Ha itt a nyár...

Üdvözöllek nyári, és egyben az első éves záróblogban. Ezt a videót eredetileg július első napjaiban szerettem volna feltölteni, de ez technikai problémák miatt nem volt megvalósítható. Most végre elkészült, íme:

http://www.youtube.com/watch?v=AOBT_Hk3p44

szünet

Nem, nem tűntem el, csak hazajöttem.
Na jó terveztem egy videóblogot, és már készen is kéne lennie július első hetével bezárólag. Kész is, csak nem tudom a vágott filmet elmenteni. Meg megvágni sem rendesen. Movie Maker.
Hamarosan!

Légiposta

Egy júniusi keddi napon odajött hozzám az egyik lengyel csoporttársam Konrad, akivel mellesleg sohasem beszélek, hogy ezt találta, kezében felém nyújtva egy fehér papírlappal. „Drága Friss Házasok…” Rögtön felkaptam a fejem, hogy mit akar ez tőlem, majd mondta. Ő szerinte ez magyar, le tudnám neki fordítani? Elkezdtem szemügyre venni a papírt majd fordítottam, és mielőtt visszakérdeztem volna, hogy mi ez, még megnéztem a lap hátulját, amin egy bábolnai cím és hozzá kapcsolódó adatok voltak. Itt jöttem én: MI EZ!?

Elsőre azt gondoltam, hogy valahol találta az utcán és csak itt elhagyta valami utazó magyar pár…Ő ezt a nagymamája kertjében találta a hétvégén a fűben hevert, egy lufihoz kötve.

Persze, nyilván átrepült két országot haha. És akkor azért van rajta szalag? „Levágtam a lufikat mert koszos volt.” Na itt kezdtem elhinni a történetet.

          

  Hazaértem és felkerestem az illetőt facebookon, de csak a jókívánságot író személynek tudtam üzenetet hagyni, aki máig nem kapta meg. Mindenesetre megkerestem Google-be a Gorzakiew nevű települést, ami Varsótól úgy 200km-re van vidéken. Itt landolt a küldemény, ami ha légvonalban nézzük elég egyenes pályán, csupán egy feláramló széllel átrepülte a Tátrát és landolt az alföldön. Elvileg hihető de azért levetettem papírra az elméletemet és elpostáztam a lapot a rajta álló bábolnai címre. Majd vártam.

            Mikor már teljesen lemondtam róla, hogy valaha még választ kapok, akkor jött a válasz. A feleség megtalált facebookon, és írt, hogy én küldtem-e nekik levelet? Miután tisztáztuk, beigazolódott a feltételezésem:

„az előtörténet a következő: május XX-án volt az esküvőnk Bábolnán. Volt egy lufiposta nevű játék a lagzin, a vendégeink írhattak ígéreteket levelezőlapokra, amiket héliumos lufikkal szélnek eresztettünk. Ha a levelezőlap visszatalál, a vendég beváltja ígéretét. Azért azt nem gondoltuk, hogy Lengyelországig eljut, mivel sajnos elég rossz minőségű lufikat kaptunk, egy részük nem is szállt fel. … A férjemmel Németországban lakunk, szüleim ide továbbították a leveledet, szóval XY levelőlapja Magyarország-Lengyelo.-Magyaro. -Németo. vonalon egy pár ezer km-t megtett! Köszi Neked és barátodnak mégegyszer!...”

Tanulság, higgy a mesékben és használj te is LUFIPOSTÁT! :)

Teher alatt nő a pálma, de egy bizonyos teher alatt nem tud nőni!

 2013.06.10. Hétfő

Most Computer Science-en ülök a teremben tele 30 emberrel, akik velem együtt arra várnak, hogy bemutassák a projectüket. Annyi különbség van köztünk, hogy nekem nem igazán van kész és nem is biztos, hogy jó.
Múlt héten sok új dolog történt ahogy mindig is lenni szokott. Pénteken megtudtam, hogy egyik csoporttársam apja Termodynamics tanár és ő jött be egyszer helyettesíteni hozzánk, akire azt hittem, hogy filozófia tanár, mert úgy nézett ki. :D Most pedig beengedett az apja irodájában, aki éppen nem dolgozott, így beültünk kávézni és nézegetni az ottani dolgokat. Elmesélte az életüket, meg hogy a családban mindenki tanár vagy valami értelmiség.

Aztán elérkezett a számomra várva várt szombat. James Horner koncert volt, (aki nem ismeri szégyellje el magát és keressen rá) egyébként ő a Titanic és számos másik híres film zeneszerzője. Az előadás 16:30-kor kezdődött, amit szépen reggel 6:30-nak véltem, és 5 perccel műsor a műsor kezdése előtt eszméltem rá, hogy valami nem stimmel. Sebaj, kétszer játszották, tehát mentem az este 19:30-as kezdésre, beengedtek egész egyszerűen, ám a foglalt helyem közelébe nem akartak engedni leülni, így leküldtek a színpadtól 10m-re lévő oldalsó sorokba. Végül középen a legelőkelőbb helyek egyikén ülve hallgattam végig a koncertet. A koncert maga olyan filmek, mint például Titanic, Avatar, Apollo13, Saving Private Ryan és hasonló filmekből volt összeválogatva. Titanic-ból persze csak 3 számot játszottak és egyben játszva, azokból is a 4 ütemek helyett mindenhol 3-at játszva, ami miatt mindegyik ütemnél kétségbe voltam esve, hogy á ez így nagyon gyors, 1-2-3, még 1et, nah… 1-2-3… :( De hallgatni egészen felemelő volt élőben. Ami nem tetszett, hogy a zenekar feje fölött vetítettek a filmekből betéteket keverve a zenekarról vett élő képekkel, ami persze full HD minőségben volt rögzítve, míg a filmek a legalacsonyabb minőségben. Nyilván nem futotta a jogdíjakra vagy nem volt kéznél egy Blue Ray DVD mindegyikből, de könyörgöm egy Titanic-os vagy Avatart 10x7méteres kijelzőn kockákba nézni… (Jó az én képeim minősége is csak telefonos lett) A rendezés viszont maximális volt. Mármint ahogy a fénytechnikával játszottak az egyes ütemes részeknél. Vagy mikor az Aliens-ből volt egy rész ahol az űrben megfagynak, egyből hideg levegőt fújtak a nézőtérre.

Majd jött a vasárnap. Egész nap érdekes felhőképződmények voltak az égen, végül 14 óra tájt jött a monszun. 2 órán át szakadt az ég, amivel semmi gond, mivel tök szép felvételeket lehet készíteni, de mikor folyik be a víz az ablakokon akkor már elég. Később a földszinten tapasztaltam, hogy a portás káromkodva rohan le kulcsokkal a pincébe. Tehát beáztunk. Picében van ugye a zuhanyzó (:D) és a mosószoba, de minden 15cm-es vízben állt.

Közben még mindig várok, mivel a tanár érzi, hogy nálam nem lesz sok dolga, ezért hagy a végére? Legalább jut időm a blogra amit egyébként júliusig nem terveztem, hogy lesz időm megírni, csak szegény Annát sajnálom, aki kint vár rám 2 órája mert nem tudom mikor végzek.

Elöljáróban, ezen a héten hasonlóan a mai 3 óra alváshoz, nem tervezek többet naponta, de valamit muszáj lesz. Testek, aztán majd jövő hét hétfőn vége a semesternek. És 19-től vizsgaidőszak. Az eltart 29-ig, aztán ki tudja, hogyan és mikor sodor haza a víz.

1 héttel később

Folytatnám a blogot, amit hétfőn nem sikerült feltöltenem. Azóta eltelt egy hét, és mindjárt megint hétfő. És ahogy terveztem minimum alvással vészeltem át a hetet, maximális teljesítménnyel akár fizikailag akár szellemileg. :) Pénteken (Aludtam 01:00-10:00) éreztem, hogy most halok meg, de furcsa mód még élek. Meg szerdán is. Egyébként a hét abból állt, hogy délelőtt 2-3 test volt egyetemen, aztán délutántól hajnal 2-ig könyvtárba tanultunk Annával. Aztán még haza, és kelés 7-kor, hogy ugyanezt eljátsszuk másnap. (Szerdán 4:30-7:30-ig aludtam)

ez amolyan hajnalban hazajövős kép egyike

Közben zajlanak a lezárások már néhány tantárgyból, köztük a Phisical Education, amiből 2 órát lehet hiányozni egy semesterben, na nekem sikerült 5-öt, mivel mindig correction test-et írtam és valahogy jobbnak láttam egy Calculus examre menni, mint a kondiba. Ezt persze hetekig mondtam az edzőnek, de ő megnyugtatott hogy „twuj problem!”. Aztán végül kitalálta, hogy ha hétfőn reggel 8-kor megyek kosarazni, akkor átenged. Szóval reggel kosár! :D

ez amolyan utálom már a napfelkeltét nézni kép

Szombaton elmentünk Annával az egyetemi színjátszó kör előadására. Agata osztálytársam játszott benne, és őt hallgattuk, ahogy lengyelül színészkedik. Viszonylag keveset értettem a darabból, de ezt még inkább ösztönöz most abban, hogy akkor a nyáron megtanulunk lengyelül!  Mert az milyen jó, hogy itt mindenhol, a magyar, amolyan titkos nyelvként bárhol használhatjuk, de otthon már nem lesz ez így, és arra jó lesz a lengyel.

ő Anna :)

Ma vasárnap (you don’t say! :O), Dani szobatársam már ül a vonaton hazafele, és elfogyott az 1 kiló eper is amit ma vettem 4zł-ért (280ft). Csak hogy érezd a jólétet. Na meg van egy angyali szakácsom, akivel főzünk olyan finomakat, hogy mindig a Mesterszakács-os Csabi unokatesómat kell, hogy felhozzam példának, és persze mindig olyan meghitten étkezünk a folyosón lévő valamelyik nagy ablakpárkányon, hogy az nagyon jó. :)

Ami zavar most, hogy nagyon kéne tanulnom és lassan haladok csak vele. Meg aztán Anna elmegy a héten, én pedig még júliusig itt leszek. Most kezdem igazán érezni a honvágy jeleit. Vagyis inkább fogom, akkor. Sebaj, vizsgák lemennek és jön a nyár! Sokakat nagyon várok már, hogy újra lássak, de előre félek, hogy nem lesz időm mindenre. Ahogy most sem egy rendes blogot írni, ezért ami még érdekes és leírtam volna azt röviden, néhány mondatban:

- Ma könyvtárba menet elvérzett egy hajléktalan a buszon…hát mondom kéne szólnom a sofőrnek, hogy álljon ki a busszal, hogy feltakarítsák. Mondtam is neki hogy the bus is full of blood de az a 4-5 nyugdíjas akit megkérdeztem nem igazán értett, helyette lengyelül elkezdtek velem ordibálni. Jó leszállok...

- Ma ugye 8 kor zárt a könyvtár mert már nincs meghosszabbított nyitva tartás hajnal 5 ig mint múlthéten, ezért tök vicces volt hallani ahogy bemondták este, hogy „It’s time to close the library, thank you for comming, Good bye!”

- Műszakirajból utolsó órán mivel minden rajzot be kellett mutatni, hogy a tanár lezárjon, vittem neki. Majd mikor megköszönte az évet, kérdeztem, hogy khm! A rajzaim ottmaradtak… Igen, mert hogy ő neki azt el is kell tennie. MII!? Na-nanana, neem! :D Mondta, hogy ez az új szabály, sajnálja, de nem adhat. Mondtam, hogy pedig én nagyon szeretném őket megtartani ha már ennyit dolgoztam vele, mire kivett a 15 darab közül 2-t hogy ennyit odaad. Jobb mint a semmi, de azért 5 perccel később újra próbálkoztam, hogy hát izé, miért kell nekik azt elvenni. Végül mivel kedves és kedvel engem megadta magát és még 2-3 rajzot odaadott, de a többit mondta, hogy szigorúan elveszi. Nagyon szomorú voltam, mint ha egy végtagomtól fosztottak meg.

- Computer Science pedig úgy nem tetszik, ahogy van. Mármint a tanítási menet. Végül még szerdán 3 órát vártam a tanárra, hogy bemutassam utolsók között a félig működő projectem-et, amiben egy rugót és egy hozzá rögzített súrlódó test mozgási dinamikáját kellett levezetni, és c programozással kiszámolni a kért dolgokat. Végül Mechanika test után mondta, hogy akkor még menjek vissza befejezni. Sikerült mindezt, és végül kaptam 8 pontot a 16 maximumból amit el sem akartam hinni.

Na mára ennyi, még két hét. Üdvözletem! (Blog címe egy saját mondás, amit tanulási és kialvatlan óráim közepette gondoltam ki a héten)

The First

A történet az éjszakai buszozásról szól meg másról. Annyira jó kedvvel utaztam az elmúlt két napban az éjszakai járatokon, hogy gondoltam megosztom, ti is hadd röhögjetek. (előre is bocsánat, de nem lesz kép mellékelve. Próbáltam lefotózni ma a hot-dog-ot amit csináltam, de az túl béna kép lenne egy blogra :D)

A dolog ott kezdődik, hogy felszállok az N36-os buszra, ami jellemzően mindig egy Ikarusz 260-as busz, akárcsak az otthoni BKV flottás buszok egy része. És míg beérek vele a Centrumba, eltűnődök, hogy bármennyire is jó itt és szeretem az itteni "új" buszokat, mennyire visszahozza azt a jó kis régi, Ikaruszos korszakot, ha felszálló kegy ilyenre. Meg hirtelen otthon érzem magam, az a szag, a csengő, azok a jelzőgombok, amit nem bírsz ki, hogy ne nyomj meg és így tovább. Persze átszállva a jövő buszaiba, egyből más a légkör, az a régi busz szag helyett az új kárpit szaga fogad...
Aztán jön az 'óra 45 perc, ekkor egyszerre indul a központból az összes éjszakai járat, az összes irányban. Sofőrök beszállnak, és versenyszerűen indítják be a motorokat. Jön a hirtelen sietség, mindenki utolsóként fut a buszokhoz, légsűrítő jár, kijelzők boot-olnak, jegykezelők aktiválódnak, lámpák felkapcsolódnak, majd ahogy kattan az óra, minden ajtó egyszerre záródik, és már gördülnek is ki a sárga-piros buszok az állomásról. És ekkor jön az utazás, tele élményekkel. Még 10.ben meséltem akkori osztálytársamnak, hogy szeretnék egy könyvet írni 151-es címmel, benne a mindennapos élményeimmel a 151-es buszon suliba menet. Erre ő csak furán írt vissza, hogy vajon miféle élmények lehetnek egy buszon? De bármennyire is fura, ott mindig történik valami fura. És így volt ez az éjszakaikon is.
Tegnapelőtt például egy részeg csapat fiatal állt középtájt, és egyikőjük enyhén be volt csípve. Egyik lámpánál álltunk és szegényen látszott hogy nagyon unja magát, csüngött a kapaszokódról lefele, majd elkezdte énekelni hangosan, hogy: "Hot-dog, Hot-dog, nyamnyamnya-nyam nyam nyam!" :D Elsőre persze nem tűnik fel, mert mindenki részek és ez normális. De mikor már 5 percig ezt énekli a síri csendes buszon, akkor kezd viccessé válni. Végére már a fél busz vigyorgó arccal ült és bárkire néztél láttad, hogy másodpercek kérdése és elröhögi magát mindenki. Majd jött még egy "hot-dog" és sikerült... :D

Aztán tegnap is hasonlóképp jártam, noha ezúttal N42 helyett N43-al jöttem, mert az milyen jó már, hogy 4 busszal hazatudok jönni hajnal 2 kor. Ezúttal két koma kezdett el versengeni a busz közepén lévő kapaszkodón, hogy ki tud több húzódzkodást csinálni. A dolog már abból a szempontból is tetszett, hogy mindent értettem, mivel ugyanazokat a szavakat mondták, mint a kondiba az edzőm szokott, és mikor elkezdett számolni raz, dwa,... akkor kezdtem el röhögni rajtuk. Megcsinált 10-et, de jött a másik, hogy áá csinálj még!! Osiemnaście! Majd jött a másik. És megyünk a kis busszal az éjszakában, középen két csávó húzódzkodik, sofőr a tükörből látva röhög, meg az egész busz. Néztem a mellettemülőt, aki eddig kómás arccal aludt, most könnyes szemekkel röhög mellettem. Aztán eljött a megállójuk, az egyikük lajhárpózban lehajolva meghajolt, majd illedelmesen megtapsoltuk őket.

Fura, hogy itt érezni ezt a "lengyelséget" az emberekben, az összetartást vagy a jókedvet, ami otthon is megvan, de itt más. A bácsika aki mindig jön a villamoson hegedülni, harmonikázni, vagy a rendszeres éjszakai éneklések a buszon, ne adj isten a rendőrökkel folytatott "férfias" társalgások, mint minap az egyik megállóba, mikor kinyílt az ajtó és két rendőr állt a megállóba. Egyből felcsillant minden buszon lévő szeme és kezdték mélyen tisztelve üdvözölni a biztosurakat. És azok a nézések... :D

Lublin

Ahogy minden eltervezett, tanulós és semmittevős szünet vége lenni szokott, most is történt egy fordulat, mikor péntek este kiderült, hogy másnap megyek Lublinba Paulinához. Ő róla az előző blogban lehet, hogy már említettem pár szót, de aki nem ismerné, egy ismerős a koliból.

Vonattal a centrumból 2,5 óra alatt odalehet érni. Útközben egy Dęblin nevű városkán át vezet az út aminek olyan tetszetős neve van, hogy fontolgatom, mikor megyek oda legközelebb. Végül megérkeztem 11 után nem sokkal. Paulina és bátyja  Karol, valamint Karol egy Moldovai barátja jöttek ki elém. Vagyis mögém, de végül csak elindultunk az ottani óvárosba. 

Ami egyből szemetszúr, hogy nincsenek villamosok, viszont ez egyike annak a 3 lengyel városnak, ahol trolibuszok közlekednek. Trolololololo :D És Azok közül is a legmodernebbek, érintőképernyős jegykezelőgépekkel, de ezen ugye már rég nem lepődünk meg. Amin viszont igen, hogy a buszok 70%-a piros-fehér-zöld-re van festve. Átballagtunk az ilyen-olyan téren, hirtelen Kőszeg vagy Szombathely, esetenként Pécsett éreztem magam.

A város terebélyesedik a közeli dombokon és mint valami vásznon a háttérben panel és különböző lakóházblokkok tömkelege fogad. Ezt kiválóan lehet látni az óváros közepén, és egyben tetejéről is. Itt a dombtetőn ugyanis 3zł-ért fel lehet menni az egyik templomra és +47méterről pásztázni a várost. Láttunk még várat, és még több templomot. Annak ellenére, hogy hosszas beszélgetésekben meséltük, hogy ki mennyire nem követi a vallását, valahogy mindig egy templomban ücsörögve találtuk magunkat és azt vitattuk, hogy vajon az ki-miért imádkozik manapság? Szintén nem meglepő, hogy Lengyelországban nagyon vallásosak az emberek, ezért ne lepődj meg ha kígyózó sor áll a gyóntatószéknél.

Majd kettéváltunk, mint a Scooby-Doo-ban szoktak így elmentünk Paulinához. Ebédeltünk, vicces beszélgetést folytattam az apjával, aki nem tud angolul, így kénytelen voltam lengyel ér orosz tudásommal ékeskedni. Hát ez nem megy sokáig, így mindig mondta az öreg, hogy na majd mindjárt jön Paulinka és lefordítja :D Szóval igen, szegény csajszi ott fordítgatott, és ismét elmondták, hogy a magyar ételek mennyire finomak. A néni, pedig aki a templom múzeumban volt és megtudta, hogy magyar vagyok, egyből füligérő mosollyal mondta, hogy ő imádja a miniszterelnökünket! :D (végre valaki, gondoltam magamba)

Abban a múzeumban pedig csak azért fizettünk be, hogy kipróbáljuk a "hangvezetőplafont". Beállsz a sarokba, mint egy szanatóriumban a betegek és elkezdesz a falhoz suttogni, amit az átellenes oldalon a másik hall. Ha még egy pár beáll a másik két sarokban, akkor pedig ők is ugyanúgy hallják egymást, és a hang nem fog középen keveredni vagy semmi ilyesmi. Jó dolog, bár ilyenkor az ember csak röhögni tud és nem igazán suttog. :D

Visszaérve az állomásra, még fél órát sorban álltunk, hogy jegyet vegyek, kipróbáltuk a váróterem boltívjának a hangvezetését is, de itt annyira nem hallatszódott semmi, ezért inkább visszaálltunk a sorba. :P Végül nem volt idő, vonat nem vár, így rohantunk a peronra, hogy ott hátha kapunk még jegyet a kallernál, de hasonló volt a sor. Fájdalmas búcsú, mivel holnap találkozunk a koliban, de a történetnek nincs vége, ugyanis a vonaton mindig történik valami.

Ezúttal felszállt a kabinba 3 ötvenes éveiben járó életvidám úrinő, majd később csatlakozott egy pasi is hozzájuk. Épp utaznak a Kanári-szigetekre és kezdték körbekínálni a kocsit valami méregdrága alkohollal. Az volt az érdekes mikor 1 órányi "beszélgetés" után odafordult hozzám az egyik, hogy te lengyel vagy...? Nie. Mire mindenki meglepődve kapkodott félre, hogy akkor mi? Magyar...óóóó Polak i Wengier dwa bratanki...és jött a szokásos mondat/öröm, amire persze inni kell ismét...Ekkor már összeállt a kép nekik, és mondták, hogy áh akkor azért beszéltem olyan furcsán a kalauzzal. Na ekkor jött még Abbey, egy kutya, aki csak úgy beosont a folyosóról. Majd jött hozzá a gazdája, aki hasonló lengyeltudással, mint én kezdett beszélni. New Jersey? - kérdeztem...Nem, New Yorkból jött és csak utazgat, de már 2 hónapja itt van. stb stb stb.

Jó, képek?

Itt

Holnap beindul az üzem és két hónap tanulás. Ma még egy pizzát sütök, de most datolyázunk Aboody-val, mert vettem Auchanba, ő meg itt ujjong, hogy 2 éve nem evett. :P De állítólag tejbe áztatva hűtőbe 5 óra után fogyasztva a legjobb. Na pá! :D

Kwiecień

Csak úgy lengyelesen, kwiecień, ami áprilist  jelent, de ha leveszed az utolsó két betűt akkor már virágot. Sokat gondolkoztam, hogy vajon miért nem írtam húsvét óta blogot, és főképp azon, hogy mit tegyek bele. Most legyen ez egy amolyan áprilisi összefoglaló.

Ha fellapozom a tavalyi naptáromat és összevetem az idei április történéseit az akkorival, akkor meglepően sok hasonlóságot kapunk. Baráti szálak akkor és most, vizsgák tömkelege akkor és most, na meg persze a már rég óta ismert Titanic évforduló. Ez jellemzően hónap közepén van, és ilyenkor szoktam késztetést érezni arra, hogy karácsony után ismét megnézzem, mert már régen láttam. Tavaly, 3D-ben néztem moziba, majd a suliból hazavitt projectorral otthon wide-screen view-ban...most itt a koliba nem maradt más, mint a TV-szoba, ahol szintén projectoron, még wide-abb view-ban nézhettem. És ami furcsán fogadott április elején, hogy megjelent egy nagy poster az egyetemen, rajta egy felnagyított és kiszínezett kép a hajóról. Az első emberrel, aki szembe jött lefordítattam, hogy MI EZ? :O ekkor derült ki, hogy csak a végzősök báljának a plakátja és semmi köze a Titanic-hoz, csak mivel április gondolták ráteszik. És mivel elmúlt a bál, ezért valakinek gondoskodnia is kell a poster eltávolításáról, így történt, hogy már kettőt szereztem belőle. 

Ami még új és kapcsolódik itteni tartózkodásomhoz, az az, hogy megismerkedtem "magyarokkal". Mert, ahogy korábban tévesen vélt hitem megcáfolódott, vannak itt páran akik tanulnak/dolgoznak akár Erasmuson akár anélkül. Dani(szobatársam) által így ismertem meg egy kis csapat magyart, köztük pl. volt osztálytársam Adri unokatesóját, Annát, Dorottyát, Esztit és Sanyit, ja meg Dávidot stb. Velük először csak egy péntek esti csevegésre ültünk be a Relax nevű bárba, majd következő héten ismét összetalálkoztunk, hasonló céllal. Legutóbb pedig kedden este találkoztunk és mentünk el a Remont-ba, ahol utoljára novemberben voltam, mikor pár magyar meglepett a szülinapomra. 

Most viszont én leptem meg Orsi (unokatesómat) szülinapjára, egy általam már ismert videóval, és azt vetítették le otthon a családi-baráti körnek. Telt egy kis időbe, míg operatőrt találok hozzá, meg megrendezem, hogy mit is akarok bele. Ezt a videót most nem osztom meg, mivel személyreszólóra csináltam, de elárulok egy kulisszatitkot, folyamatosam forgatom új kisfilmemet, amit majd remélhetőleg a nyáron tudok bemutatni. Addig is folyamatosan gyűlnek a különféle filmes ötletek és egyéb kameraállások, amiket majd egyszer felhasználok, ha már tudom mit akarok forgatni.

Voltam Agata szülinapján is, ami Varsó keleti részén volt egy barátjuk házában. Oda két osztálytársammal Agnieszkával és Kamillával mentem, de később Adam is hozzánk csatlakozott. Így 3-aban "ünnepeltünk" végül, mert a többi ember úgy elvolt magával vagy mással. 

még csak parciálisan deriválni tudok, de hamarosan!

Suli? Megy, kezdem érezni a vizsgák közeledtét ezért most kéne extra tanulási módra kapcsolni, de ez a legnehezebb akkor, amikor üres a koli és tudod, hogy mindenki otthon van/utazgat vagy bármit csinál de nem tanul. Nembaj, én ellenpélda leszek most. Fizikából 4-essel zártam az első félévet, ezt a héten tudtam meg, valamint Electric circuits-ból is 10/10pontos test-et írtam. Termodynamics-ból sajnos csak közepesen vergődök, hasonló a helyzet Computer Science-ből és Mechanikából. Műszakirajzból megírtuk végre első test-ünket, amin valami repülőgép-alkatrészt kellett lerajzolnom, mindössze 2 óra alatt. Persze 5 perc hiányzott volna még a munkám tökéletesítéséhez, így 2 méretet úgy lehagytam, mint a bicikliseket görkorival a parkban szoktam.

Park+tavasz+péntek kondi után=görkori! Eljött az ideje, hogy fél év kihagyás után újból görkorizzak, persze nehézkesen indult, míg a jégkoris mozgásról átálltam, de utána alig akartam abba hagyni. Az idő és az idősjárás a legnagyobb ellenségem, de legyőzhető. Meséltem a "matekos csaj"-ról? Egyik nap korizásból hazajövet integetett az utca túloldaláról görkorival a lábán, szóval ő is görkorizik... :)

Koli? Az is rendben. Bejelentkeztem jövő évre, hogy hol szeretnék lakni és meglepő módon nem ezt választottam első helynek, hanem a Mikrus nevű, hasonló elrendezésű, de egészen modern kolit, ami csupán 10 percre van az egyetemről. Ami nem rossz hosszútávon, de valahogy imádok utazni ide, innen, és olykor csak 25-30perc az út. A villamosozás és buszozás annyira a szívem csücske, hogy nem is zavar a távolság. A mosószobában is lecserélték a gépeket pénzes mosógépekre, így tulajdonképpen az internet lassúságán kívül semmi okom nincs panaszra ebben a koliban. De mivel ez a legósdibb és innen menekül mindenki, még mindig könnyebb visszajönnöm, ha majd nem fog tetszeni az új kolesz. Persze az emberek azok, akik inkább otthonossá és barátságossá teszik, akikkel itt élek. Szobatársaim remek emberek, attól függetlenül, hogy pl. Aboody szeret sokat aludni és semmit sem csinálni. P-t is itt ismertem meg és hébe-hóba azért csak összehoz vele a sor. Bár újabban csak "hóba". Szása, Damian és még sokan mások, akik valószínű mind Mikrusban vagy ugyanitt fognak jövőre lakni, de ezt majd a sors eldönti.

Ami most vár rám; 3 nap szünet, tanulással-filmezéssel töltve. Egyetem hiányzik, de azt hiszem, hogy június 30-ig, bőven leszek bent eleget, és ide is csak tanulni járok majd haza. De utána nyár és MEGYEK HAZA!

Honvágy? Neem, kicsit. Család, barátok, kutyák-cicák hiányoznak legfőképpen. Meg az a "hazamegyek" érzés, amit nap mint nap látok. Szinte mindenki körülöttem, haza megy vagy ment valamikor. Most visszagondolva durva, hogy december óta nem voltam otthon. De most itt vagyok otthon, és nem is tart sokáig. Ja és finom a csapvíz is! :D

Visitors

Azon kívül, hogy nem volt múltkor internet, volt más. Ezúttal viszont beújítok, egy résztvevő leírásából olvashatod a blogot, amit unokatesóm Sára blogjáról copy-ztam. Remélem nem bánja, meg ti sem. :)

"Tíz óra volt az út, valójában inkább tizenkettő, kocsival mentünk, de most képzeljetek el egy olyan kocsit, amit indulás előtt be kell bikázni (ez nem tudtam, mit jelent, hátha más se: egy kocsiból ilyen madzagok segítségével áramot kell vezetni egy másik kocsiba), fél évig nem is használták (nem tudom, hogy azért-e, mert az unokanővérem letépte a rendőrök rendszámtábláját, vagy másért, de én így szoktam mesélni, mert így viccesebb), és nyári gumi volt rajta (ez március végén már nem lehetne probléma, mégis az volt). szóval elindultunk Lengyelországba. én nem is tudom, mit csináltunk az úton, főleg semmit. beszélgettünk, néha aludtunk, én az út háromnegyed részében kb ki voltam ütve a fűtéstől, olyan rosszul voltam, mint még soha, aztán az utolsó 2-3 órában már semmi bajom nem volt, lehet, hogy alkalmazkodtam, vagy mittudomén, de elég szörnyű volt addig. aztán Lengyelországba átérve zuhogott a hó konkrétan, úgyhogy még lassabban tudtunk menni (nyári gumik heló). mikor végre Varsóba értünk, akkor nem vicc, legalább egy órát tekeregtünk, mert nem találtuk a koleszt (volt googlees térképünk, ami egy rakás szar volt - de mondjuk legalább valami, mert visszafelé már térképünk se volt. de semmilyen :D). végül valahogy elvergődtünk oda, átnyomultunk a portáson, bekopogtunk először a rossz szobába, majd benyitottunk a jóba - és ott volt a Péter, egészen meglepődve, hogy most álmodom, vagy mi? nagyon vicces volt :D
úgy volt, hogy másnap hajnalban már indulunk is vissza, de végül meggyőzött a Péter, hogy ez hülyeség, úgyhogy maradtunk még hétfőre is. nem tudok pontosan felidézni mindent, de nagyvonalakban: sokatsokatsokat beszélgettünk, megismertük Aboodyt, aki a Péter szobatársa, jófej meg minden, csak mintha hőgutája lenne, nyitott ablaknál aludtunk (ismétlem, ott zuhogott a hó, alacsony hőfok, ilyesmi), meg rohadt idegesítő volt, hogy többször arra ébredtem, hogy tárva-nyitva az ajtó és igazából bárki bebámulhat/jöhet a szobába. jó, voltak kb tízen az egész koleszban a szünet miatt, de akkor is. ja, amúgy a Marcival a földön aludtunk, a Lindáék is nyomorogtak. jó, hogy tényleg üres volt az egész kolesz.

Hétfőn reggeliztünk, majd ebédeltünk (tényleg kb így), nem kóstoltam lengyel különlegességet, viszont ilyen rák snacket igen, a Péter azt szokta rágcsálni, őő érdekes íze volt, jó, de mégse, rossz, de mégse, szóval fura, de úgy ettük. aztán elmentünk CBhez és Eszterhez (aki kenyai, és nem így írják a nevét, viszont így mondják), a Péter barátaihoz, nagyon aranyosak voltak mindketten (az Eszter berakott egy rolling stones számot, mert "úgy hallotta, hogy a magyarok szeretik a rolling stonest" :D:D), főleg mert mutattak a Péterről egy videót, ahol Linkin Parkot énekel fel. ezután elmentünk az oldtownba, sétálgattunk, szép volt nagyon (ekkor már meg voltam fázva, szerintem Aboody miatt, az öcsém szerint mert téli időben pulcsiban mászkáltam), késő délután pedig a koleszban főztünk (koleszhez képest irtó jó konyha van), 
aztán kiültünk egy párkányba és a Péter elmesélte élete történetét, kakkukoztunk, nagggggyon sokat nevettünk. közben megismertünk így embereket, Faggotot pl (ha így írják? "i'm from Kashmír, maan!" :DDD), meg a kopasz szemüveges csávót, akinek az arcába mosolyogva 'heló köcsög' (megértem :D). aztán még este kimentünk az udvarra, belevéstük a hóba, hogy kellemes húsvétot, közben néha majdnem meghaltunk a nevetéstől, volt bukfenc, hógolyó szétcsapása, hóangyalka készítése (=beleverése a hóba). éés végül aludtunk is, másnap meg végül reggel tíz körül indultunk, mert még elmentünk az auchanba vásárolni, ami nagggyon nagy, két emeletes, és tele van mindenfélével, pl az italok.. úristen, nagyon sok van, mármint alkohol is, meg ilyen levek is egyaránt. meg mindenből, irtó nagy a választék. vettünk nekem dossziét, úgyhogy van egy sárga lengyel dossziém (L) aztán pedig útra keltünk, és hopp, tíz óra múlva már itthon is voltunk. amúgy tényleg gyorsabb volt az út, kevesebbszer álltunk meg, az idő is jobb volt, meg mondjuk többet is aludtam, az is közrejátszhatott."

 Jut eszembe írnom kell Sárának, aki itt voltuk alatt hagyott egy üzenetet erre a napra a naptáramba: "Write me today! Sára <3".