Megyek/jövök haza

Szombat hajnalban 4 után aludtam el. 10:00, csöng a telefonom, Anyu. „-Alszol?” „Már nem…ESIK a HÓ!” Leesett az idei első hó, én pedig kettő után nem sokkal elindultam Modlin reptérre. 

(Play video)

Ha nem derült volna ki, a videóból, hazamentem egy napra. Szombaton este megérkeztem, hazamentünk és szűk családi körbe töltöttem az estét. Egészen hajnalig unokatesóknál, tánc, tanulás meg élménybeszámoló. Másnap apu 8-ra jött, vele könyveket válogattunk és műszaki rajzot átbeszéltük. Gyors csomagolás és már megyünk is a reptérre.

13-ra értünk ki tesókkal, és Álmos is kijött, így tudtunk végre váltani pár szót. Aztán átvetettem magam a komoly SRA check-en, ahol meglepetésemre nem vették el a szögeket és más „szúró” tárgyakat (nemisbánom). Anyuval találkoztam bent a terminálon, ahol dolgozik. Volt vagy 2 órám így vold időm bejárni a Skycourt utasfogadó részeit. (korábban még az A380-as látogatásakor voltam itt, de akkor csakis a személyzeti folyosókon közlekedve :P „te úr isten!”) Eljött a három óra, kapunyitás, menni kell. Érdekesen van megoldva a beszállítás a Ryanair gépeihez, mert egyszerre 4 induló gép utasait terelik egy kapuhoz, onnan pedig mindenki kigyalogol a desztinációjának megfelelő sátorhoz. A sátoros check után újra összekeveredik mindenki és odasétál a megfelelő géphez. (Ilyenkor jut eszembe, hogy ha otthon előre átszerkesztem a beszállókártyát és viszek egy másikat magammal, akkor egy varsói út áráért ülhetek fel mondjuk egy Spanyolországba tartó gépre, anélkül, hogy az szemet szúrna a légiutaskísérőnek aki ezután már csak ránéz a papírra…) A másik érdekesség, az, hogy nem nézte meg senki a kézipoggyászt, amit általában nagy szigorral figyelnek, akár a 10kg meglétét, akár a csomag méretét. Vittem egy hátizsákot 9kg könyvvel, amiből kilógott a rajzos hengerem. Bent a terminálon vettünk anyuval „szülinapi ajándékot” (erről majd később, ha aktuális), ez 3 kis doboz, plusz a plakát a szobámba plusz anyu vízforralója. Nos, így összesen súlyban túlléptem a 10kg-ot, méretet tekintve pedig a 2 kézipoggyászal megfelelő volt a méret (ld. kép). 
Senki egyik ponton sem mondta, hogy ez így nem jó és pakoljam át vagy fizessem ki a 60eurót. Másoktól sem kértek semmit, de nem is bánom. Beszállásnál egy ex-Malév pilótával beszélgettem, aki épp a Ryanairnél dolgozik és utasként ment Spanyolországba, ahonnan majd visz egy Dublini járatot. Röviden is tömören kifejezte véleményét arra a kérdésemre, hogy „és milyen a Ryanairnél dolgozni?” „Szar!” Vele sétáltunk ki a betonon, ki-ki a maga gépéhez. Nagy a káosz ezeknél a fapadosoknál, hiszen senki sem áll ott és mondja, hogy melyik gép, hova megy. Egy kis tábla ki van rakva, de jószemmel alig lehet észrevenni. Nem meglepő, hogy láttam 8 utast elindulni az egyik üresen álló géphez, aminél még lépcső sem volt. Ott álltak egy darabig, várva, hogy beszálljanak, mikor az FBŐ-s jött terepjáróval, hogy mit csinálnak ott…Konkrétan a rámpások szólnak néha közbe, de nem az ő feladatuk lenne.

A gépre utolsónak felérve (mint mindig) azt tapasztaltam, hogy nagy a rohanás és azt közölték, hogy nincs idő felrakni a csomagokat, rakjunk le minden táskát az ülések alá, mert késik a gép. Én még bénáztam egy sort a túlméretés csomagommal, amit most már értek, hogy miért nem szabályos felvinni a fedélzetre. (nem fér el) Végül csak bepasszíroztam a csomagtartóba és már indultunk is. A többi csomag lazán hevert az ülések alatt, senkit sem zavart. A lényeg, hogy tartsák a 45 perces fordulóidőt, ami így, bár pár szabályt felhágva sikerül is.

Rohanás ide vagy oda, felszálltunk végül és 500m körül elértük a felhőalapot. Csupa fehérség, majd jött a csodás égbolt, ahogy emelkedtünk. Hold, havas tájak, naplemente. A mellettem ülő részeg párt nagyon nem nyűgözte le, ők inkább pezsgőztek 7000ft-ért. :P

Mikor utolsónak elhagytam a gépet (minő változatosság) megálltam lent fotózni. Láttam, hogy ja, rám várnak a felszálló utasok, akkor be kéne mennem…ekkor láttam meg az egyik sztyuit a lépcsőn, kezébe a plakátommal integetve, hogy ezt itt hagytam. Óh… köszönöm. (az a sok csomag, ez az átka). Szóval személyzet rendes volt, sőt kifejezetten örültem, hogy valaki magyarul köszön el.

Másfél óra utazás, és már itthon is voltam. A jól megszokott kolesz, ahogy azt egy napja otthagytam. Mi változott? Semmi, csak voltam otthon. :)