Rég
írtam már, és nincs is időm, de azért megpróbálom. Nagyon sok minden történik,
amiről nem tudok mesélni, ezért csak részletekben, hogy mi történt a film
fesztivált leszámítva. És egy kis változatosság: ehhez a bejegyzéshez nincs kép melléklet. Hát nem unalmas? :)
Voltam
szerdán Calculus konzultáción. Mikor beléptem a matek tanszék épületébe, azt
hittem, hogy valami new yorki irodaházba vagyok. Vadonat új üvegpalota az
egész, nem beszélve a tanár irodájáról. 4.emeleti kilátással, zsír új
bútorokkal tele. Tényleg úgy éreztem, mintha állásinterjún lennék valami business
cégnél. Kérdezgettem pár feladattal kapcsolatban, amit nem igazán tudtam
megoldani, ő persze csak annyit válaszolt, "oh, it's easy" és már meg
is oldotta. Akárcsak szerdán, kedden szintén este 8 után szabadultam az
egyetemről, ami elég sokkoló, ha belegondolok, hogy 8-ra mentem. Na de sebaj,
matekot imádom, főleg azt a keddi napot, amikor 6órám is van belőle. Már azon
gondolkoztam, hogy kart váltok, és matekszakra megyek. heh
Voltunk
Auchanba is vásárolni Szásával. Kitaláltam, hogy akkor viszünk bevásárlókocsit
és telerakjuk vízzel meg kajával, és egyszerűen hazatoljuk, így nem kell minden
héten vizet cipelni. Ő kicsit párázott ettől, de megnyugtattam, hogy otthon az
Újlak utcába mindenki ezt csinálja, mikor jönnek haza a Tesco-ból. Fizettünk,
majd célba vettük a koleszt. Egészen a parkoló sarkán lévő kereszteződésig
jutottunk, mikor a szembe irányból kiszúrt egy rendőr, aki rögtön megfordult és
meg is állt a közelünkbe. Dzien dobre ...blablabla. Ő csak hazavinnénk a
cuccot. Mondtam neki, hogy itt lakunk és holnap visszahozzuk. Nem holnap! Akkor
ma! Nincs ma! Nem vihetjük el. Akkor mit tegyünk? Rendes volt, hogy nem
büntetett meg, ezért nem akartam inkább megkérdezni, hogy berakhatjuk az ő
kocsijukba a cuccot. :P Pár perc tanakodás után végül kitaláltuk, hogy a
legegyszerűbb, ha taxizunk. Be is pakoltunk egybe, közbe a bevásárló kocsi
nekigurult a kocsi oldalának, sofőr erre csak hangosan „oh kurwa!”…De végül
hazavitt, kemény 3km-re. Nem volt olcsó mulatság, de én élveztem.
Mi
történt még múlt héten? Pénteken végre valahára megkaptam a diákigazolványomat
és vele együtt az Indeks-em (amolyan ellenőrző féle). Este Marcinhoz mentem,
aki névnapja alkalmából házibulit tartott. Szombaton hivatalos voltam haza, így
mondtam, hogy nem szeretnék megint: „drinking to mortality”-t játszani. Szóval csak kortyolgattunk,
jött Teodor, akinek D300-as gépével élvezkedtem és mesélt fotóriporter életéről.
És persze volt sok másik lengyel fiú/lány. Táncoltunk, jól éreztük magunkat,
majd hajnal 4 körül Teo beszólt lengyelül, hogy „na gyere MAGYAR, megyünk haza!”
(ezt meg értettem és egy nagy nevetés követte) Itt lakik ő is a kerületbe és
pont kapóra jött, hogy hazafuvarozzon.
És
mi történt másnap? Majd másnap leírom, vagy majd a videóból kiderül!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése