találtuk magunkat és azt vitattuk, hogy vajon az ki-miért imádkozik manapság? Szintén nem meglepő, hogy Lengyelországban nagyon vallásosak az emberek, ezért ne lepődj meg ha kígyózó sor áll a gyóntatószéknél.
Majd kettéváltunk, mint a Scooby-Doo-ban szoktak így elmentünk Paulinához.
Ebédeltünk, vicces beszélgetést folytattam az apjával, aki nem tud angolul, így
kénytelen voltam lengyel ér orosz tudásommal ékeskedni. Hát ez nem megy sokáig,
így mindig mondta az öreg, hogy na majd mindjárt jön Paulinka és lefordítja :D
Szóval igen, szegény csajszi ott fordítgatott, és ismét elmondták, hogy a
magyar ételek mennyire finomak. A néni, pedig aki a templom múzeumban volt és
megtudta, hogy magyar vagyok, egyből füligérő mosollyal mondta, hogy ő imádja a
miniszterelnökünket! :D (végre valaki, gondoltam magamba)
Abban a múzeumban pedig csak azért fizettünk be, hogy kipróbáljuk a
"hangvezetőplafont". Beállsz a sarokba, mint egy szanatóriumban a
betegek és elkezdesz a falhoz suttogni, amit az átellenes oldalon a másik hall.
Ha még egy pár beáll a másik két sarokban, akkor pedig ők is ugyanúgy hallják
egymást, és a hang nem fog középen keveredni vagy semmi ilyesmi. Jó dolog, bár
ilyenkor az ember csak röhögni tud és nem igazán suttog. :D
Ezúttal felszállt a kabinba 3 ötvenes éveiben járó életvidám úrinő, majd
később csatlakozott egy pasi is hozzájuk. Épp utaznak a Kanári-szigetekre és
kezdték körbekínálni a kocsit valami méregdrága alkohollal. Az volt az érdekes
mikor 1 órányi "beszélgetés" után odafordult hozzám az egyik, hogy te
lengyel vagy...? Nie. Mire mindenki meglepődve kapkodott félre, hogy akkor mi?
Magyar...óóóó Polak i Wengier dwa bratanki...és jött a szokásos mondat/öröm, amire
persze inni kell ismét...Ekkor már összeállt a kép nekik, és mondták, hogy áh
akkor azért beszéltem olyan furcsán a kalauzzal. Na ekkor jött még Abbey, egy
kutya, aki csak úgy beosont a folyosóról. Majd jött hozzá a gazdája, aki
hasonló lengyeltudással, mint én kezdett beszélni. New Jersey? -
kérdeztem...Nem, New Yorkból jött és csak utazgat, de már 2 hónapja itt van.
stb stb stb.
Jó, képek?
Holnap beindul az üzem és két hónap tanulás. Ma még egy pizzát sütök, de
most datolyázunk Aboody-val, mert vettem Auchanba, ő meg itt ujjong, hogy 2 éve
nem evett. :P De állítólag tejbe áztatva hűtőbe 5 óra után fogyasztva a
legjobb. Na pá! :D
2013. május 2., csütörtök
Kwiecień
Csak úgy lengyelesen, kwiecień, ami
áprilist jelent, de ha leveszed az utolsó két betűt akkor már virágot.
Sokat gondolkoztam, hogy vajon miért nem írtam húsvét óta blogot, és főképp
azon, hogy mit tegyek bele. Most legyen ez egy amolyan áprilisi összefoglaló.
Ha fellapozom a tavalyi naptáromat és
összevetem az idei április történéseit az akkorival, akkor meglepően sok
hasonlóságot kapunk. Baráti szálak akkor és most, vizsgák tömkelege akkor és
most, na meg persze a már rég óta ismert Titanic évforduló. Ez jellemzően hónap
közepén van, és ilyenkor szoktam késztetést érezni arra, hogy karácsony után
ismét megnézzem, mert már régen láttam. Tavaly, 3D-ben néztem moziba, majd a
suliból hazavitt projectorral otthon wide-screen view-ban...most itt a koliba
nem maradt más, mint a TV-szoba, ahol szintén projectoron, még wide-abb
view-ban nézhettem. És ami furcsán fogadott április elején, hogy megjelent egy
nagy poster az egyetemen, rajta egy felnagyított és kiszínezett kép a hajóról.
Az első emberrel, aki szembe jött lefordítattam, hogy MI EZ? :O ekkor derült
ki, hogy csak a végzősök báljának a plakátja és semmi köze a Titanic-hoz, csak
mivel április gondolták ráteszik. És mivel elmúlt a bál, ezért valakinek
gondoskodnia is kell a poster eltávolításáról, így történt, hogy már kettőt
szereztem belőle.
Ami még új és kapcsolódik itteni
tartózkodásomhoz, az az, hogy megismerkedtem "magyarokkal". Mert,
ahogy korábban tévesen vélt hitem megcáfolódott, vannak itt páran akik tanulnak/dolgoznak
akár Erasmuson akár anélkül. Dani(szobatársam) által így ismertem meg egy kis
csapat magyart, köztük pl. volt osztálytársam Adri unokatesóját, Annát,
Dorottyát, Esztit és Sanyit, ja meg Dávidot stb. Velük először csak egy péntek
esti csevegésre ültünk be a Relax nevű bárba, majd következő héten ismét
összetalálkoztunk, hasonló céllal. Legutóbb pedig kedden este találkoztunk és
mentünk el a Remont-ba, ahol utoljára novemberben voltam, mikor pár magyar
meglepett a szülinapomra.
Most viszont én leptem meg Orsi
(unokatesómat) szülinapjára, egy általam már ismert videóval, és azt vetítették
le otthon a családi-baráti körnek. Telt egy kis időbe, míg operatőrt találok
hozzá, meg megrendezem, hogy mit is akarok bele. Ezt a videót most nem osztom
meg, mivel személyreszólóra csináltam, de elárulok egy kulisszatitkot,
folyamatosam forgatom új kisfilmemet, amit majd remélhetőleg a nyáron tudok
bemutatni. Addig is folyamatosan gyűlnek a különféle filmes ötletek és egyéb
kameraállások, amiket majd egyszer felhasználok, ha már tudom mit akarok
forgatni.
Voltam Agata szülinapján is, ami Varsó
keleti részén volt egy barátjuk házában. Oda két osztálytársammal Agnieszkával
és Kamillával mentem, de később Adam is hozzánk csatlakozott. Így 3-aban
"ünnepeltünk" végül, mert a többi ember úgy elvolt magával vagy
mással.
![]() | |
| még csak parciálisan deriválni tudok, de hamarosan! |
Suli? Megy, kezdem érezni a vizsgák
közeledtét ezért most kéne extra tanulási módra kapcsolni, de ez a legnehezebb
akkor, amikor üres a koli és tudod, hogy mindenki otthon van/utazgat vagy bármit
csinál de nem tanul. Nembaj, én ellenpélda leszek most. Fizikából 4-essel
zártam az első félévet, ezt a héten tudtam meg, valamint Electric circuits-ból
is 10/10pontos test-et írtam. Termodynamics-ból sajnos csak közepesen vergődök,
hasonló a helyzet Computer Science-ből és Mechanikából. Műszakirajzból megírtuk
végre első test-ünket, amin valami repülőgép-alkatrészt kellett lerajzolnom,
mindössze 2 óra alatt. Persze 5 perc hiányzott volna még a munkám
tökéletesítéséhez, így 2 méretet úgy lehagytam, mint a bicikliseket görkorival
a parkban szoktam.
Park+tavasz+péntek kondi után=görkori!
Eljött az ideje, hogy fél év kihagyás után újból görkorizzak, persze nehézkesen
indult, míg a jégkoris mozgásról átálltam, de utána alig akartam abba hagyni.
Az idő és az idősjárás a legnagyobb ellenségem, de legyőzhető. Meséltem a
"matekos csaj"-ról? Egyik nap korizásból hazajövet integetett az utca
túloldaláról görkorival a lábán, szóval ő is görkorizik... :)
Koli? Az is rendben. Bejelentkeztem
jövő évre, hogy hol szeretnék lakni és meglepő módon nem ezt választottam első
helynek, hanem a Mikrus nevű, hasonló elrendezésű, de egészen modern kolit, ami
csupán 10 percre van az egyetemről. Ami nem rossz hosszútávon, de valahogy
imádok utazni ide, innen, és olykor csak 25-30perc az út. A villamosozás és
buszozás annyira a szívem csücske, hogy nem is zavar a távolság. A mosószobában
is lecserélték a gépeket pénzes mosógépekre, így tulajdonképpen az internet
lassúságán kívül semmi okom nincs panaszra ebben a koliban. De mivel ez a
legósdibb és innen menekül mindenki, még mindig könnyebb visszajönnöm, ha majd
nem fog tetszeni az új kolesz. Persze az emberek azok, akik inkább otthonossá
és barátságossá teszik, akikkel itt élek. Szobatársaim remek emberek, attól
függetlenül, hogy pl. Aboody szeret sokat aludni és semmit sem csinálni. P-t is
itt ismertem meg és hébe-hóba azért csak összehoz vele a sor. Bár újabban csak
"hóba". Szása, Damian és még sokan mások, akik valószínű mind
Mikrusban vagy ugyanitt fognak jövőre lakni, de ezt majd a sors eldönti.
Ami most vár rám; 3 nap szünet,
tanulással-filmezéssel töltve. Egyetem hiányzik, de azt hiszem, hogy június
30-ig, bőven leszek bent eleget, és ide is csak tanulni járok majd haza. De
utána nyár és MEGYEK HAZA!
Honvágy? Neem, kicsit. Család,
barátok, kutyák-cicák hiányoznak legfőképpen. Meg az a "hazamegyek"
érzés, amit nap mint nap látok. Szinte mindenki körülöttem, haza megy vagy ment
valamikor. Most visszagondolva durva, hogy december óta nem voltam otthon. De
most itt vagyok otthon, és nem is tart sokáig. Ja és finom a csapvíz is! :D
2013. április 12., péntek
Visitors
Azon kívül, hogy nem volt múltkor internet, volt más. Ezúttal viszont beújítok, egy résztvevő leírásából olvashatod a blogot, amit unokatesóm Sára blogjáról copy-ztam. Remélem nem bánja, meg ti sem. :)
"Tíz óra volt az út,
valójában inkább tizenkettő, kocsival mentünk, de most képzeljetek el
egy olyan kocsit, amit indulás előtt be kell bikázni (ez nem tudtam, mit
jelent, hátha más se: egy kocsiból ilyen madzagok segítségével áramot
kell vezetni egy másik kocsiba), fél évig nem is használták (nem tudom,
hogy azért-e, mert az unokanővérem letépte a rendőrök rendszámtábláját,
vagy másért, de én így szoktam mesélni, mert így viccesebb), és nyári
gumi volt rajta (ez március végén már nem lehetne probléma, mégis az
volt). szóval elindultunk Lengyelországba. én nem is tudom, mit
csináltunk az úton, főleg semmit. beszélgettünk, néha aludtunk, én az út
háromnegyed részében kb ki voltam ütve a fűtéstől, olyan rosszul
voltam, mint még soha, aztán az utolsó 2-3 órában már semmi bajom nem
volt, lehet, hogy alkalmazkodtam, vagy mittudomén, de elég szörnyű volt
addig. aztán Lengyelországba átérve zuhogott a hó konkrétan, úgyhogy még
lassabban tudtunk menni (nyári gumik heló). mikor végre Varsóba értünk,
akkor nem vicc, legalább egy órát tekeregtünk, mert nem találtuk a
koleszt (volt googlees térképünk, ami egy rakás szar volt - de mondjuk
legalább valami, mert visszafelé már térképünk se volt. de semmilyen
:D). végül valahogy elvergődtünk oda, átnyomultunk a portáson,
bekopogtunk először a rossz szobába, majd benyitottunk a jóba - és ott
volt a Péter, egészen meglepődve, hogy most álmodom, vagy mi? nagyon
vicces volt :D
úgy volt, hogy másnap hajnalban már indulunk is vissza, de végül meggyőzött a Péter, hogy ez hülyeség, úgyhogy maradtunk még hétfőre is. nem tudok pontosan felidézni mindent, de nagyvonalakban: sokatsokatsokat beszélgettünk, megismertük Aboodyt, aki a Péter szobatársa, jófej meg minden, csak mintha hőgutája lenne, nyitott ablaknál aludtunk (ismétlem, ott zuhogott a hó, alacsony hőfok, ilyesmi), meg rohadt idegesítő volt, hogy többször arra ébredtem, hogy tárva-nyitva az ajtó és igazából bárki bebámulhat/jöhet a szobába. jó, voltak kb tízen az egész koleszban a szünet miatt, de akkor is. ja, amúgy a Marcival a földön aludtunk, a Lindáék is nyomorogtak. jó, hogy tényleg üres volt az egész kolesz.
Hétfőn reggeliztünk, majd ebédeltünk (tényleg kb így), nem kóstoltam lengyel különlegességet, viszont ilyen rák snacket igen, a Péter azt szokta rágcsálni, őő érdekes íze volt, jó, de mégse, rossz, de mégse, szóval fura, de úgy ettük. aztán elmentünk CBhez és Eszterhez (aki kenyai, és nem így írják a nevét, viszont így mondják), a Péter barátaihoz, nagyon aranyosak voltak mindketten (az Eszter berakott egy rolling stones számot, mert "úgy hallotta, hogy a magyarok szeretik a rolling stonest" :D:D), főleg mert mutattak a Péterről egy videót, ahol Linkin Parkot énekel fel. ezután elmentünk az oldtownba, sétálgattunk, szép volt nagyon (ekkor már meg voltam fázva, szerintem Aboody miatt, az öcsém szerint mert téli időben pulcsiban mászkáltam), késő délután pedig a koleszban főztünk (koleszhez képest irtó jó konyha van),
aztán kiültünk egy párkányba és a Péter
elmesélte élete történetét, kakkukoztunk, nagggggyon sokat nevettünk.
közben megismertünk így embereket, Faggotot pl (ha így írják? "i'm from
Kashmír, maan!" :DDD), meg a kopasz szemüveges csávót, akinek az arcába
mosolyogva 'heló köcsög' (megértem :D). aztán még este kimentünk az
udvarra, belevéstük a hóba, hogy kellemes húsvétot, közben néha majdnem
meghaltunk a nevetéstől, volt bukfenc, hógolyó szétcsapása, hóangyalka
készítése (=beleverése a hóba). éés végül aludtunk is, másnap meg végül
reggel tíz körül indultunk, mert még elmentünk az auchanba vásárolni,
ami nagggyon nagy, két emeletes, és tele van mindenfélével, pl az
italok.. úristen, nagyon sok van, mármint alkohol is, meg ilyen levek is
egyaránt. meg mindenből, irtó nagy a választék. vettünk nekem dossziét,
úgyhogy van egy sárga lengyel dossziém (L) aztán pedig útra keltünk, és
hopp, tíz óra múlva már itthon is voltunk. amúgy tényleg gyorsabb volt
az út, kevesebbszer álltunk meg, az idő is jobb volt, meg mondjuk többet
is aludtam, az is közrejátszhatott."
Jut eszembe írnom kell Sárának, aki itt voltuk alatt hagyott egy üzenetet erre a napra a naptáramba: "Write me today! Sára <3".
úgy volt, hogy másnap hajnalban már indulunk is vissza, de végül meggyőzött a Péter, hogy ez hülyeség, úgyhogy maradtunk még hétfőre is. nem tudok pontosan felidézni mindent, de nagyvonalakban: sokatsokatsokat beszélgettünk, megismertük Aboodyt, aki a Péter szobatársa, jófej meg minden, csak mintha hőgutája lenne, nyitott ablaknál aludtunk (ismétlem, ott zuhogott a hó, alacsony hőfok, ilyesmi), meg rohadt idegesítő volt, hogy többször arra ébredtem, hogy tárva-nyitva az ajtó és igazából bárki bebámulhat/jöhet a szobába. jó, voltak kb tízen az egész koleszban a szünet miatt, de akkor is. ja, amúgy a Marcival a földön aludtunk, a Lindáék is nyomorogtak. jó, hogy tényleg üres volt az egész kolesz.
Hétfőn reggeliztünk, majd ebédeltünk (tényleg kb így), nem kóstoltam lengyel különlegességet, viszont ilyen rák snacket igen, a Péter azt szokta rágcsálni, őő érdekes íze volt, jó, de mégse, rossz, de mégse, szóval fura, de úgy ettük. aztán elmentünk CBhez és Eszterhez (aki kenyai, és nem így írják a nevét, viszont így mondják), a Péter barátaihoz, nagyon aranyosak voltak mindketten (az Eszter berakott egy rolling stones számot, mert "úgy hallotta, hogy a magyarok szeretik a rolling stonest" :D:D), főleg mert mutattak a Péterről egy videót, ahol Linkin Parkot énekel fel. ezután elmentünk az oldtownba, sétálgattunk, szép volt nagyon (ekkor már meg voltam fázva, szerintem Aboody miatt, az öcsém szerint mert téli időben pulcsiban mászkáltam), késő délután pedig a koleszban főztünk (koleszhez képest irtó jó konyha van),
aztán kiültünk egy párkányba és a Péter
elmesélte élete történetét, kakkukoztunk, nagggggyon sokat nevettünk.
közben megismertünk így embereket, Faggotot pl (ha így írják? "i'm from
Kashmír, maan!" :DDD), meg a kopasz szemüveges csávót, akinek az arcába
mosolyogva 'heló köcsög' (megértem :D). aztán még este kimentünk az
udvarra, belevéstük a hóba, hogy kellemes húsvétot, közben néha majdnem
meghaltunk a nevetéstől, volt bukfenc, hógolyó szétcsapása, hóangyalka
készítése (=beleverése a hóba). éés végül aludtunk is, másnap meg végül
reggel tíz körül indultunk, mert még elmentünk az auchanba vásárolni,
ami nagggyon nagy, két emeletes, és tele van mindenfélével, pl az
italok.. úristen, nagyon sok van, mármint alkohol is, meg ilyen levek is
egyaránt. meg mindenből, irtó nagy a választék. vettünk nekem dossziét,
úgyhogy van egy sárga lengyel dossziém (L) aztán pedig útra keltünk, és
hopp, tíz óra múlva már itthon is voltunk. amúgy tényleg gyorsabb volt
az út, kevesebbszer álltunk meg, az idő is jobb volt, meg mondjuk többet
is aludtam, az is közrejátszhatott."Jut eszembe írnom kell Sárának, aki itt voltuk alatt hagyott egy üzenetet erre a napra a naptáramba: "Write me today! Sára <3".
2013. április 3., szerda
Elmélkedés internet hiányában
Amin elfilóztam mikor lementem
kulcsot kérni valami szerver szoba féléhez, hogy egyáltalán, hol keressek ilyet?
Kell legyen egy francos modem vagy gép, amiről a hálózat elérhető. És, hogy
miért nincs egyáltalán internet? Napi alapon fizetik és spórolnak? Igaz ahogy a
mondásban is van „Az utolsó ember kapcsolja le a vill internetet!” ?
Tegyük fel ha spórolnak, lejjebb veszik például a fűtést vagy a melegvizet csak
kevésbé fűtik fel, ami mindkét esetben igaz, de logikus. Minek 4 emeleteten,
200 szobát felfűteni, ha csak 10-20-ban van valaki. Meg annyi víz sem fogy
majd… De könyörgöm az internet egy kollégium esetében csak nem mobilinternetről
van megosztva… (bár a működő sebességét ítélve ebben nem vagyok olyan biztos :D
) A másikról már volt szó részben, TŰZVÉDELMI BERENDEZÉSEK:
Adott a szabály, legyen minden
emeleten tűzoltó készülék, tűzveszélyességi osztályok szerint, valamint a
száraztűzi vezeték és azok tartozékai, érzékelők és jelzők. Amikor idejöttem
már tapasztaltam, hogy az egyes emeleteken lévő 6-8 piros dobozban, csupán
átlagban 3-4-ben van valami használható, a többiben zsákbamacska vagy
egyszerűen üres. Egyes emelteken van rajtuk kis kulcs és tűz esetén az üveget
betörve hozzálehet jutni és kinyitni a szekrényt stb. Ám a legtöbb helyen
zárva, (valami van benne) de kulcs hiányzik, szóval találj másikat vagy állj
neki záratfeszíteni. Azért írom most le ezt a sok érdekes dolgot ami az olvasók
0,4%-t érdekli, mert a minap jött egy csávó, akit láttam, hogy ellenőrzi a
berendezéseket. Kigurított pár tömlőt, majd föltekerte őket, mint mi a
katasztrófavédelmi versenyen, na meg bezárta az egyik szekrényt, ami eddig
nyitva volt és Paulinával ott leveleztünk. Kérdés, hogy vajon rakott-e a
helyére készüléket, vagy csak megtévesztés céljából zárta meg. Így ha tűz van,
és nincs kulcs ugye, megpróbálsz zárfeltöréssel, akkor meglepődve fogad majd az
üres „hamutartó” ahova páran csak cigicsikket nyomkodnak esténként.
TEENDŐK
TŰZ ESETÉN: Ahogy az a „nagykönyvben” mindig megvan írva, vegyük például a
középiskolámat, ahol minden év elején „tűzvédelmi oktatást” tartott az
osztályfőnök, amiben elhangozz, hogy minden emeleten találni tűzoltó
készülékeket, de adott esetben „szigorúan tilos használnunk.” Konkrétan
emlékszem Lali szavaira: „meg ne próbálj hősködi és eloltani vele a tüzet, az
majd a tűzoltó dolga.” Ok, tegyük fel tűz van, á neem, én nem nyúlhatok hozzá,
sem a tanár, aki nyilván hasonló „kiképzést” kapott, fontosabb, hogy elhagyjuk
az épületet. Jön a tűzoltó: a menekülési útvonalakat jelző táblákon kiigazodva,
visszafele felfut a második emeletre és megkeresve a figyelmeztető
piktogramokat, felkapja a kihelyezett poroltót és eloltja a tüzet. Hát nem! A
tűzoltó a büdös életben nem fog tűz oltáshoz látni a talált készülékekkel.
Akkor felmerül a kérdés: Minek az a sok szabályzat és sok készülét mindenhol,
hogy ha baj van, úgyis a házi szabályok tiltják használatukat. Vagy ha nem is
tiltják, de mondjuk elhasználok egyet mert, úgy érzem tűz van és kis
terjedelmű, ami még eloltható vele, de nem annyira kicsi, hogy egy lábos víz ne
tenné meg, akkor jön nyilván a megróvás, hogy fizessem ki mert sokba kerül az
utántöltése. És evvel mindenki tisztában van, így nyilván nem is gondol a
használatukra. Kérdés?
Akkor mi az a határ ami alatt még eloltható a tűz egy
tűzoltókészülékkel? Vagy mi az a minimum ami fölött ne a vizesgallonokkal vagy
egyéb megoldással bajlódjak, hanem rohanjak felfeszíteni egy zárat? Vagy mikor hívjak tűzoltót? És addig várjak
az udvadon, nézve hogy ég bent a poroltó a szekrénybe zárva? (Hasonló témában
írt erről korábban Shaun barátom blogot: Ha baj van) Szóval tényleg, akkor mi értelme a sok
szabálynak és felszerelésnek világszerte? Nyilván pénz és miegyéb, de a
lényeg:
HA A PASAS TŰZOLTÓKÉSZÜLÉKEKET ELLENŐRIZ HÚSVÉTKOR, AKKOR AZ
INTERNETES BÁCSIK MIÉRT NINCSENEK ITT EGY NAGY DOBOZ TORTÁVAL, HOGY BOCSÁNAT A
KELLEMETLENSÉGÉRT, KELLEMES ÜNNEPEKET! :)
2013. április 2., kedd
Life without Me (Internet)
Első kérdésed: „Hol a szarban voltál!?”
Második: „Hogy telt a szünet?”
Nos, elárulom…
Húsvét! És maradok, ez azt
jelenti, hogy fel kell készülni arra, hogy minden be lesz zárva, vásárlás stb.,
és hogy ilyenkor mindenki hazamegy, így üres lesz a kolesz, tehát tervezni
kell. De még mielőtt mindenki elrohanna, még egy nap a suliból, csütörtök, 8
óra, és abból az utolsó 4 mind ugyanaz – Mechanics of Structures. A legjobb
tantárgy, de a legkegyetlenebb és valljuk be, szünet előtt úgy berakni, hogy
mások osztályból mindenki megbeszélte, hogy már szerdán elmehessenek, nos… na
mind1 én maradok, és múlthéten úgysem volt tanár, legalább haladunk végre.
Ilyenkor van az a kínos csend órákon, az a nyugodt szünet, amikor mindenki lesi
az óráját, és senki sem virgonckodik annyit. Persze mindenkiben benne van a maradhatnék,
legalábbis én ilyenkor, szünet előtt, mindig inkább maradnék még suliba szünet
alatt, mintsem nem bejárni. (Van ebbe valami vonzó, mikor senki nincs bent, de
te mégis…) És olyan más közösséggé alakul az osztály, a suli, az Egyetem,
elvégre oda járok. Reggel a ruhatárba kabátok helyett mindenki a bőröndjét
viszi be, majd végeztével mindenki azt húzza. Aztán jön a rohanás, még van 5
perc, mind1, most az egyszer „mehettek!”
A
legsietősebbek ekkor már a villamoson ülnek, te még csak most lépsz ki utoljára
a teremből, lassan ballagva csevegsz a „legráérőebbekkel”, hogy mi lesz a
szünetben, és esetleg találkozzatok. Egy darabon együtt utazunk, aztán elválnak
útjaink. Agata Krakkóba, Agnieszka koleszba, CB haza, Kamilla Łódź-ba és én is
saját utamon, a koleszba. Villamosok tömve, hisz mindenki rohan valamerre,
munkából haza. Állunk a tömött megállóba, buszra várva, ahol 4-5 busz is
opcionális, de az emberek 90%-a Bemowo-ig megy, így mindenki az E-2 (expressz
járat)-ról ábrándozik. Bárcsak az jönne, akkor a 20 perces út csak 10 perc,
mivel nem áll meg sehol. Hopp jön is egy busz, de még nem látni a kijelzőjét az
előtte lévő teherautótól. Ekkor már mindenki vérszemmel sasolja a buszt, ami
még kellő távolságra van. Aztán egy nő társának hangosan mondja: „E dwa!” (azaz
E-2) (Kicsit úgy hangzott, mintha azt mondta volna, hogy Ewa :D) És ekkor
mindenkiben tudatosul, hogy akkor nyomás a „peron” és kalkuláljuk ki a legjobb
helyet, ahol esetleg ki fog nyílni az ajtó. Meg is történik, tör mindenki
előre, hogy felférjen. Sikerült, irány haza!
Még egy
utolsó nagybevásárlás, ott a hasonló tömeg és tolakodás, de megvan minden. Aki
péntekre vett vonatjegyet az még szédeleg a koleszba, de lassan ők is eltűnnek,
ahogyan az internet este 22-kor.
Gondoltál
már arra, hogy mennyire függünk az internettől? Illetve, hogy mi van akkor, ha
megszűnik létezni. Olyan létminimummá vált, hogy ha ne adj isten, elmegy egy
órára, már kétségbeesünk. Régen csak extrának számított, akár a kábel TV, de ma
már hasonló szinten áll a melegvízzel vagy a gázzal. Mindkettőt lehet
nélkülözni egy darabig pl. árammal, de mégsem az igazi. Ugyanúgy az internetre
is mindig van másik megoldás, nemde? Például ott a telefonon… vagy csak találni
kell egy nyílt WIFI-t… csak jelen esetemben akadt egy kis bökkenő.
Itt vagyok
a koleszban, húsvéti szünetben, és csütörtök este elment valamiért a net.
Sebaj, portás biztos tudja… kérdezzem meg a 320-asba Pawełt, aki nincs itt,
sebaj, Adminisztráció, ami zárva szerdáig. :O Ja de várjunk, a 231-esbe van a
csávónak mindig wifi-je, aki szintén hazament. 435! Hazament. Aboody wifije,
ami szintén a hálózatról megy, off. Akkor sebaj, ott a telefonom, amin nem
tudok 2 hete telefonálni, mert blokkolva vannak a kimenő hívások, így a
bemenőket sem tudom fogadni, de azon amúgy se volt internet.
Jó mi van még…áh hát persze, miért nem megyek el egyszerűen egy mekibe pl. vagy
valahova, ahol van wifi. Nagyon egyszerű, mert keddig MINDEN ZÁRVA! :D Szóval
most érzem magam egy olyan kommunikációs zsákutcában a 21.században, amiből egy
darabig nincs kiút. CB-vel megbeszéltük, hogy találkozunk szünetben és
tanulunk, filmezés ilyesmi, de ahhoz el kéne valahogy érnem, hogy egyeztessünk.
Az otthoniak bizonyára aggódnak majd, ha nem adok életjelet az ünnepek alatt,
így gondolkozzunk valami „régi” kommunikációs formát. Telefon? Ja persze… ők
tudnak sms-t küldeni és ennyi. De ha lenne wifi, még akár WhatApp-an is tudnék
írni, amihez ugye telefon egyenleg sem kéne…ja hogy régi formák… hm. Írjunk
levelet! Ja nem, posták zárva, és ha feladom kedden, akkor is csütörtökre jön
meg legkorábban, addigra meg remélhetőleg internet is lesz. Mit lehet még? Áhá…Aboody
külcsönadod a telefonod, csak egy hívásra, és ha CB visszahív, áttudok menni
hozzá, és ott van internet stb. „Nincs rajta pénz!” :O OK, feladom.
Összevagyok
zárva egy Aboody nevű lénnyel, ami már kevesebbet alszik naponta, mint
múlthéten. Na jó, ugyanannyit. De az ő helyzetét nézve a helyzet tragikusabb!
Míg eddig aludt-zabált-gépezett, most alszik-zabál-alszik, hiszen neki sincs
internet, ergo megszűnt az egyetlen tevékenysége a kondi mellett. (Ja a kondi
is zárva!) Rájöttem amúgy, egy hüllőre emlékeztet! Ahogy fekszik pucér testével
az ágyon a nap 20 órájában (±X), és közben mindig melege van. Olyannyira, hogy
minden reggel arra kelek 4-5-6 óra tájt, hogy az ablak nyitva (kint -4°C) és
zenét hallgat az ágyon reggelizés (vagy nála lehet, hogy uzsonna) közben. Ekkor
rászólok, hogy legyen olyan kedves kikapcsolni, míg alszom, és menjen ki a
hóba, ha fázik. Ablak becsuk, majd arra kelek valamikor, hogy szétfagyok ismét,
az ablak ismét nyitva, ő viszont most alszik. Mikor ébren vagyok, legalább
tudom kontrolálni az ablakot, vagy felveszek egy pulcsit, de az, hogy mikor
ébren van és ül az ágyon, és akkor is horkol! Na attól kivagyok… :D Éjjel-nappal
ugyanaz a röfögés, hang. A kedvencem, mikor már extránhalálra unja magát,
bekapcsolja a tv-t, de közben zenét hallgatva alszik az ágyon. De tegnap
kifejlesztett egy módszert, vizes zacskókat pakolt a fagyasztóba, majd mikor
kellően megfagyott, rárakja a párnájára, és azon alszik tovább. Csak szegény
arra nem gondolt, hogy az majd el fog olvadni… de már erre is van megoldása. :D
Na szóval, töltsük hasznosan a napot, és ne hagyjuk, hogy mások lehúzzanak.
Szóval mit lehet internet és emberek nélkül csinálni? Ó, nagyon sok mindent.
Jut idő tanulni, filmet nézni, olvasni, hóembert építeni és „furcsa nyelven”
írni a hóban. És ilyenkor jönnek a legjobb ötletek filmezés terén, aminek
persze csak a megvalósításával van a gond, hiszen kellenének hozzá szereplők…
:/ De nem bánom, legalább tanulok, és avval haladok, amennyit tudok (bár
unokatesómat idézzem: „Internet nélkül nem lehet létezni az egyetemen”). Orsinak
igaza van, minden téren rá vagyunk utalva az internetre. Azért nem tagadom,
szenvedek internet nélkül, de túlélhető. Olyan ez, mint a leszokás dohányzás.
Ha kibírod 2 hétig, míg a nikotin kiürül a szervezetből, utána már kevésbé
vágyik rá a szervezet és már tényleg csak akarás kérdése. És internet alatt
70%-ban a Facebook-ra gondolunk, ami nélkül nem lehet létezni, de élni igen. Amikor
csináltam olyanokat, hogy 1, másfél hétig nem léptem be, akkor éreztem utána
azt, hogy most már nem is akarok annyira felmenni, mint előtte. Tehát ha most
visszajönne az internet, tudom, hogy nem az lenne az első. Sőt! Tegyük fel,
hogy a mai portásnak, akit szintén megkérdeztem, igaza van, és tényleg csak
szerdán, ha nyitva az adminisztráció lesz internet, akkor addigra már annyira
nem fog hiányozni az F betűs oldal, hogy segít a jövőben visszanyerni a
szabadidőm egy részét, nemde? :/ Persze
ami a legnagyobb jelentősége, hogy egy olyannyira elterjedt és nélkülözhetetlen
KOMMUNIKÁCIÓS CSATORNA, ami nélkül most megőrül mindenki, hogy mi van velem, és
én is, hogy másokkal mi van. (És valld, be ezt a blogot is azért látta, mert
megosztottam Facebookon, különben csak havonta írnád be a webcímét, hogy
„mikorírokmár?”)
(Blog kelt: 2012.03.30. szombat 19:51)
2013. március 22., péntek
Narkolepszia
A szobatársam alvási szokásáról
külön blogot tudnék írni. Illetve, nem állna másból mint, hogy nappal alszik,
és éjszaka is. Akartam is már írni róla, de nem éreztem helyénvalónak, elvégre
mégis csak az ő magán ügye. De a ma reggeli eset kapcsán azt hiszem, ennyivel
tartozik, és megírhatom a tűzjelző-rendszeres blogomat! :)
A történet ott kezdődik, hogy
Aboody vett egy elektromos sütőt még korábban, mondván lusta kimenni mindig a
konyhába és így kényelmesebb, ha a szobából főzünk. Egy párszor azonban
eljátszottam azt, hogy odaégettem a rizset, húst vagy csak szimplán a serpenyőn
lévő égett olaj füstje összegyűlt a plafonon és valamelyik füstjelző bejelzett.
Semmi riasztás egyéb, csupán mikor kint mentem a folyosón, az egyik srác mondja
nekem, hogy „tűz volt a szobámba!?” Ő, nem hiszem, miért? „244 nem?” De… ekkor
kezdtem aggódni, de mondta, hogy tegnap szólt neki a portás, hogy szóljon fel,
hogy tilos dohányozni a szobákba, mert füstjelzők vannak, és ha tévesen kijönnek
a tűzoltók, akkor fizethetünk 500zł-t. „Ó… már emlékszem, tegnap este főztem…”
:D
Ez olyan november körül történt,
azóta amikor mindig a kellettnél több füst volt a szobába, elkezdtem figyelni
az érzékelőt, ami ha észlel valamit, akkor elkezd rajta világítani a piros led.
Ezt vagy 3x láttam pirosan világítani, és olyankor gyors szellőztetéssel 2-3
perc alatt meglehetett szüntetni, ergo no para.
A minap azonban „barátunk”-nak
sütni támadt kedve. A minap alatt értsd azt, hogy reggel 5:20-perc, pirkadat,
én pedig arra kelek, hogy a portásnő áll az ajtóba és lengyelül ordibál
Aboodynak, aki mondogatja neki, hogy „elnézést, elnézést”. A szoba bűzlik, tele
füsttel, felnézek a kis helyes piros lámpa vörösen izzik. Mire a nő mondta
neki, hogy most azonnal kinyitja legalább 5 percre az ablakot, nem érdekli
milyen hideg van odakint…(Aboody a szokásos „öltözetében”, egy szál alsógatya)
Ekkor keltem, fel, éreztem, hogy ez a kereszthuzat nem tesz majd jót, hiszen
akkora szél jött, hogy az ablakot kivágta, ami leverte az összes könyvemet az
ablakpárkányról, a tv-t és az összes papírom úgy szállt, mint a Kossuth Párbaj
című filmem egyik jelenetében. A nő később elment, Aboody meg mondja hogy, „Peter…
the fire alarm has been activated…” TÉNYLEG? Na ne mond! Ekkor láttam, hogy
csak halrudakat akart olajban kisütni és kicsit odaégett néhány darab.
A kolesz el van látva a képen
látható ADT (nem tudom milyen típusú) fire monitor systemmel, amin
természetesen egyből megjelenik, hogy 244-es szoba POŻAR, és ha olyan kedvében
van a portás, feljön, hogy mi az isten van már. Feltéve ha ez reggel 5-kor
történik. Hiszen ki az aki akkor dohányozna például?
És hogy miért süt valaki 5:20-kor
halat? Ne kérdezd. A hét elején elkezdtem jegyezni az időpontokat, hogy mettől
meddig aludt kedves barátom. Most sajnos mellettem horkol így nem tudom a
beleegyezését kérni a bloghoz…
Hétfőn hazajöttem 15-kor, aludt,
felkelt 21óra. Lefeküdt kedden 6-kor, felkelt 22-kor. Lefeküdt szerdán 5-kor,
felkelt 17-kor, visszafeküdt 18-kor majd felkelt 21-kor. Lefeküdt csütörtökön
6-kor, felkelt míg távol voltam. Ma hajnalban halat sütött, majd 6-kor
lefeküdt. Hazajöttem 14-kor aludt, elmentem 15-kor aludt, hazajöttem 20-kor,
most itthon vagyok, és 21-óra után van, MÉG NEM KELT FEL! Amíg ébren volt
persze, nem telt haszontalanul az idő, mivel mindig az ágyában fekve zenét
hallgatott vagy éppen laptopozott. Ja és tegnap este elment még kondizni. Google
barátomtól megtudtam, hogy „A narkolepszia olyan – egyelőre nem kevésbé
rejtélyes és izgalmas – krónikus betegség, mely gyakorlatilag az alvást
és az ébrenlétet szabályozó összetett rendszer működési zavarát jelenti.”
De esetünkben nem beszélhetünk narkopelsziáról, csak kellett egy jól hangzó
blogcím.
Emberek élete így megy el, csupán
mert átaluszzák. Van egy kedvenc „motivációs” videóm, youtube-on, amiben Arnold
Schwarzenegger beszél, és ő mondja, hogy ő napi 5 órákat aludt. Megkérdezik
tőle, na de várjál, minimum 7-óra kell a szervezetnek, mire ő: „hát azt
ajánlom, hogy aludjatok gyorsabban!”
Csak egy kis leírást akartam írni
a tűzjelző rendszerekről, na meg remélem több emberhez, eljut a videó üzenete.
http://www.youtube.com/watch?v=oATCQsmHK6U&list=UU8UARIp7SzNbwjxhgPwdnoA&index=1&feature=plcp
Jó éjt! :)
Jó éjt! :)
2013. március 17., vasárnap
Limitek
Figyelem! A következő írás meglehetősen hosszúra iskeredett és nem szokásom a panaszkodás, így nem is annak szántam. Csupán a gondolataim egy részét szeretném megosztani azokkal, akik kíváncsiak rá.
Play video first!
Play video first!
Az ember maximalista, vagy legalább is arra törekszik, ez
vagy sikerül és elégedett vagy nem. Legyen az bárki, vannak elvárásai és próbál
minél jobb lenni, mindenből, de ez sajnos nem mindig olyan egyszerű. Főleg
akkor, ha korlátozva vagyunk. Aki matekot tanul, az biztos ismeri a „limit”
kifejezést. Egy limit általában bounded (határos?) azaz valamilyen korlát
között értelmezhető.
Vegyünk egy
példát, miért nem tudok hibátlan jegyzeteket írni? Ülök Mechanikán egy spanyol
erasmusos csajjal mindig, aki olyan gyöngy betűkkel ír és rajzolja az ábrákat,
hogy az nem igaz. Á…én is tudok ilyet, csak akarás kérdése nem? Ezerrel írom a
jegyzetet, mert a tanár gyorsan diktál, mikor jönnek az ábrák. Legyen színes,
hogy jól elkülöníthető legyen, legyen átlátható, olvasható stb. Ekkor jön egy
probléma, óra közbe megkell állnom ceruzáthegyezni. Jó végül is csak 3mp, de
annyi idő alatt elcsúszok. Aztán ott vannak azok a hülye tollak, amik sose
írnak, vagy mindegyiknek nyomorék a színe és más és már. (pl. zöld tollból még
nem találkoztam olyannal, ami mindig egyből fogott volna szaggatás nélkül) És
veszek a múlt héten 5 új tollat, abból 4 nem jó. Azelőtt meg egy héten fogy ki
az összes tollam. Haladjunk, nem baj, csak ekkor jön a bökkenő, már nem is
férek el a papíron. Előre nem tervezhetek, mert nem tudom mit és mennyit, és
hogyan írnak a táblára, így vagy bő helyekkel írok, aminek mindig az a vége,
hogy olyankor írunk kb 1 sort, én meg fél oldalba írtam le, hogy jó szellős
legyen. Remek, csak pocsékolom a füzetet. Ha meg fontos és túl sok, akkor
nyilván egy helyen legyen már, és ne úgy nézzen ki az 1 egész oldalas feladat,
hogy az utolsó betű átlóg az új oldalra.
Sportolás? Gyúrnék én, de még az a heti egy is kevés. De muszáj valamit! Most jön a napi fekvőtámasz,
más nem maradt. Főzés…nehéz dolog, mert sok
idő és sok energia. Üljünk le tanulni, fél órával később éhes vagyok, akkor
együnk, ja hogy nincs kaja, ja hogy nincs elmosva. Mosogatás, főzés, vissza
tanulás, evés, vissza tanulás, stb. Mosás, ami lehetetlen ebbe a koleszba, de
hajnal 1-kor elszoktam hozni a kulcsot, amikor éppen senki nincs lent. Akkor
hajrá. Egyik mosás a másik után, közben pedig tudok rajzolni. Múltkor 4-kor
jöttünk fel Danival, a szobatársammal, jó, akkor 5-re jár le az utolsó mosás.
„Te ugye nem akarsz addig még rajzolni?” „De, miért? Te visszaalszol?” „Hát én
ilyen perverz állat vagyok, hogy igen!” :D Szóval így élünk mi. Vagyis a
szobáról nem is írok. Legyen elég annyi, mikor nincs itthon az ember pl 2
napig, és hazajön, tele energiával és minden jóval, akkor lép be és meglátja,
hogy micsoda szeméttelepben él, és hogy körülötte semmi változás, vagy csak még
nem is ugyanaz az állapot, csakis rosszabb. Szemét midnenhol, kosz, kupi,
ruhák, semmi hely, Aboody ugyanabban a
pózban alszik, ugyanazt csinálja 3 napja. Minden ugyanaz, max az
asztalom van jobban letúrva, mert valaki ott ült. Szóval igaz az a mondás,
mikor megkérdezném a többieket, na „mi
újság?” „MINDEN A RÉGIBEN!”
De ez az élet, és ez mindenkivel hasonlóképp van. A limitek korlátolnak és tudnám a listát folytatni de az idő korlátoz. Megkell maradni azokon belül és úgy, ahhoz alkalmazkodni. Én is ezen leszek, vagyok. Aki megért annak köszönöm, aki nem az nem.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)





