Lengyel vízen

Szombaton Mateusz és Adam csoporttársaimmal vitorlázni (vízen) mentünk. Az egyetem vitorlázó körének vitorlásával. Életem első vitorlázása volt és elég emlékezetes is marad.

Reggel 9-órás indulással Varsóból, végül 11:30-ra értünk ki a Zegrze Południowe-i tóhoz. Felraktuk a kis hajóra a vitorlákat, amihez külön csavarokat kellett szereznem a raktárból, amikhez persze vittem néhány villáskulcsot is, amiket végül a táskámba elraktam, mert már indultunk is. (ez később még jól fog jönni) Kieveztünk-tem az öbölből és már vitt is minket a szél. Elég jelentősen sodort, de ekkor még csak az első vitorlát raktuk fel. (aki ért a hajózáshoz az nézze el nekem a szakzsargon használatának hiányát) Az első vitorla csak alacsony sebességet biztosít, de elég ahhoz, hogy a hajó így is szinte 80°-ban bedőljön, miközben nekünk a túloldalán kihajolva kell ordibálnunk a rémülettől, hogy ne boruljon be. Később rájöttem, hogy Mateusz ezt direkt csinálja és minden normális, tehát nincs miért aggódni. Ekkor már én is kezembe fogtam a köteleket és ahogy megfeszült a vitorla, dőltünk be egészen addig, míg a víz is dőlt már be a hajóba. Akkor persze kicsit lazítottunk a vásznon és lelassultunk. Mikor már végre megértettem az orrvitorla aerodinamikáját, felhúztuk a nagy vitorlát is. (na jó itt az idő, hogy rákeressek) – És tényleg nagy vitorlának hívják. – Szóval most már még gyorsabban mentünk és két vitorlával, lehasalva bukdácsoltunk a kis hajóban. A szél egyre csak erősödött, és ekkor jött a forduló. Hirtelen a nagy-vitorla kicsapódott oldalra, bele a vízbe, amiért egyből nyúlni készültem, de ekkor az orrvitorla köteleit is befújta a szél. Mikor húztam vissza a köteleket, Mateusz azt hitte, hogy megakarom feszíteni a vitorlát, és ráordított, hogy eresszem le! (persze ezt lengyelül) Ekkor „rohant” (a 4 méteres hajóba amennyire lehet rohanni) előre, hogy lehúzza a vitorlákat, miközben próbáltam visszahúzni a hajóba őket. Ekkor szólt, hogy hagyjam, fogjam gyorsan a kormányt! Hátramegyek, miközben nézem, hogy mekkora vihar támadt, és próbáltam rájönni, hogy mi is okozta ezt. Nyúlok a kormányhoz, de ekkor láttam, hogy letört, és nincs meg a rúdja. Előreszólta, hogy letört, hogy fogjam meg? Ekkor jött a válasz, hogy persze hogy letört, emeljem ki a kormánylapot a vízből! Ó…Kihasaltam a tatra, majd próbáltam felhúzni a nagy fémlapot, de azt olyan erővel sodorták ki a hullámok, hogy esélytelen volt kihúzni. Ekkor jöttek hátra a többiek, hogy akkor majd ők ketten kiveszik, fogjam az evezőket és kormányozzak avval. Miután nekik sem sikerült, kiegyeztek, hogy Adam kézzel felhúzva tartja, így nem akadályoz minket a mozgásban (mármint a kormánylapát). Mateusz pedig megmutatta, hogy kell adni az SOS jelet, szóval ha látok egy hajót szóljak. Ekkor kezdtem töprengeni, hogy akkor mi is fog a táskámból elázni, ha perceken belül beborulunk. Rögtön kaptam az utasítást, hogy ott szembe homokos a part, oda kikötünk, evezzek! Elkezdtünk evezni, de nem sok értelme volt, mert a sodrás úgyis arra vitt, szóval csak 1 órán keresztül kellett kormányozni az evezőkkel, míg elsodródtunk a túlpartra.

Kikötöttünk, vagyis inkább belefúródtunk a homokba. Ekkor fa rudat kerestünk, hogy valamiből kormányrudat fabrikáljunk, de szerencsénkre egy ember segített, aki a csónakháza elől nézte végig mikor megfordult a szél és leverte a vitorláinkat. Nem csak, hogy adott egy rudat, de még méretre is vágta és ki is fúrta. Leszereltük a kormányt, és hála az általam eltett villáskulcsoknak, ki tudtuk csavarni a törött rudat. Felraktuk az újat, és elmentünk sétálni, hogy valami boltot találjuk és egy üveg bort vegyünk a bácsinak, vagy mint jó hajótöröttek példájára szokás, élelmet keressünk. Élelem nem volt, se bor, de egy Míg-21-es repülőt találtunk helyette az erdőbe, amibe beültünk és próbáltunk minél több alkatrészt menteni repülőmérnök módjára.

Visszamentünk a hajóhoz, és ekkor jött a gyors elhatározás, hogy most vagy soha, vissza kell fordulni, a szél már jobban nem fog enyhülni és félő, hogy lekéssük az utolsó buszt amivel visszaérnénk Varsóba.

Akkor uccu neki, Adam a búvárruhájába betolt minket, mi meg eleveztünk, és felraktuk a nagy-vitorlát és a kormányt. Innen már csak egy akadály maradt, szembe széllel kell mennünk úgy 5km-t a túlpartra ami annyira egyszerű, mint megtalálni a vízben az elúszott kormányrudat. De azért nekivágtunk. Ide oda cikáztunk a vízen, amennyit felfele haladtunk egy forduló alatt, annyit a sodrás visszavitt, de végül valahogy 3 óra múlva csak elértük a kikötőt. Kipakoltunk, lemostuk a hajót, majd rohantunk a buszhoz és elértük az aznapi utolsó buszt, és még 10 percünk is volt az indulásig.

Visszaérve Varsóban, kiszakadt, ázott nadrággal, homokkal teli szintén ázott cipővel betértünk egy étterembe, mert Adam szerint nem gáz, és szólt is a pincérnek, hogy ugye nem baj az öltözékünk, mert kalandos napunk volt és nagyon ennénk egy levest. Rendeltünk egy cipós-Żurek-ek, amit a lengyel frankfurti levesnek hívok, meg mellé palacsintát.

Nos, ez volt első vitorlázásom lengyel vízen, de ettől még remélem lesz hasonló élményben részem. :)
Képeket csak telefonnal sikerült, mert fényképezőt nem mertem magammal vinni, pont az ilyen kalandok esetére felkészülve.